Things we lost in the fire /Max Verstappen/

𝐀𝐂𝐊𝐍𝐎𝐖𝐋𝐄𝐃𝐆𝐄𝐌𝐄𝐍𝐓𝐒

Hát elértünk ide is. Mekkora kaland volt ez? El sem hiszem.

Belekezdtem ebbe a történetbe, amikor menekülni szerettem volna minden elől. Amikor úgy éreztem, semmiben sem vagyok jó. Borzasztóan nehéz időszaka volt az életemnek az a vizsgaidőszak. A szobatársam egy felrúgnivaló idióta volt, az új koliban nem voltak barátaim, mindig fáztam, mindig fáradt voltam, a félelem, hogy mi lesz akkor, ha nem sikerülnek úgy a dolgok, ahogy terveztem őket mázsás súlyként nyomta a vállam.

Aztán felkeveredtem tiktokra és az esztelen görgetés során megakadt a tekintetem pár videón egymás után (A mai napig a galériámban pihennek) az egyik egy aesthetic összevágás egy farmról. "I take a quiet life" zenével alatta. Cicák, lovak, rétek, sütik vannak benne, nagyon cottage core az egész. Aztán ott van a twin size mattress a the front bottomstól, amivel valaki éhezők viadalás editet szerkesztett, ami miatt tudtam, hogy kell egy tó. Olyan nincs, hogy ne legyen a könyvemben tó. És persze ott van Grosjean balesete.

Ezeket kevertem össze, de először csak fejben. Mert mondom úgyse lenne elég jó ahhoz, hogy leírjam. Amúgy sem írtam sose csak simán romantikus könyvet. Én mindig fantasys voltam. De azt vettem észre, hogy folyton a gép felé vándorolt a tekintetem, mindig le akartam írni, ami a fejemben motozott úgyhogy aztán belekezdtem.

És milyen jól tettem!

Max és Natalie ezalatt a néhány hónap alatt amíg a történetüket írtam kitörölhetetlenül beleírták magukat a szívembe. Jó, voltak hibáik való igaz, és korántsem voltak tökéletesek, de szerintem szerethetőek voltak, emberiek, olyanok, akiknek lehetett várni, hogy összeboronálódjanak, akikért lehetett izgulni. Én nagyon szerettem őket, remélem nektek is elnyerték a tetszéseteket.

Zárásként szeretném megköszönni minden kedves olvasómnak, hogy kitartott a történet mellett, köszönöm, hogy elolvastátok, köszönöm a csillagokat, a millió kommentet, köszönöm, hogy megosztottátok velem a gondolataitokat! Köszönöm magamnak, hogy kiraktam, köszönöm az utat, amin elindulhattam, a barátokat, akiket a könyv miatt szereztem, akik nélkül nem tudnám elképzelni az életem. Köszönöm csajok, hogy mindig támogattatok, köszönöm a beszélgetéseink, a rettenetes memeink, köszönöm, hogy vagytok❤️❤️❤️

Ezzel ez a történet ténylegesen a végére ért. Azonban senki se csüggedjen! Hamarosan megosztásra kerül a sorozat második része, a Cherry Wine!

És ha már itt vagyunk, gondoltam megosztom a fülszöveget is veletek egy kis kedv csináló gyanánt:

"Mégis kinek képzeled magad?"

"Ha nem engeded el a csajom, eltöröm a kezed!"

Poppy ismeri a szavakat, amiket Daniel minden együttlétük után elsuttog a sötétben. Tudja, hogy komolyan gondolja őket, de azt is, hogy sosem tartja magát hozzájuk, mert hiába minden üres ígérete és erőtlen esküje egy idő után újra Poppy ágyában találja magát. A kapcsolatuk azonban nem terjed ennél tovább. Danielt visszatartja a bűntudat, Poppy pedig nem fogja elsőként megvallani az érzéseit. De ez a téboly meddig húzható? Mikor lesz elég? Mikor vállálják fel végre egymást és a kapcsolatukat mások előtt is? És mi lesz, ha Poppy megtalálja az egyetemen a fiút, akiről Daniel mindig álmodott számára? Képes lesz kivonni magát az egyenletből? Vagy harcolni fog egy álomért, amit nem biztos, hogy valaha képes lesz megvalósítani?

(Borító leleplezés az instán, a mai nap folyamán várható)

Remélem hamarosan újra találkozunk! Addig is millió puszi és ölelés! Mindenki vigyázzon magára! Én pedig hamarosan újra felbukkanok❤️❤️