Mindent Érted. - S.S. második része.

9.Fejezet.

       - Neked teljesen elment az eszed!? - Rontott be a szobámba Darius ahogy kiléptem a fürdőszobából. Nem válaszoltam rá csak egyszerűen ránéztem. Mély sóhaj hagyta el száját mikor végig nézett rajtam. Gondom nem volt kibékülve a szemem alatti karikákkal és nyúzott képemmel. - Ülj le. - Utasított az ágyra mutatva. Nagy sóhajjal kelletlenül vetettem le magam az ágy szélére. Párszor körbe járta a szobát maga elé révedve elmélyülve gondolataiba, valószínűleg épp össze szedte, hogy mit is kellene mondania.

       - Nem fogok a süket dumával jönni, hogy tudom min mész keresztül, mert nem, nem tudom. - Állt meg előttem össze font karokkal. - De Tracy már az én családom tagja és nekem sem mindegy. Nem akarom, hogy ez miatt tönkre tedd magad, meg fogjuk találni őt és épségben haza fogom neked juttatni.
       - Az utóbbiban biztos vagyok. - Húztam fel szemöldököm sejtetve a fejemben lévő gondolataim.

       - Tényleg így szeretnéd csinálni? - Kezdte el rágcsálni szája belsejét és tudtam mire gondol a nélkül, hogy ki kellene mondania. Tudom, hogy aggódik értem és azt is tudtam, hogy ha ezt az utat választom akkor szerezhetünk magunknak pár haragost.

       - Egy dolog van, amit biztosra tudok. - Álltam fel vele szemben. - Bármit meg teszek, hogy vissza szerezzem. - Közelebb léptem hozzá, hogy biztos legyen abban amit mondok. - Bármit. - Vontam meg vállam az ölést laza kertészkedésnek titulálva. Pár pillanatig szótlanul állt előttem, majd ismét szólásra nyitotta száját.

       - Akár mi történik én melletted fogok állni. - Tette vállamra kezét. - Pont ezért kell most velem jönnöd. - Kicsit oldalra biccentettem fejem, tudtam hogy Dariusnak lesz valami terve, mint mindig. De azt nem gondoltam volna, hogy máris elő rukkol valamivel. Zsebre tett kezekkel ballagtam utánna követve őt a nappaliba. Meglepődésemre egy nagy tucat ember ügyködött bent szinte erődítménnyé alakítva a szobát. Össze szorult a szívem ahogy a kandalló előtt állva eszembe jutott utolsó közös esténk meghitt és boldog pillanatai.

       - Mit tudtál meg attól a két fickótól? - Szegezte nekem a kérdését Darius.

       - Nem sokat. - Dőletem neki az asztalnak. Az asztalnak amin utoljára ettük a vacsoránkat. Mikor azt mondta szeretne gyereket. Gyötrelmes ebben a házban lennem, akár hová is mentem mindenhol őt láttam. Emlékek rohamoztak meg akár melyik sarokba is néztem. Lágyan simítottam végig az asztal tábláján az immár üresen álló székére nézve. Mélyen szívtam be magamba a levegőt. Nem éreztem már illatát. Ki szakítottam magam emlékeimből és újra Dariusra néztem. Egy pillanatra láthatta átsuhanni a fájdalmamat arcomon, legalább is arc kifelyezése erről árulkodott. Így kiürítettem elmém és újra kifelyezéstelen arccal folytattam. - Valami orosznak dolgoznak. Nem ismerik a főgórét, de a csávót valami Pavlov Stefannak hívják. - Ráncoltam össze homlokom.

       - Pavlov? - Vakarta meg tarkóját Darius. - Nézzetek utánna fiúk. Nagyon sok mindenkit ismerek, de róla még soha sem hallottam. Van egy olyan sejtésem, hogy annak ellenére milyen jól takarja magát a Főnök, csupa szedett vedett emberek veszik körbe.

       - Pont ezért nem ismeri senki. - Húztam össze szemeim folytatva gondolat menetét. - Mert azt sem tudja bízhat e bennük.
       - Pontossan. - Mutatta fel ujját biztosíték ként, hogy ő is pont ugyan erre gondolt. Telefonom zúgása szakította meg beszélgetésünket. Ki emelve zsebemből a telefont Adam neve villogott a kijelzőn.
       - Egy pillanat. - Löktem el magam az asztaltól magam a kijelzőt bámúlva majd elhagytam az emberekkel teli szobát. Szívem eszeveszett dobogásba kezdett ahogy a zöld gombra nyomtam.
       - Hallgatlak. - Tettem fülemhez a készüléket.
       - Követtem őket ahogyan kérted. - Hallottam meg Adam hangját a telefon másik felén. - Palm Cityben vannak úgy gondolom ez lehet a bázisuk. Látok valami kitetovált csókát is aki eszeveszettül ordítozik Nikolajal, de gőzöm sincs mi lehet a téma. Mindjárt átküldöm a képeket. - Ezzel a végszóval le tettem a telefont és vártam. Idegesen túrtam a hajamba, szinte ziháltam még arra vártam, hogy megkapjam a képeket. Villant a kijelzőm és elém sorakoztak a lesifotók. Szinte azonnal vérszemet kaptam az ismeretlen arc láttán, már az is indok volt számomra, hogy benne lehet a keze a dologban. Sietős léptekkel mentem ismét a nappaliba.

       - Van egy kis elintézni valóm, bármi van hívjatok. - Néztem Dariusra. Bízom benne, de ha elmondom, hogy hová is készülök biztosan megpróbálna lebeszlélni rla, hogy inkább legyen valami tervünk. De nincs ilyenekre időm, ki tudja mit tesznek az én Királynőmmel miközben én csak itt ülnék és terveket szövögetnék amik vagy bejönnek vagy nem, Ennek gondolatától is szinte szét robbant bennem a düh. Elnézve Darius válla felett pedig láttam az ekránon a képen látott pasas mocskos pofáját, alatta pedig a nevet. Pavlov. Több sem kellett nekem ennél, hogy biztos legyek abban mit fogok most tenni. El viharzottam szinte futva az autómig, majd sebeségbe tettem és kerekei csikorogva fordultak ki a kapun. Meg talállak faszikám.