𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄
Max lakásához millió meg egy lépcső vezet fel a hegyen, amit biztosan megéreznék, ha nem rohangáltam volna egész nyáron a gyerekek után. Így csak a fáradtság miatt panaszkodok, ami az egész napos sétálásunk velejárója, meg a meleg miatt, mert hiába ment le a nap már vagy egy fél órája, még mindig döglesztő forróság van. Max azzal nyugtat, hogy nemsokára a lakásánál leszünk, de eléggé nehezemre esik ezt elhinni, amikor az út a hegyre körülbelül negyven perce tart már és még mindig nem vagyunk sehol. Már azon gondolkozok, hogy fogom magam és egyszerűen lefekszek egy padra – Monacoban amúgy is olyan tisztának tűnnek, hogy akár enni is lehetne róluk –, de aztán Max előveszi a kulcsát a zsebéből így elvetem a gondolatot.
Talán csak azért csinálja, hogy ne dőljek le az útra vagy álljak meg az egyik lépcsőn, mert a kulcscsomó hiába csörög a kezében percekig nem lassít a léptein.
– Max! – kiáltok utána kifulladva. – Gondolj az angolokra is! Én nem szoktam ilyen klímához!
– Mindjárt ott vagyunk!
– Ezt mondogatod már egy órája! A lábam készül feladni a harcot!
Max megáll a lépcsőn én pedig előre hajolok, hogy letörölhessem az izzadtságot a homlokomról majd szenvedve felnézzek rá. Nem fair, hogy izzadtan és lihegve még jobban néz ki, mint eleve! Már abba belepirulok, ahogy rám néz! Az arca piros a rengeteg sétától, a homlokán gyöngyözik az izzadság összetapasztva a haját és amikor zöld szemeivel rám néz, mint aki pontosan tisztában van vele, hogy milyen hatást képes ilyenkor kiváltani egy nőből még elővillantja hófehér fogait is.
– Hagyj itt! Majd éjfél körül folytatom az utat! – intek Maxnek, mire lesétál pár lépcsőt, a mellkasára veszi a táskáját és lehajol, így jelezve, hogy ugorjak a hátára. – Az új bőr...
– Az új bőrnek nem lesz baja! – szakít félbe türelmetlenül. – Ugorj!
Úgyhogy végül ugrok, Max pedig azonnal a combomba mélyeszti az ujjait, hogy rendesen megfogjon. A háta tapad az izzadtságtól, mégis a nyakához hajtom az arcom, mert a kölnije és az általa használt after shave férfias illatának mennyei aromája azonnal megcsapja az orrom. A kezei forróak a bőrömön, és egy kicsit megpróbálom jobban megszorítani a derekát, nehogy leessek. Max felmordul miközben új fogást keres a combomon végül kicsit feljebb dob a hátán, hogy magasabban legyenek a lábaim. Még szerencse, hogy nem jár erre egy teremtett lélek sem rajtunk kívül, mert a szoknyám egészen kényelmetlenül magasra csúszik.
– Ne ficánkolj, mert leejtelek! – morogja Max egy kevés rosszallással a hangjában, úgyhogy inkább csak átkarolom a nyakát és a hátához szorítom a melleim miközben élvezem az utazást. A nyakához nyomom az orrom és mintha csak így szeretném megköszönni a fuvart az ajkam az álla és a nyaka találkozásához érintem. – Schatje! – figyelmeztet lágy hangon. – Elég!
YOU ARE READING
Things we lost in the fire /Max Verstappen/
Fanfiction"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!" "Lángol! A Red Bull lángol!" Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...