Szerelem a jégpálya szélén.

Epilógus Míra

Amióta Kanadában költöztünk öt év telt el. Az öt év alatt Dominikkal a kapcsolatunk rendíthetetlen volt. Dominik nagyon jól teljesít a jégen. Az első két év nagyon nehéz volt nekünk. Rengeteget edzet és órákig az edzőterembe maradt. Nagyon kevés idő maradt kettőnkre. Sajnos megesett, hogy mélyponton volt Dominik, de én mindig mellette voltam, hogy kirángassam belőle. A kapcsolatunkat mind a ketten kitartóan fenntartottuk a nehéz helyzetekben is. Dominik minden idejét a hokira fordította az első két évben. De megérte neki. Az itt létünk negyedik évében a csapat kapitánya lett. Aminek nagyon örültünk. A megünneplése érdekében haza utaztunk a barátainkhoz. Nagy meglepetéskén ért minket, hogy Lizt az élet Erikkel sodorta össze. Nagyon boldogok voltunk Dominikkal, hogy a legjobb barátaink összejöttek. Otthon tartózkodásunk során Dominik megismerte a szüleimet. A szüleim nagyon boldogok voltak, hogy ilyen barátom van. Rengeteget beszéltek Dominikkal. Boldog voltam, hogy ennyire tetszett nekik. De Sajnos nem tudtunk több időt otthon maradni, mert vissza kellet, jöjjünk. Most ott tartunk, hogy Dominikkal már lassan hat éve együtt élek. Lett egy saját házunk és végre nem abban laktunk, amit Dominik a szerződéssel együtt kapott meg.

A mai nap Dominik nagyon furcsa volt. Reggel végig került és nem akart velem beszélgetni. Nem értettem ezt a viselkedését. Így meg is kérdeztem mi baja van.

- Dominik. Mi a gond?- Kérdeztem meg az asztalnál ülve, várva a reggelit, amit Dominik akart ma elkészíteni.

- Semmi. Csak most írt az edző, hogy ma mégis lesz edzés. - Monda nekem hátat fordítva. Nagyon szomorú lettem. Mára valami közös program volt a terv. De ha edzés lesz, akkor edzés lesz.

- Nem baj akkor majd máskor csinálunk valamit. - Válaszoltam, hogy ne érezze azt, hogy mennyire szomorú vagyok. Dominik kész lett a reggelivel és az asztalhoz hozta. Lerakta a tányérokat és odalépett hozzám.

- Nagyon sajnálom, be fogjuk pótolni, ígérem. - Puszilta meg a fejem tetejét. Mosolyogva válaszoltam neki.

- Rendben. Mikor kell, menj edzeni?- Kérdeztem meg kíváncsian.

- Ö hát most reggeli után. - Gondolkozott meg a válaszában. És ült le velem szembe. Nagyon furcsa volt, hogy nem volt biztos a válaszában. Általában mindig az órát mondja és nem azt, hogy reggeli vagy ebéd után. Furcsa tekintettel bámultam rá végig. Amit ö is észrevett.

- Miért nézel ilyen csúnyán rám?- Kérdezte meg félve.

- Szalai Dominik nagyon furcsa vagy ma. Mit titkolsz előlem? - Kérdeztem meg nagyon faggatósan. Dominik a zsebéből elővette a telefont és kitért a válaszadás alól.

- Huu nekem most mennem kell. Nehogy elkéssek. - Lépett oda hozzám és csókolt meg. - Szia, szép napot nagyon szeretlek. - Kiáltotta az ajtóból. Én már nem tudtam semmit mondani, mert már el is tűnt. Elpakoltam a reggeli maradványait. Amikor Dominik elmegy edzeni általában én is el szoktam menni, futni vagy sétálni. Nagyon unalmas, amikor nincs itthon. Az a szerencsém, hogy Dominik csapat társainak a barátnőivel nagyon jól kijövök és velük szoktam beszélni. De leginkább a másik át hozott fiú barátnőjével, Fannival. Mivel Dominik ma ilyen furcsa volt arra gondoltam megkérdezem Fannit, hogy ma tényleg van-e edzés. Felhívtam de ö is nagyon fura volt. Az elején azt mondta nincs ma edzés, de be kellett, menjenek, mert Dominik behívta. Később meg azt mondta, hogy az edző hívta be és nem Dominik a fiúkat. Ma mindenki nagyon furcsa volt velem. Leraktam a telefont és akkor esett le nekem, hogy Dominik táska és cuccok nélkül ment el edzeni. Írtam is a hazug kis úrnak egy üzenetet.

Míra üzenete: Drága Dominik. Nem hiányzik a táskád? Semmi nélkül elmentél edzeni? Valamit titkolsz előlem és ez nem tetszik. - Az üzenetemre nem jött válasz egy óra elteltével sem. Már nagyon mérges voltam és már bombáztam az üzenetekkel.