Legalább te szeress (Befejezett)

24.rész

Jungkook pov:

Amikor Taehyung elkezdett a buzi,kurva,hímringyó,undorító vagy szavakkal dobálózni,nem tudta milyen mély sebet tépett fel bennem.

Bármennyire is alig volt erőm,azt a picit azért összeszedtem és elfutottam onnan. Bár tudtam,hogy nem valószínű,de féltem,hogy most is ugyanaz fog történni Mint az előző suliban. Csak most a szerelmem teszi meg.

Egyszerre rohamoztak meg hirtelen az emlékek. Az,hogy hogyan hívtak és mit csináltak az előző sulimban. Az,hogy miket vágtak hozzám a szüleim mielőtt eltűntek. Hogy mit csinált apám.
Minden egyes mozzanatot hallottam és minden egyes képkocka megjelent előttem.

Ahogy fájdalmasan felordítok,miközben buziznak és undorító dolgokat tesznek a testemmel. Ahogy már nem is tudom hányadik ember vágódik belém.

Ahogy félrebicsaklik a fejem,miközben egy erős kéz csattan az arcomon,amelyről a gyűrű nyoma még ott maradt hegként,hogy mindig emlékeztessen rá mi történt.

Ahogy Jin-nel is ugyanez történik,csak erősebben és egy másik kézzel.

Minden pontosan,egy aprócska részletet sem kihagyva árasztja el elmémet.
Az is,amit végre sikerült valamennyire leküzdenem.

"Felesleges vagyok erre a világra!"

"Senkinek sem kellek!"

"Mindenki csak bánt engem!"

És ezek társai.

Ahogy beérek a házba,meg kell támaszkodnom,mert nem állok messze attól,hogy újra összeessek,miközben könnyeim folyamatosan dőlnek szememből.

De persze ide is rosszkor jöttem,a következő beszélgetésnek leszek fültanúja:

-Jinnie,eljönnél velem egy randira?-kérdezi azt hiszem Nam.

-Persze,ezer örömmel!-válaszolja bátyám.

Hát ez remek. Mármint ne értsetek félre,örülök,hogy végre rávették magukat. De ettől megint rám jöttek az ónostromzó gondolatok.

"Másokat randira hív a szerelmük,engem pedig kiröhög és lebuziz!"

"Ez csak azért van,mert ronda vagyok!"

"Senkinek sem kellek!"

Mielőtt még csókot is látnék,amire most nagyon nem szorulok rá,inkább felrohanok a szobámba.

Jinék most elég furcsán nézhetnek utánam,hisz ők csak annyit láthattak,hogy gyorsan feldübörgök a lépcsőn,ahelyett,hogy szófogadóan ülnék az iskolapadban és hallgatnám a tanár dumáját.

Miután felértem szobámba csak gyorsan becsaptam az ajtót és ledőltem az ágyra,miközben elkezdtem bömbölni Mint egy csecsemő. Szegény Jinnek még el is kell engem viselnie,Jennie meg terhesen  hallgathat valamelyik szobában. Kellemes lehet,komolyan.

Kis idővel később Jin nyit be a szobámba,aggódó tekintettel. De jó,hogy elbasztam az egyik legboldogabb pillanatát is. Nem is kéne léteznem.

-Mi történt Kook? Miért sírsz?-kérdezi aggódva,miközben lassan odajön hozzám és leül mellém.

-Mh... Mheginthh...-nem is tudok beszélni és ahogy felidézem a dolgokat csak mégjobban bömbölni kezdek,már ha ez egyáltalán lehetséges.

Jin csak szorosan,mégis óvatosan magához ölel,majd mikor lenyugszok annyira,hogy tudjak beszélni,kérdez.