Mindent Érted. - S.S. második része.

18. Fejezet.

Megdöbbenve ültem ott ès tudatom nem tudta felfogni mi törtènhetett.
- Tracy... Èn vagyok az.. - Nèztem rá kètsègbeesetten. - Christan... - De arca továbbra sem rezzent. Mintha csak annyit mondtam volna neki, hogy tejet vettem a boltban. Nem hittem, hogy azonnal sìrva borul a nyakamban, de azt akartam,hogy èrezze a remènyt, èrezze azt, hogy itt vagyok ès haza fogom vinni.
- Hát ez valami fenomenális nem igaz? - Nevetett fel Mateo.
- Mi a francot csináltál?! - Kiáltottam miközben szemeim könnybe lábadtak.
- Az a vicces, hogy ezèrt szinte semmit sem. - Vigyorgott rám mintha dicsèretet várna. - Azt hiszem amnèziának nevezik. - Vágott gondolkodò kèpet. - Szegènyt biztosan èrhette egy kis trauma.
- Meg foglak ölni. - Nèztem szemèbe. - El fogom vágni a kibaszott nyakadat!
- Azt majd meglátjuk mèg ki kit öl meg. - Vigyorgott szüntelenül. - Igaz tündèrkèm? - Simìtott egy hajtincset Tracy füle mögè. Már csak attòl szèt áramlott bennem a düh, hogy tönkre tettèk őt, az már csak a rá adás volt, hogy szemèrmetlenül volt pofája hozzá èrni. Talán mèg az ìrìgysèg szikrája is ki pattant bennem, hogy hozzá èrhetett úgy hogy èn másra sem vágytam, csak arra, hogy karjaimban èrezzem újra aprò testèt.

Az ajtò mögül hallottunk egy tompa kiáltást. Mindenki felfigyelt rá ès az ajtò felè kapta tekintetèt. Az ajtòt tartò zsilipek kiszakadtak a falbòl, ahogy be törtek rajta. Mateo azonnal reagálva kirántotta fegyverèt majd a maga elè rántott Tracy fejèhez szegezte azt. Tudtam, hogy Dylanèk jöttek meg miután már huzamosabb ideje nem jelentkeztem neki. Nem voltam èn sem hülye ìgy egy aprò jeladòt tűztem kabátom belsejèbe. Ki fektettèk a kèt hústornyot, majd azonnal eloldoztak a szèkről.

- Azonnal te le a fegyvert! - Kiáltott rá Dylan rá fogva az M4est.
- Lassabban fiúk mèg vèletlenül a ravaszra csúszik a kezem. - tekerte szorosabban kezèt nyaka körè.
- Azonnal engedd el. - Szorìtottam ökölbe kezemet. Tracyre pillantottam, aki pedig vissza rám, láttam szemeiben a rèmületet ès láttam ahogyan zihál. Haja homlokára tapadt ès segìtsèg kèrően kereste a menedèket szemeimben. Szemem sarkábòl láttam, ahogy Dylan cèloz, de a piros lèzer pötty, ami most megjelent Mateo válán, nem Dylan M4esèből jött. Tudtam, hogy valaki az ablakbòl vette cèlba, de ha most arra pillantanèk azonnal le buktatnám azt a szemèlyt. Kèszen álltam, kèszen arra, hogy, ha jelt adok Tracyèrt kell ugranom. Kezem hátra tettem, majd felemeltem kèt ujjam. Nagyon gyorsan törtènt minden szinte a másodperc töredèke alatt. Ahogy elrugaszkodtam a földtől, az ablakot át törte a golyò. Láttam Mateo arcát ahogy az ablak felè pillantott ès rándult a keze. Ahogy a golyò bele fúròdott vállába, felordìtott. Abban a pillanatban elkaptam Tracy derekát ès oldalra vetődtem vele. Dylan pedig szinte szitává lőtte, ahogy kikerültünk a kèpből.

Tracyt vèdve vontam magamhoz, hogy semmi bántòdása ne essen, ès ne is lássa azt.
- Mostmár minden rendben van. - Simogattam meg haját mèg mindig magamhoz szorìtva őt. Ès aztán vègre megèreztem azt, amire mindennèl jobban vágytam. Apró kezei körbe öleltek.
- Minden rendben? - Futott hozzánk Dylan.
- Fogjuk rá.
- Haza viszünk Tracy. - Tèrdelt le elè. A lány rá pillantott zavarodott tekintettel, majd vissza rám. Dylan mèg nem tudta, hogy nem ismerte őt fel.

Felsegìtettem őt a földről majd át karolva remegő testèt irányìtottam ki az èpületből Dylant követve. Nem szòlt egy szòt sem, csendes volt. Fájt, de tudom,hogy sok mindenen ment keresztül ès számomra most az volt a legfontosabb, hogy újra biztonságba tudhatom magam mellett. Soha többè nem engedem őt el. Bűntudatom ugyan úgy marcangolt mint az elmúlt időszakban. Ha èn nem lennèk, ez sem történt volna meg. Kilèpve az ajtòn megpillantottam Dariust is, aki felènk igyekezett. Láttam kezèben a távcsöves puskát, így mostmár azt is tudom, hogy a legnagyobb köszönettel neki tartozom. Viszont most, ahogy rám pillantott csak megráztam a fejem. Azon nyomban megállt egyhelyben. Láttam, hogy ráncolja kissè homlokát, nem èrtve a helyzetet, de nem itt ès most akartam ezt megbeszèlni. Az első az, hogy haza vigyem Királynőmet.

Az út ugyan ilyen csendesen telt. Egyszer sem szòlt semmit, szinte csak elviselte, hogy egyik helyről viszik a másikra. Próbáltam lágyan megsimogatni kezèt, megnyugtatni, de akár hányszor hozzá èrtem èreztem, hogy össze rezzen ès megfeszülnek izmai. Haza èrve láttam a sok megkönyebbült ès derüs arcot, ahogy megláttak minket haza tèrni.

- Mosakodj meg szèpen, tettem ki neked friss törülközőt, itt leszek nem messze, ha bármire szügsèged van szòlj, rendben? - Zártam el a csapot a kád felett. Apròt bòlintott tudtomra adva, hogy megèrtette. Legszívesebben megcsòkoltam volna puha ajkait,de nem szerettem volna megijeszteni annak fènyèben, hogy bármilyen fájdalmas is, nem emlèkszik rám. Be hajtottam magam mögött az ajtòt, majd lesètáltam a nappaliba.