Szerelem a jégpálya szélén.

17.Fejezet Dominik

Miután Míra hirtelen hátra esett és elvesztettem vele a szemkontaktust rögtön oda siettem hozzá. Nagyon reméltem, hogy jól van és nem ütötte meg a fejét. Rögtön kérdésekkel bombáztam, de mikor egyikre sem válaszolt. Benyúltam a jég és a háta közé és felemeltem. Míra abban a pillanatba a lábait a derekam köre fonta és a kezeivel a nyakamat szorította. A feje a vállamon pihent. Rögtön a székek felé korcsolyáztam és próbáltam leültetni az egyikre Mírát. De nem akart elengedni engem.

- Míra most már mind oké. - Simogattam a hátát, hogy megnyugtassam, de nem reagált semmire. De ezzel nem nyugtatott meg engem.

- Míra kérlek, mondj valamit, mert így, hogy meg se szólalsz, azt gondolom nem vagy jól. - Mondtam el neki a gondolataimat.

- Jól vagyok csak nagyon megijedtem. - Végre jött egy félénk válasz. Leguggoltam a szék elé még mindig Mírával a testemen. Míra a térdemen üldögélt, mint egy kisgyerek. Szépen lehámoztam a kezeit a nyakamról és a tenyeremet az arcára tettem.

- Sajnálom, hogy nem figyeltem rád. Csak úgy láttam, hogy már elég jól megy a korcsolyázás, de tévedtem. Nem akartam, hogy megijedj vagy, hogy megsérülj. - Néztem a barnás zöldes könnyes szemébe és adtam egy bocsánatkérő csókot. Míra leszállt a nyakamból és a székre ült.

- Nem a te hibád. Én voltam figyelmetlen. - Válaszolta most már megnyugodva. Én is leültem a mellette lévő székre és levettem a korcsolyámat. Míra szomorúan nézett engem.

- Mi a baj? - Kérdeztem meg tőle a korcsolyám levevése közbe.

- Akkor most hazamegyünk? - Kérdezte szomorúan.

- Hát igen. Azt gondoltam már többet nem kívánkozol korcsolyázni. Vagy még szeretnél maradni? - Kérdeztem meglepetten. És egy meglepő választ kaptam.

- Ameddig nem engeded, el a kezem addig még maradhatunk. - Mosolyodott el. Ezért szerettem bele ebbe a lányba. Nem olyan, mint a többi. Mindig van véleménye. Egy kis eséstől még nem adja fel. Kitartó és bátor.

- Soha többet nem engedem el a kezed. - Néztem rá és nyomtam egy puszit a homlokára. Visszahúztam a korcsolyámat és visszamentünk. De most jobban figyeltem Mírára.

- Mindig is hokisat akartál lenni?- Kérdezte meg tőlem Míra a korcsolyázás közbe.

- Igen. Gyerekkorom óta az az álmom, hogy egy híres csapatnál játszhassak. - Válaszoltam.

- És a szüleid mit szóltak ehhez?- Kérdezett rá egy fájópontomra. De nem válaszoltam rögtön. Ez fel is tűnt Mírának.

- Ha nem szeretnéd, akkor nem kell, elmond. Nem akartam tolakodó lenni csak jobban meg akarlak ismerni. - Szomorú hangon válaszolt a némaságomra.

- Nem vagy tolakodó. Ez természetes, mert eddig nem nagyon beszéltünk komolyabb témákról. - Válaszoltam neki és bele kezdtem az előző kérdése válaszába. - Mivel egy jó helyzetű szülőktől származom így nem támogatták a hoki ötletét. Valami komolyabb biztonságos hobbit akartak nekem. De én a hoki mellett álltam mindig. Amikor már kezdtem profi lenni és egyre több jó csapat szerződtetett le már a suli is másodlagos lett. A szüleim egy drága jogász suliba adtak. De nem érdekelt engem az csak a hoki. Sikerült nagy nehezen elvégeznem a sulit. A szüleim egy méregdrága egyetemre írattak be, de én nem mentem el. A hokit választottam. A szüleim pedig a hokival zsaroltak. Ha nem megyek, egyetemre felejtsem el a támogatásukat és a hobbi szinten űzött hokit is. Ekkor már tizennyolc éves voltam. Én egyértelműen a hokit választottam, de én nem hobbiként tekintettem rá, hanem munkaként. A jó játékom miatt már fizettek is nekem. Igaz nem sokat, de pénz volt. A szüleim egyértelműen nem álltak mellém. Így vagyok itt húsz évesen egyedül és csak a szüleim ünnepekor hívnak megkérdezni, hogy még mindig a hokit választanám-e? És mindig a válaszom az, hogy igen. - Mondtam el a teljes igazságot Mírának. Míra arcába megértést és döbbenetet láttam.

- Hát ez nem semmi. - Döbbent le. - De megértelek. - Válaszolta.

