"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐗
Az óra kattog a falon, odakint hűvösen fúj a szél, valahol egy ló nyerít és egy kutya ugat. A nyitott ablakon át egy rég elfeledett gyerekkori emlék halvány illata szökik be és hallom, ahogy néhány kíváncsi szúnyog az ablakra kifeszített hálónak koppan.
Nem értem, miért nem tudok aludni. Mostanra már hűvös van. Az idő nem is hasonlítható a nappali hőséghez. A kenőcsök miatt végre valahára nem viszketek, a fájdalomcsillapító miatt pedig nem érzem, mennyire húzódik a bőröm minden lélegzetvételemnél. Itt lenne az idő, hogy végre pihenjek. De aztán a telefonom képernyője felé vándorol a tekintetem és végül elveszem az éjjeli szekrényről, hogy újra elolvassam az üzenetet, amit apámtól kaptam két hét után.
Apa: Remélem, átgondoltad, hogy mit csináltál, amikor a kórházban henyéltél! Ha kibasznak a csapatból emiatt ne csodálkozz, mert ha nem ülsz vissza jövő héten abba a kocsiba a világbajnoki címednek annyi
Csak ennyit írt. Nem volt kíváncsi arra, hogy hogy vagyok, hogy hol vagyok, hogy vigyáznak-e rám, vagy, hogy gyógyulnak-e a sebeim. Csak közölte a tényeket és ezzel befejezte a témát. Nem hívott fel, hogy beszéljen velem. Nem érdekelte egyáltalán semmi velem kapcsolatban csakis a verseny és a világbajnoki cím. A kétség pedig, ami lyukat üt a szívembe minden dobbanása alkalmával csak egyre rosszabb gondolatokat juttat az eszembe.
Christian azért hozott ide, hogy felépüljek. Azért, hogy meggyógyuljak. Azért, hogy ezután világbajnoki címeket nyerhessek megint. De Danny jó sofőr, Christian nagy felfedezettje, Perezt meg szeretik a FIA-nál. Apám üzenete után akaratlanul is eszembe jut, hogy mi lesz akkor, ha ők ketten alkotnak majd egy csapatot. Én pedig kivonódok a képletből. Talán többé nem bíznak majd meg bennem a mérnökök, talán nem akarják majd, hogy autóba üljek nehogy ripityára zúzzam.
Felülök az ágyon és úgy döntök lemegyek a konyhába. Papucsban a lábamon csoszogok le a lépcsőn olyan halkan ahogy csak tudok, hogy ne keltsem fel Nataliet, ha már aludna.
A konyha szép, tágas, hangulatos a fehér falak, zöld szekrények, és zöld székek miatt és a sarokülő sem elhanyagolható a terasz ajtóval szemben. Amíg Natalie elment körbenéztem még egyszer a házban és úgy döntöttem, hogy a konyha a kedvenc helységem mind közül. Ennek otthonos hangulata van. Olyan belakottnak tűnik a sok színes konyhai robot meg a hűtőn lévő millió hűtőmágnes miatt, amit Natalie valószínűleg nyaralások alkalmával gyűjtott össze. A hűtő oldalán néhány gyerekrajz kap helyet, amit szintén mágnesekkel tapasztottak oda. A legtöbb nagyon színes, virágok vannak rajtuk, halak, birkák, lovak... legalábbis azt hiszem. Némelyiken nem valami egyértelmű. Páron Natalie is megjelenik. Mellette mindig vörös és fekete hajú pálcika emberek állnak, akiket a barátaiként azonosítok, akik vele voltak, amikor megérkeztem.
A pultról elveszem a reggelizőpelyhet, aminek a dobozán farkasok vannak és sütik, majd inkább visszateszem a helyére és a kukoricapehelyért nyúlok. Csak azért mert kényszerszabadságon vagyok nem akarom magamat teletömni cukorral. Aztán leülök a zacskóval az asztalhoz és megeszek három tálnyit belőle mielőtt úgy döntenék, hogy nem vagyok éhes többé. A szemeim folyamatosan szeretnének leragadni, de mikor már ülve félig elalszok újra eszembe jut az apám és az üzenete, ettől pedig újra éber leszek és a gyomrom újfent összeszorul.
