Legalább te szeress (Befejezett)

12.rész

Jungkook pov:

     Reggel ha őszinte akarok lenni úgy keltem mint a mosottszar. Éjjel többször is felriadtam,állandóan csak arra tudok gondolni mi történik Hope-val és ma még biosz írásbeli is lesz,amire persze nem készültem Taehyunggal. Ja meg Taehyung. Úgy érzem egyre nehezebb visszafognom az érzéseimet iránta,még ha csak rövid ideje ismerem is.

   De inkább térjünk vissza a mai napra. Gyorsan elkészülődtem és lementem reggelizni,de Jin már nem volt ott,csak egy üzenet hagyott:
  
              "Drága Kook,
Ma sietnem kellett munkába,már amúgy is késésben voltam,szóval valszeg te is késésben leszel,tehát kérlek siess. Reggeli az asztalon,pénz kajára a komódon.
   Ui: Suliba menet csak óvatosan.
      
                                      Puszika,Jin

Fura hogy most így fogalmazta meg a dolgokat. Mármint ő sosem mondja,hogy puszika. Nem egy tizenéves csajszika hogy ezt csinálja. De lehet csak jó kedve volt,bár nem értem hogy lehet valakinek jó kedve ha reggel arra kel hogy késésben van a munkájából és még kaját  is kell csinálnia az öccsének,de oké. Ha neki így jó,hát legyen.

   De megint túl elkalandoztam miközben a konyha közepén állok,Tae is valószínűleg mindjárt itt lesz,vagy már itt is hagyott,szóval siessünk.

   Pont mikor befejeztem az evést csöngettek,szóval gyorsan összepakoltam ami még kell,és nyitottam is az ajtót.
- Szia Taehyung!
- Szia Jungkook,nem baj ha csatlakozik majd hozzánk Yoongs is?
- Nem baj,meg lehet hogy útközben találkozunk Hope-val is.
- Jó.

   És ezzel ennyiben ki is halt a beszélgetés. Számomra elég kínos volt a csönd,amibe pár perccel később Yoongi is csatlakozott,de úgy tűnik ők már megszokták a csöndet.

   Amikor Hoseokék uccájánál mentünk el,kikanyarodott onnan valaki,akit ahogy jobban megnéztem rájöttem hogy Hoseok az. Kaptam az alkalmon és utána rohantam.
-Szia Hope!-kicsit megugrott mintha megilyedt volna- Ne félj csak én vagyok az.
- Ohh,szia Kook! Hogy vagy?
- Jól. Te?
- Sajnálom hogy tegnap kiraktalak titeket,bocsánat.
- Hope,nem vagy jól? Rosszul vagy? Haza kísérjelek? Segíthetek valahogy?
- Kook,semmi bajom.
- De fehérebb vagy mint szoktál,biztos jól vagy?
- Persze,max csak kicsit leesett a vércukrom. Eszek valami édeset és jobban fogok kinézni.
- Akkor jó. Ja igen! Hope,majd az ebédszünetben beszélnünk kell.
-Muszály?
- Igen Hope,muszály. Ha nem jössz magadtól berángatlak a mosdóba.
- Aghhj! Jó.
- Nem is fogattam volna el nemleges választ.

   A nap unalmasan telt,de végül el jött az ebédidő. Yoongival megbeszéltük hogy beviszem Hoseokot egy kevésbé használt mosdóba,ők meg majd a mosdó közelében várnak.

  Elhoztam Hope-ot a mosdóba. Tehát kezdődjön az akció.
- Hope! Mondd el,mit csinálnak veled otthon?
- Hogy érted? Semmit sem csinálnak velem,mégis mit csinálnának?
- Hoseok! Tegnap láttuk és hallottuk ahogy anyád pofon vágott,majd hallottuk a bentről jövő hangokat. És látszott rajtad hogy félsz a szüleidtől. Bennem megbízhatsz Hope. Segíteni akarok,de úgy nem megy ha nem tudom mi a baj.-erre kieresztett egy reszketeg sóhajt és bele kezdett.
- A szüleim kissebb korom óta úgy tekintenek rám mint életük legnagyobb hibájára. Kissebb korom óta vernek. Mindig. Vagy azért mert valamit nem csináltam meg,vagy azért mert rosszul,vagy simán csak rajtam vezetik le a feszültséget. A nővéremet is szokták,de ő legalább dolgozik így kapnak belőle pénzt. Na és sebhekyeim. A kezemen lévő tényleg egy gyerekkori operációtól van,amikor annyira megvertek a szüleim hogy ki kellett cserélni a kézcsontomat. Van egy a hasamon is,annyira akkor vertek meg amikor elmondtam nekik hogy meleg vagyok. A fejemen is van,az ugyanakkor volt,mert beverték a fejemet a vitrinbe. Azért van rengeteg alapozóm,hogy elfedjem a sebeket. Hogy én maradjak a mosolygós,sértetlen Jung Hoseok.-itt már elkezdett sírni.

    Jesszusom,nem gondoltam hogy ilyen durva. Hogy teheti ezt egy szülő a gyerekével? Nem mondom hogy engem nem vertek meg amikor bevallottam nekik a nemi identitásom,de ennyire? Ez már túlzás. Még az én szüleimhez képest is. Hope-ot inkább csak átöleltem. Tudom hogy most erre van szüksége. Nem további kérdésekre,nem beszédre,csak egy biztató ölelés kell most neki.

   Amikor összeszedte magát és felvette az álmosolyt kimentünk a mosdóból,nemsokára már úgyis csöngetnek. Szememmel megkerestem Taeéket,és amikor megláttam Yoongi kérdő pillantását csak bólintottam egyet. Ezzel mindent elmondtam neki. Ezután már csak aggódóan nézett Hope után,aki már a teremben volt.

   Utolsó óra után csak nagynehezen engedtem el Hope-ot,de be kellett vallanom magamnak hogy haza kell mennie,nekem sem ártana.

   Út közben Tae is csatlakozott hozzám.
- Ma átmjössz hozzánk és kezdődik az első korrepetálós óra.
-De...
- Semmi de! Azt mondtam segítesz,akkor segítesz.
- Jó,nyugi! Nem kell röktön idegesnek lenni.

   Ezután nem mondott semmit csak átkarolta vállamat és úgy mentünk tovább.

   Érdekes déluttának nézünk elébe,mondhatom.