- És te a szüleiddel milyen kapcsolatban állsz? - Vetettem fel én is a kérdést. Míra egy nagyon sóhajtott és válaszolt.

- Én jól vagyok a szüleimmel. Mondjuk, ritkán találkozom velük élőbe. - Hajtotta le a fejét.

- Miért nem velük laksz? - Meglepve kérdeztem.

- Nem. A nagy mamámmal laktam egészen tavalyig. Tavaly meghalt és egyedül maradtam a házba. A szüleim pedig elváltak és elköltöztek innen. Külön-külön jó viszonyt ápolok mind a kettővel. Beszélek velük telefonon és ennyi. Nagyon ritkán tudok találkozni velük. De a suli miatt mind a ketten támogatnak anyagilag. Apukám cégvezető és mindig egy vastag borítékot küld nekem. És anyukám sem áll rosszul így ö is támogat. Ezért nem kell, melózzak, mert ebből a szemszögből, ha szükségem van, valamire mindig segítenek anyagilag. Ezért vagyok ennyire magányos, mert egy éve teljesen egyedül vagyok. De szerencsém volt Lizel ö mindig jött és próbált a társaságom lenni a magányos napokon. És most itt vagy te is, amiért hálás vagyok a sorsnak. Amióta megismertelek eléggé megváltoztam. - Fejezte be a történetét.

- Én mindig itt leszek neked. - Vágtam rá a mondanivalója végén. - Eddig nem mondtam neked, de én is beléd szerettem. - Vallottam be én is az érzéseimet neki. Míra hirtelen megölelt és rögtön én is így tettem. Az ölelés végén én szólaltam meg először.

- Most már menjünk haza oké? - Kérdeztem meg megsimogatva Míra hideg arcát.

- Oké. - Válaszolta aranyosan. Visszamentünk a székekhez és levettük a korcsolyákat. Visszavittük a korcsolyát ahonnan kibéreltük és a kocsimhoz sétáltunk. A hátsó ülésre dobtam a táskát és beültünk a kocsiba. Amikor már a kocsi bemelegedett Míra levetette a kabátomat, a sálat és a sapkát. A kezemet a sebességváltóra tettem és Míra rögtön meg is fogta a kezem. Láttam rajta, hogy nagyon kifáradt így lassítottam a sebességen. Pár perc múlva már aludt is. Felém fordulva a kezemet fogva aludt el. Nem akartam felkelteni így magamhoz vittem. Amikor megérkeztünk kihúztam a kezem Míra keze szorításából és kiszálltam. Kivettem a ház kulcsot a zsebemből és kivettem az alvó Mírát a kocsimból. Bevittem a házba és lefektettem az ágyamra. Mivel mély álomba volt fel sem ébredt. Ma is volt egy meccse a csapatomnak így leültem az alvó Míra mellé és visszanéztem a fiúk játékát. Már nagyon rossz érzés így laptopon keresztül nézni a meccset. De az a szerencsém, hogy még csak egy meccs eltiltásom van. Utána pedig újult erővel csapok bele a játékba. Felvettem egy fejhallgatót, hogy ne ébresszem fel Mírát. Már én is éreztem magamon a fáradságot az edzés és a korcsolyázás miatt. De megerőltettem magam és végig elemeztem a fiúk játékát. Lejegyzeteltem a fontos meglátásaimat. Holnap edzőtermes edzésünk lesz. A meglátásaim alapján az edzőnek írtam egy emailt, hogy szerintem min kéne javítanunk a fiúk játékán. Mert a mai meccset csúnya vereséggel veszítették el. Hét nullára verték meg a csapatomat. Mióta itt vagyok nem kaptunk ki úgy, hogy ne tudtunk volna egy gólt se belőni. Az edzőnek megírtam, hogy a jobb állóképességet kell nagyon javítanunk a fiúknál. Ezután a laptopot az éjjeli szekrényre raktam és rögtön aludtam is.

Reggel szokásom szerint korán ébredtem. Rutinszerűenmég csukott szemmel készültem kiszállni az ágyból, de most nem ment olyan könnyen,mint máskor. A szokatlan megfigyelésre kinyitottam a szemem. És akkor láttammeg azt a gyönyörű okot, ami miatt ez nem ment. Míra feje a bal mellkasomonpihent a keze pedig a jobb vállamon. Szokatlan, de kellemes ébredés volt. Nemakartam felkelteni azzal, hogy felállok és elmegyek. Elvettem a telefonomat éslefényképeztem magunkat. Míra annyira aranyosan aludt, hogy ezt meg kellettörökíteni. A kép készítése után beállítottam az ébresztőm, hogy tíz órakor költsön,mert edzésem lesz. Így most az egyszer nem keltem fel korán. A bal kezemet Mírahátára tettem és visszaaludtam. Nagyon kellemes érzés volt Mírát így akarjaimba tartani. Ezt a fajta ébredést meg tudnám szokni minden reggel.