"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄
– Megvannak a kvali eredmények! – ül az asztalunkhoz Poppy a telefonjával a kezében miközben mi Maxszel a vízből felugró delfineket nézzük a kerítés túl oldalán a fagyinkat nyalogatva.
Max felajánlotta, hogy mind a negyven gyereket és minket is meghív két gombóc fagyira és bár az ár olyan horribilis összeg lett, hogy a szemem majdnem kiesett a koponyámból ő még lazán rendelt mindenkinek egy rolettit is mellé mielőtt átadta volna nekem a kártyáját, hogy rendezhessem a számlát. Tiltakozni szerettem volna, jelezni neki, hogy nem vagyok hajlandó az ő kártyájával fizetni, de addigra Max már Gabbyval és Hollyval foglalkozott, a pultban álló csaj pedig egy pillanat alatt kikapta a fekete plasztik kártyát a kezemből és azt szerette volna tudni, hogy euróval vagy fonttal szeretnék fizetni.
"Férfiak pénzét nem utasítjuk el, ha nem kell érte semmit se tennünk!" jelentette ki a csaj miután kinyögtem, hogy fonttal szeretnék fizetni ő pedig visszaadta a kártyát a kezembe.
Azóta csak a kávézóban üldögéltünk Gabbyval, Hollyval és Sawyerrel magunk mellett, hogy kicsit megpihenjünk a haza út előtt a nagy melegben.
– Első három? – kérdezi Max, mire a gyerekek egyből Poppy felé fordulnak, mintha sosem érdekelte volna őket semmi jobban, mint a Forma 1-es grid pozíciók.
– Leclerc, Russell, Danny.
– Norris?
– Hatodik – válaszolja azonnal Poppy, mire Max bólint egyet és visszafordul a delfinek felé.
– Hamilton hanyadik? – A hangsúlya valahogy megváltozik miközben kimondja a brit pilóta nevét, én pedig felpillantok rá a fagyimból. Max arcán düh suhan át, valamiféle undorral keverve miközben Poppy ismét a telefonja képernyőjére néz.
– Negyedik.
– Ha te indultál volna hanyadik lennél? – kérdezi Gabby Maxet miközben megkavargatja a poharában lévő pisztáciás fagyit.
– Ez nem ilyen egyszer...
– Első – szakít félbe Max és megrántja a vállát. Felvonom a szemöldököm, ő pedig megereszt felém egy bocsánatkérő mosolyt mielőtt visszafordulna a lányokhoz. – A kocsim olyan gyors az egyenesekben, mint egy rakéta. Szóval, bár a kanyarokban elveszítenék egy kevés lendületet az egyenesekben tudnám tartani a sebességem. A monzai pályát nagyon szeretem. Az első két kanyar trükkös, de ezen kívül...
– Miért trükkös? – fordul csillogó szemekkel Holly Max felé, aki azonnal válaszol a kérdésre, és megpróbál minden statisztikai és történelmi adatot elmondani a pályáról, ami csak eszébe jut.
Egyszerűen elképedek rajta miközben magyaráz, a gyerekek pedig tátott szájjal hallgatják, ahogy Max elmesél nekik mindent róla. Ha a versenyzésről beszél a szemében felcsillan egy bizonyos szikra, amit csak a FIFA meccse közben láttam az arcán. Nagyon aranyos és olyan érzésem van tőle, hogy a világ végéig képes lennék elhallgatni a szavait. Ilyenkor a szókincse jóval bővebb lesz, mint eleve, a kiejtése pedig úgy kitisztul, mintha anyanyelvi szinten beszélné az angolt. Nem próbál holland vagy német logika alapján összerakni mondatokat vagy szavakat - amit sokszor csinál, főleg, ha fáradt -, hanem egyszerűen csak mondja és mondja, mintha valami boroshordó lenne, amiről lecsapták a csapját és a bor megállíthatatlanul kiömlene az öreg tölgy öleléséből.
