𝐍 𝐀 𝐓 𝐀 𝐋 𝐈 𝐄
– Elenyésző százalék! Szinte semmi esélyem rá. Csak ki akartam próbálni – hallatszik ki Poppy szobájának ajtaja mögül a folyosóra mikor odaérek és kopogás nélkül benyitok. Normális körülmények között sosem tennék ilyet, viszont mindenképpen beszélni akarok vele, és sajnos nincs időm, amit húzhatnék.
– Beszélnünk kell! – mondom, ahogy belépek ő pedig úgy pillant fel rám, mint aki szellemet lát, mielőtt a matrachoz vágná a telefont képernyővel lefelé. – Tudom, hogy telefonálsz... – lépek közelebb. – És nagyon sajnálom, hogy félbeszakítalak, de... Miért nincs rajtad póló?
Poppy lenéz a mellkasára és olyan mély vörös pír szökik az arcára - amikor rájön, hogy még mindig csak a fehérneműit viseli -, mint a haja színe. Aztán nevet és legyint kivillantva hófehér fogsorát, amivel mindenkit elkápráztat, mióta csak megszületett.
– Noraval beszéltem – mondja lazán, de valami azt súgja nekem, hogy a londoni szobatársának semmi köze nem volt a telefonbeszélgetéshez korábban. Mégsem kérdőjelezem meg. – Csak telefonáltunk és elfelejtettem felöltözni.
Bólintok és helyet foglalok az ágyán miközben ő feláll és a szekrényéhez lép, hogy kivegyen belőle egy blúzt, vagy ruhát, amit felvehet a templomba. Én felhúzom az egyik lábam a matracra, a másikat pedig lelógatom, miközben válogatni kezd a cuccai között. A karkötőmet piszkálom, amit anyától kaptam, amikor Görögországban nyaraltunk. Elvileg távol tartja a rossz szellemeket és segít, hogy ne keveredj bajba. Hát az utóbbi feladatát elég rosszul látja el! Mert, ha tegnap este nem kevertem magam bajba azzal, hogy egészen konkrétan hozzábújtam Max Verstappenhez akkor nem tudom, milyen bajoktól véd meg a vastag fonalból készült, csomózott ékszer. Reméltem, hogy legalább a rossz gondolatokat kiűzi a fejemből. Vagy talán a görög isteneket nem érdekli, hogy milyen kellemetlen helyzetbe sodortam magam reggelre, amikor a mellkasához bújva, félig őt ölelve keltem fel?
Egy racionális emberben fel sem merülne a gondolat, hogy az antik világ isteneit hibáztassa a ballépéseiért. Azt mondaná, hogy a gödröt én magam ástam, amibe beleestem. Azt mondaná, hogy aki a tűzzel játszik megégeti magát. Hogy ne terelje az apja sérült, kedves, humoros és helyes pilótáját egy olyan helyre, ahol nem tudnak rendesen eltávolodni egymástól. Hogy ne vegye le senki a pulóverét, csak azért mert egy fiú szépen kérte. És végképp ne bújjon hozzá testmelegért, amikor a padló hideggé válik az odakint tomboló zihartól. De én nem vagyok racionális. Nagyapám meséi gyerekkoromból túlságosan is a lelkembe itták magukat ahhoz, hogy ne hibáztassam nyugodt szívvel a görög isteneket a hibáimért. Ez az évelődés pedig valószínűleg látszik az arcomon is, mert Poppy felém pillant és aggódó arcot vág miközben magára húzza a vörös alapon fehér virágokkal díszített ruháját.
– Mi a baj? – kérdezi kedvesen nekem pedig megereszkednek a vállaim miközben sóhajtok egyet.
– Lefeküdtem Maxszel – csapok bele a közepébe, mire úgy fordul felém, hogy a szemöldökei egészen a haj vonaláig ugranak.
YOU ARE READING
Things we lost in the fire /Max Verstappen/
Fanfiction"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!" "Lángol! A Red Bull lángol!" Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...