" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Az óra este kilencet ütött, ezért letettem az üveget a korlátra. A sok alkohol mennyiség miatt szédültem, az üveget félre tettem. Lezuhant a korlátról, majd a sűrű tengerparti homokban végezte. Nagyon ritkán iszok. Szinte soha nem nyúlok alkoholhoz, ma este viszont minden megváltozott. Részegre ittam magam, és ezt egy nőnek köszönhetem. És soha nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezik. Hadi sem volt rám ekkora hatással, pedig a szerelmünk nagy volt. Leyla más. Leyla minden szempontból különleges. A mai nap rányomta pecsétjét az egész jövőmre nézve. A mai nap egyenlő volt a földi pokollal. Féltettem a fiamat. Mikor Karim Yilmaz fegyvert tartott a fejéhez...megszűnt a józan gondolkodású eszem. Abban a pillanatban kicsalogatta az oroszlánt a barlangjából. Előhozta azt az oldalamat, amit ritkán mutatok meg. Feldúlt, dühös és csalódott lettem. A fiam félt, a lelke segítségért kiáltott. Eldurrant az agyam, amikor ezt tette vele. És isten a tanúm arra, hogy golyót repítettem volna a szeme közé ha tehettem volna.
Jobbra és balra dőlve léptem be az ajtón és csuktam be magam után. Demis a szobámban aludt, ezért felé sétáltam. Ma este nem akartam őt magára hagyni, ezért halk mozdulattal léptem be a szobába. Tervem azonnal meghiúsult, mert a fiam nem aludt. A sötét szobában, halvány fényben a lámpát kapcsolgatta; fel és le. Ezt a mozdulatot egymás után ismételgette, ezért gondterhelten felsóhajtottam. Nehezen hunytam le a szemem, az apai oldalam segítségért üvöltött. Segítség után könyörögtem, de senki nem hallott meg. Demis elé léptem, lassan leguggoltam hozzá. Mikor felkapcsolta a villanyt, lefogtam a kicsi kezét. Vörös szemekkel nézett a szemembe, majd letörölte az orrát. - Menj beljebb! - kérésemre a másik oldalra feküdt, én pedig bebújtam mellé. - Gyere ide - feltettem a kezem, majd sírva kifújtam a levegőt. Demis a karjaim közé bújt. Félt és hangosan sírt.
- Apa! Nagyon féltem!
- Tudom kicsim, tudom - kezemet a fejére fektettem és a plafont figyeltem. - De most már biztonságban vagy, ezért nincs mitől félned. Mai naptól kezdve senki nem bánthat téged - vele szembe fordultam, kezemmel megtámasztottam a fejemet. Demis követte minden mozdulatomat, majd váratlanul az orrára szorította a kezét.
- Apa! Nincs jó szagod!
- Ez alkohol, fiam... - meghúztam a nyúzott pólóm anyagát és így szóltam: - Nagyon büdös?
- Igen. Menj innen! - kezével meglökött, ezért nevetve felültem az ágyon.
- Látszik, hogy apád fia vagy! Tudod mit? - felálltam, megigazítottam a takarót, majd lehajoltam hozzá. - Lezuhanyozok, utána csinálok neked vacsorát. Együtt eszünk valamit.
- Rendben. De lehetne, hogy nem hagysz sokáig egyedül? - szívem szerint faggattam volna, megkérdeztem volna, hogy mi történt pontosan. Minden percben az lebegett a szemem előtt, hogy Demis még kicsi. Nem akarom, hogy ez a nap örökre az emlékezetébe égjen. Bár azt hiszem, hogy ezt nehezen tudom kivitelezni. A kicsik sok mindenre emlékeznek. Ezért rossz a gyerekkor. Mindenre oda figyelnek, tudni akarnak bizonyos dolgokat. Szívem szerint kitörölném az emlékezetét, de nem tudom.
