Mindent Érted. - S.S. második része.

24. Fejezet.

- Talán..egy kicsit igazad van. - Suttogta maga elè Tracy ahogy az ágyban fekve nèztük a csillagok tengerèt.
- Mire gondolsz? - Fordìtottam felè fejemet.
- Az èrzèseimel kapcsolatban. - Nèzte tovább a csillagokat. - Furcsa èrzèsem van veled kapcsolatban amit mèg èn sem èrtek.
- Mire gondolsz? - Ráncoltam össze szemöldököm.
- Nem is tudom. Nem emlékszem rád de az èrzès, hogy ismerlek megvan bennem. Mikor elmondtátok hogyan is kerültem ide minden normális ember pánikolt volna. - Szűkìtette össze szemeit. - Èn viszont nem. Mintha azt èreznèm itt a helyem. Nem tudom megmagyarázni mit èrzek irántad, mintha az elmèm szòrakozna velem, de a szívem ès a testem tudná, hogy mi egyek vagyunk. - Emelte rám tekintetèt. Gondterhelt arcát megvilágìtotta a Hold lágy sugara.

- Hidd el nekem sem könnyű. - Simítottam meg karját gyengéden. - Egyfolytában vágyni utánnad, hogy testileg és lelkileg is az enyém legyél. - Érintettem meg gyengéden puha ajkát amitől azok elnyíltak. - De szeretném ha lassan haladnánk a te tempódban. Addig pedig megfékezem magam.

- Megfékezed? - Kérdezett vissza halkan. - Mitől?

- Attól, hogy most azonnal magam alá gyűrjelek és meg se álljak addig még nem sikoltod a nevem. - Húztam pimasz mosolyra ajkaim ő pedig nyelt egy hatalmasat. Viszont nem válaszolt, csak vissza fordította ismételten elpirult arcát a csillagok felé. Mosolyogva néztem arcát, majd egy mozdulattal közelebb húztam apró testét és magamhoz ölelve néztem én is újra a temérdek ragyogó kis pontra az égen. Szívem megmelengette az amit mondott. Bár éreztem rajta, de az, hogy ezt a saját szájából hallottam, többet ért bárminél. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. Tudtam, hogy a világomat tartom a karjaimban és azt is, hogy nem kell már sok ahhoz, hogy ő is azt érezze amit én. Lágyan simogattam haját amég meg nem hallottam békés lassú lélegzetét. Óvatosan pillantottam le rá.

- Szeretlek Királynőm. Mindennél jobban. - Csókoltam meg lágyan homlokát, hogy ne keltsem fel édes álmaiból, majd én is lehunytam szemeim.

Álmaimból a telefon csengése keltett fel. Szorosan zártam össze szemeim az erős napsugarak elől majd morogva tapogattam a telefonom után. Oldalamra fordúlva néztem résnyire nyitott szemekkel a kijelzőre.

- Hallgatlak Darius. - Vetettem hanyatt magam szemeim dörgölve.
- Bocsánat a zavarásért. -Köszörülte meg torkát. - Csak tudni akartam mikor tértek vissza.
- Mért? történt valami? - Ültem fel.
- Dehogy is. - Nyugtatott meg. - Viszont lesz majd egy vacsora amin mindenféleképp rész kellene vennetek.
- Kivel? - Forgattam meg szemeim. Biztos voltam, hogy nem csak a család lesz jelen, ha már ez nem várhatott.
- Egy ügyfelünk családjával lenne.
- Rendben.. - Sóhajtottam megadóan. - Ott leszünk. - Majd le raktam a telefont. Magam mellé dobtam majd átfordultam Tracy felé. Lágyan simítottam meg arcát, mire egy apró morgást hallatott. - Ideje felkelni Királynőm. -Mosolyogtam rá majd néztem, ahogy lassan rám emelte tekintetét. - Mit szeretnél ma csinálni? - Kérdeztem még mindig simogatva őt.
- Nem akarsz egy kutyát? - Kérdezte álmos hangon.
- Egy kutyát? - Ráncoltam össze homlokom. - Nem mondom furcsa reggeli gondolataid vannak. - Nevettem el magam.
- Most mért? A menhelyed tele van hontalan, ártatlan kis falatokkal. - Ásított egy nagyot engem pedig töprengésre kényszerített.
- A menhelyemen? - Kérdeztem még egyszer vissza kissé felülve.
- Igeeen.- Mondta türelmetlenül sóhajva. - Ennyire nem fog az agyad reggelente? Tavaly elvittél oda.
- Én ezt nem említettem neked. - Néztem rá meglepetten. Lehetséges lehet? Láttam, hogy ő is értetlen tekintettel mered vissza rám . - Te emlékszel rá? - Ültem fel csodálkozva.
- Úgy tűnik igen. - Ráncolta homlokát elméjében kutatva. - Emlékszem, hogy egy Stafford bébit puszilgattál. - Nézett maga elé.
- Tracy te emlékszel! - Kiáltottam kicsattanva örömömben majd szorosan magamhoz vontam egy ölelésre. - Emlékszel még valamire? - Néztem rá izgatottan elválva tőle.
- Azt hiszem igen. - Döntötte oldalra fejét.- Egyszer megmentettem az életed. Öröm könnyek gyűltek szemeimbe ahogy kezem közé fogtam arcát, majd megcsókoltam őt. Nem emlékszik mindenre, de kezdenek vissza térni az emlékei. Ennél boldogabb már csak akkor voltam mikor megkértem a kezét és ő igent mondott.
- Te minden nap megmented az életem azzal, hogy pusztán csak létezel. - Töröltem le nevetve egy fránya könnycseppet. - Persze, hogy lehet egy kutyánk. - Nevettem boldogan.
Eleget tève kìvánságának azonnal elindultunk a menhelyre. El sem tudom mondani mennyire boldog voltam ettől az aprò emlèk foszlánytòl. Más ezt apròságnak gondolná, de számonra ez mègtöbb remènyt adott arra, hogy ez mèg csak a kezdet ès szèpen vissza nyer majd minden közösen eltöltött pillanatot. Teljesen bezsongtam, le sem tudtam volna törölni a mosolyom ès láttam, hogy őt is büszkesègel tölti el a feltörő emlèke.
- Örülök, hogy kezdek vissza elmèkezni a dolgokra. - Simogatta meg tarkòmat amitől jòleső borzongás járta át testemet. - Ìgy talán nekünk is egyre könnyebb lesz. - Mosolygott rám remènytelin.