Szerelem a jégpálya szélén.

9.Fejezet Dominik

Már egy bizonyos alkohol határt átléptem. Nem voltam magamon kívül, de jó pár sört megittam. Mindent tudtam, amit csinálok. Míra őszintesége után rájöttem, hogy kemény csajszi. Nem vagyok vak gyönyörű lány, de vártam, hogy ő tegye meg az első lépést felém. De ezt kizártnak tartottam így a tettek mezejére léptem. Amikor megláttam, hogy el akar menni oda siettem és megfogtam a derekát. Nem akartam megijeszteni, de nem engedhettem el. Itt volt a tökéletes pillanat, hogy kiderítsem az érzéseit és magam is rájöjjek a sajátomra. Ö azt hiszi, hogy erre másnap csak ö fog emlékezni és én nem. De ez így jó is lesz. Óriási léptekkel mentem felé és megragadtam. A füléhez hajoltam és kicsit zavarba akartam hozni. Ez sikerült is. Könyörgött, hogy engedjem el, de ez nem történt meg.

Még szorosabban fogtam a derekát. És hallottam a kétségbeesett hangját. Így aztán semmiképp nem fogom elengedni. Megfordult egy ötlet a fejembe, hogy tartsam itt. Egy jó lassú szám ment a háttérbe így a táncparkett felé húztam.

- Nem mehetsz el tánc nélkül. - Suttogtam a fülébe. A kezeim még mindig Míra karcsú derekán pihentek.

- É... Én nem tudok táncolni Dominik, engedj, kérlek haza. - Dadogva könyörgött nekem nagyon akaratosan.

- Ha nem táncolsz, velem ne várd, hogy elengedlek kislány. - Hajoltam közel Míra nyakához.

- Jó, de utána elengedsz igaz?- Kérdezve a hangja remegéstől szakadozva. Elengedtem egy halvány mosolyt Míra füle mellett és semleges választ adtam neki.

- Valószínűleg igen. - Elengedve Míra derekát, a kezemet a hajába csúsztattam és kiengedtem szorosan összefogott copfját és eligazgattam. A haja a háta és a mellkasára omlott.

- Így már sokkal jobb. - Mondtam huncutul Mirának. A számat neki téve a fülének.

Elhajoltam és a szemébe néztem. Míra minden arc részében látszott a meglepettség. Szépen lassan szorosan magamhoz húztam és lassú táncba kezdünk. A csapattársaim megdöbbent arcát láttam a háttérből. Míra tökéletesen egymagas volt velem így nem volt kényelmetlen a tánc. Zavarába a földet bámulta így nem nézve a tánc alatt a szemembe. Ebből az okból kifolyólag így szóltam:

- Nézz rám Míra. - Kérleltem határozottan. Míra süketet színlelt. A kezemet az álla alá helyeztem és felemeltem a fejét. A szemembe nézett zavartan és a tekintete értetlenségtől csillogott.

- Gyönyörű vagy és nem vagy kívülálló. Egy magabiztos bátor lány vagy nekem bejön ez a jó kislány viselkedésed. - Mondtam el a véleményemet magabiztosan és a kezemet újra a derekára helyeztem mosollyal az arcomon.

- Dominik hagyjuk, nem kell, vigasztal, nem izgat ez az egész annyira. És ezért ne hazudj nekem. - Válaszolta nagyon magabiztosan. Ismét a földet bámulva. Teljesen elszállt az agyam a gondolataitól.

- Nézz a szemembe és figyelj. - Mondtam határozottan ismét és Míra megtette a kérésemet. A szemembe nézett és elmondtam az igazat.

- Egy szó sem volt hazugság. - Magyaráztam neki és egy hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam egy érzéki csókba találtuk magunkat. Én is meglepődtem a hirtelen ötletemen, de nem bántam. Míra meglepődve csókolt vissza. A kezem erősen szorította, ha esetleg el akarna lógni. Én a lehető legmerészebben csókjaimmal zavartam ősze Mírát. De nem csak öt zavartam össze, hanem saját magamat is. Ez a csók különleges volt. Nem akartam arra gondolni, hogy ennek vége kell, hogy legyen. Ez a lány fura dolgokat, hoz elő belőlem. Egy egoista hokis stílust állítottam be magamnak, de ennek a lánynak a társaságába más vagyok. Elszakadtunk egymástól és egy egyértelmű kérdést irányítottam neki.

- Elég bizonyíték volt ez a csók vagy több bizonyítékot szeretnél?- Kérdeztem ravaszul. De választ rögtön nem kaptam a kérdésemre.

- Nem tudom. - A hangja gyötört és gondolkodó volt. Hallottam a hangjában a felismerést, hogy erre holnap bizony csak ö fog emlékezni. De ez nem így lesz. Ezt a mai csókot, ha akarnám, sem tudnám elfelejteni és nem is fogom.

- Ez nem válasz a kérdésemre Míra! Te mit érzel? - Próbáltam minden érzését kihúzni belőle. És rájönni mi van benne. Ez volta a megfelelő pillanat.

- Úgy ahogy te. Nem kell, többet bizonyíts. - Válaszolta teljes őszinteséggel. Lesütött fejjel.

- De most már haza mehetnék?- Kéredzkedett el tőlem vörös arccal.

- Persze. - Engedtem el a derekát és hátat fordítva nekem elindult kifelé. A csapatom nagy fütyülésbe kezdett. Nem érdekelt, mert végig Míra hátát bámultam. Az egyik pót kapusunk Bence a vállamra tette a kezét és feltette egy egyszerű kérdést, amire a választ még magam sem tudtam.

-Haver ez a barátnőd volt? - Izgatottanvárta a válaszom. De a kérdésére a választ nem tudtam. Nem szerettem beleMírába azt hiszem, de nem is közömbös számomra. Nagyon meglepett, hogy nem voltmég komoly barátja. Be akartam bizonyítani neki, hogy ne becsülje alá magát. Debennem is volt egy nagy adag kíváncsiság, hogy egy csók tőle mit, hoz előbelőlem. És egy különleges dolgot idézett bennem elé. Mohóságot, vágyat éselégedettséget. A csók végén még többet akartam. De a kérdésre a válasz a „nem"lett volna. De nem gondoltam úgy, hogy ezt mindenkivel megosszam így egy egyszerűmeggondolatlan választ adtam. Úgy éreztem ebből a kis hazugságból nem lehetnagy gond. És egészen egyszerűen ezt válaszoltam. – Igen