Szerelem a jégpálya szélén.

8.Fejezet Míra

A buliba érve Liz már bele vetette magát a hokis srácok keresésébe. Én a bárhoz léptem és kértem egy pohár kólát. A kóla társaságába leültem egy kanapéra. Mivel Dominik a nyertes csapat kapitánya az ajtón beérve letámadták a srácok. Nekem ez az egész komfortzónán kívüli volt. Túl merész ruhába ennyi részeg hokista között nem a legkényelmesebb üldögélni.

Láttam, hogy egy szőke, magas, kigyúrt srác közelít felém a szeme csillogott. Tudtam, hogy nem tudok már elmenekülni, de látszott, hogy akar valamit tőlem. Kellemetlen érzés futott végig a testemen, de mintha Dominik meghallotta volna néma segítségkérésemet megjelent előttem és leült mellém. A srác kikerekedett szemekkel, meglepődve megállt és hátat fordítva elment. Most hálás voltam Dominiknak. Nem volt szimpatikus a srác, sőt félelmetes.

- Miért vágsz ilyen ijedt fejet?- Kérdezi Dominik összehúzott szemöldökkel.

- Semmi csak volt ott egy srác és furán nézett. - Magyaráztam el neki a megjelenése előtti megfigyelésemet.

- Bence? Ö jó srác a légynek sem ártana csak a korongoknak. - Nevetgélt Dominik. Nekem nem volt ennyire vicces ez az egész. Nem úgy nézett ki, mint aki annyira félénk.

- Ismered?- Kérdeztem meg. Nagy meglepettséggel az arcomon.

- Igen a csapatom pót kapusa. - Válaszolta lényegtelen hangon.

- De Miért csak kólát iszol?- Kérdezi Dominik gyors témaváltás közbe egy üveg sörrel a kezében.

- Nem iszok semmi alkoholt. - Válaszoltam neki a legtermészetesebb arccal.

- Nem vagy még 18 vagy miért? - Nyúzott tovább a kérdésével.

- De már betöltöttem. Csak tudod, én ilyen jó kislány vagyok. Nem iszok vagy bulizok. Ami sok mindenkinek nem tetszik vagy nem szimpatikus. - Válaszoltam neki. Kicsit nevetve magamon.

- De néha ki kell ereszteni a gőzt. És jó társaságban egy jó buliba ki is lehet. - Magyarázta meglepetten az érveket.

- Én más vagyok, mint a velem egykorúak. Nekem nem megy minden könnyen. Én a hoki utáni rajongásommal eresztem ki a gőzt. - Válaszoltam egy korty kóla között.

- Az sem rossz. De ott, ha játszol, csak úgy jön ki a sok stressz és feszültség. - Magyarázta Dominik a sörét kortyolgatva.

- Nálam a szurkolásnál is pont ki tud jönni. Minden érzést felülmúl a hangos szurkolás. - Válaszoltam derült arccal.

- De egyébként én is bocsánatot akarok kérni az első találkozásunkkor mondottak miatt. - Kértem bocsánatot zavartan, mert most rajtam volt a sor. Ha ő megtette én is meg kellett, tegyem ezt az apró szándékot felé.

- Semmi gond. Csak elkapott az őszinteség. – Nevetett. Imádom, amikor így nevet. Ilyenkor az arcán megjelenik két cuki gödröcske és azokkal megbolondítva szerintem minden lányt. És a legjobb érzés, hogy legtöbb esetben én hozom ki ezt belőle. Gondolkodtam el. De Dominik egy váratlan kérdéssel megszakította a gondolataimat és a kettőnk közé telepedett rövid csendet.

- Van barátod?- Fordult teljes testével felém. De ezzel a kérdésével teljesen meglepve engem.

- Igen Liz. - Válaszoltam neki, ha nem lenne egyértelmű. - És más nem is kell ö ismer a legjobban. Más csak mindig kihasználta a kedvességem. Liz a kivétel az egész világon. - Válaszomat befejezve. Dominik hangos nevetésbe kezdett.

De én értetlenül bámultam, hogy ebbe mi volt olyan vicces. És nyitottam nagyra a szemeimet.

- Jaj, bocsi nem a válaszodon nevetek. - Próbálta megszüntetni a nevetését. - Én fiú barátra gondoltam. - Fejezte ki most már sokkal jobban magát és komoly arcra váltott.

- Nincs. - Adtam rövid választ.

- Miért? Nem akarsz barátot?- Érdeklődött nagyon buzgón. Úgy éreztem, hogy Dominik már a barátjának tekint és csak meg akar ismerni. Így elmondtam neki az őszinte válaszomat.

- Senkinek nem kell egy magamfajta lány. Nem tudom jól kimutatni az érzéseimet. És nincs, ahol megismerjek olyat, akinek lehet, tetszene. Nem járok buliba és nem vagyok merész. De persze, hogy akarok. Már várom az érzést milyen lehet, ha valaki foglalkozik veled és nélküle nem tudsz létezni. De egyelőre ez esélytelen. - Mondtam el az igazat.

- Nem esélytelen csak próbálkozz. Próbálj megváltozni az érzéseid kimutatásában. - Vigasztal lelkesen az a srác, aki nagyon tetszik nekem, de nem tudom ezt jól kifejezni neki. Remek már lesüllyedtem egy bizonyos pont alá. Annak a srácnak panaszkodok, aki az első fura találkozásunk óta levett a lábamról. Gratulálok Míra csak így tovább és tényleg semmi esélyed nem lesz sem nála és másoknál sem.

- Na és a sztárhokis, hogy áll ez ügyben? - Poénkodtam témát váltva.

- Nekem meg minden a hoki körül forog és nem lépett be az életembe a szerelem. Ennyire egyszerű. - Nevetünk fel mindketten.

- Nekem most mennem kell, de később még jövök faggatni. - Búcsúzott el Dominik.

- Rendben. - Válaszoltam nevetve. Dominik elment és én csak ültem és vártam mikor jön Liz az ötlettel, hogy menjünk haza. Nem szeretem volna újra Dominik faggatásának a csapdájába esni. Nagyon reméltem, hogy el fogom kerülni a még több faggatós beszélgetés Dominikal. De ez nem pont így történt. Liz megjelent két óra után, de azzal az ötlettel, hogy ö még marad a buli végéig, és ha már nem érzem, jól magam haza mehetek. Én így is tettem és elindultam az ajtó felé. De két nagy tenyér megfogta a derekamat és visszarántott. Gondolkodás nélkül megnéztem ki a gazdája annak a két hatalmas tenyérnek. A meglepettség kiült az arcomra. Bárkire gondoltam csak rá nem. Dominik volt az, de nem a józanabb, hanem az, aki már jó pár sört legurított.

- Hova-hova Míra ne siess. - Hajolt közel teljesen a fülemhez és mormogta. A meleg lehelete teljesen áramütésként érintette a bőrömet. Kirázott a hideg és megdermedve álltam előtte. Próbálva választ adni a kérdésére. De nehezemre esett kimondani bármit is. Megerőltetve magam nagy nehezen csak megszólaltam.

- Haza! - Magyaráztam. De Dominiknak nem tetszett a válaszom így a derekamat még erősebb szorításba fogta. Nehéz levegővétellel próbáltam megszólalni.

- Ne csináld, ezt Dominik engedj el. - Kérleltem suttogva, de nem engedelmeskedett a kérésemnek.