Az elkényeztetett. (Jikook) [Befejezett]

3. Hiába csinos, ha buta.

Gondolkodás nélkül a fiúhoz ültem le, aki összehúzott szemekkel nézte végig ahogy elfoglalom a mellette levő üres széket. Az ölembe tettem a táskám, mert a padlón összeretkelődött volna, és érdeklődve néztem rá.

-Mi az? Irritál ahogy bámulsz! - mondja halkan, de annál feldúltabban. Mit ne mondjak elég görény velem ahoz képest, hogy tegnap segítettem neki.

-Vedd elő a könyved, hogy lássam hol járunk.

-Nincs nálam. - mosolyodik el győzelemittasan.

-Aham. - teszek úgy, mint aki be is veszi miközben egyik lábammal magamhoz rúgdosom a fiú táskáját. Felemelem, és nem foglalkozva számonkérésével miszerint mi jogom van turkálni, kiveszem a könyvet és munkafüzetet. -Ohh, te kis butus. Biztos elfelejtetted, hogy mégis nálad van. Még jó, hogy megnéztem.

-Igen. Mekkora mázli. - forgatja meg a szemét és inkább bedugja a fülhallgatóját, hogy kizárhasson. Kíváncsiságból, hogy miket hallgathat egy ilyen ember, elveszem az egyiket és a fülembe rakom. -Hé! Kurvára ne nyúlkálj semmimhez! - megpróbálja visszavenni, de hátrébb hajolok kezeitől.

-Szeretnéd, hogy beköpjelek? Mert, ha visszaveszed garantáltan megteszem. - puffogva váltott egy másik zenére és támaszkodott könyökével úgy, hogy takarja ezt a gagyi zsinóros fülest. Igazából tök fölösleges volt mivel nagyon feltűnő, és a tanárt amúgy se érdekli. Egyébként fogalmam sincs honnan szereztem akkora bátorságot, hogy csak úgy elvegyem az egyik fülesét, mindenesetre örülök hogy ennyire visszafogottan reagált. -Hogy hívnak?

-Találd ki.

-A "Találd" a vezetéknév?

-Kopj már le. Minek erőlteted magad? Csak azt éred el ezzel, hogy törött kézzel menj haza, aztán majd sírhatsz a szüleidnek.

-Valakinek szar kedve van. - jegyzem meg és inkább a zenére figyelek. Alapjáraton figyelni szoktam órán, viszont majdnem kitűnő vagyok így nem árthat meg az, hogy most még azt se tudom mi folyik körülöttem.

Francia-angol tagozatra vettek át, ami pont tökéletes mivel az ezelőtti sulimba is azon voltam. Rajzolgatni kezdtem apró formákat az előpakolt füzetembe, majd megpróbálkoztam emberekkel, amikről Pinteresten kerestem fotót, de az orr sehogy se jött össze. Morcosan ütögettem meg néha telefonom, mikor az leakart csukódni és óra végéig küzködtem azzal a fránya orral, de valahogy mindig ferde, hosszú, vagy éppenséggel formátlan lett. Sose hasonlított a képen levőre.

-Béna. - kapja ki a kezemből a ceruzát és első alkalommal tökéletesre csinálja.

-Mi a fene? - bárhogy nézem nem találok hibát és már éppen kérdezném meg, hogy miért nem tudott előbb segíteni, és nézte inkább végig a szenvedésem, de kirántotta a fülest és elhagyta a termet. Kicsengettek? Körülnéztem és egyből rájöttem a válaszra abból, hogy egyedül maradtam. Én is elhagytam a termet hátha utolérem őket, de azt se tudom hogy néztek ki, így bárhova nézek nem ismerek fel senkit. Tudván hogy egyedül fogom tölteni a szünetet, megnézem a csoportba küldött órarendet amivel egyébként szart se érek mert fogalmam sincs mi merre van. Ilyenkor miért nem bíznak meg valakit, hogy vezessen körbe?! Honnan tudjam hol a francia terem? Elegem van már most ebből a suliból. Kész labirintus! -Honnan kéne tudnom hol vagyunk?! Ilyenkor hol vannak a tanárok? - puffogok hangosan, a folyosón flangáló diáktársaim előtt. Az se érdekel, ha hülyének néznek, a pénzzel még a gondolatukat is megtudnám venni, csak nem érnek annyit.

-Hiába csinos, ha buta.

-Tessék?! - fordulok hátra a sráchoz akinek még mindig nem tudom a nevét.