Playing with the fire | Lando Norris

eleven

Now I understand why storms are named after people

Végül a tengerparton kötöttem ki.

Senkivel nem akartam találkozni. Túlságosan megszoktam a magányt és azt, hogy csak magamra számíthatok, csak én értem meg magamat igazán és csak én voltam ott saját magamnak a legrosszabb napjaimon. Ez egyfelől jó is, mert békében vagyok önmagammal, de tudom azt, hogy ez nem maradhat örökre így és dolgoznom kell azon, hogy másnak is megnyíljak, mert csak így működne egy normális kapcsolat.

Egy normális kapcsolat.

Lando-val soha nem lesz normális kapcsolatunk. És nem feltétlenül miattunk nem jönne össze, hanem a körülmények miatt. Carlos valószínüleg soha nem tudná ezt elfogadni, főleg így, hogy már tudja, mik történtek és hogy miatta veszített el évekre. Isa egyenesen tiltana tőle, többször is hangot adott annak, hogy értelmes lány nem jönne össze egy Lando Norris félével, vagy hogy a leendő lány gyerekét is mentse meg a sors attól, hogy találkozzon egy hozzá hasonló férfivel. A lányok, Ana és Bianca szintén csalódna. Reyes egyenesen rosszul lenne, míg az öreg Carlos szerintem ki is tagadna a Sainz családból.

A lakás, amiben Monaco-ban élek, egy részben nekik köszönhető, részben pedig a hagyatékomnak. A Mini Cooper-em szintén tőlük van, hiszen az volt Carlos első kocsija és amikor lecserélte, én megkaptam. És ezek csak a materiális dolgok. A lelki támaszt, a támogatást, a bíztatást, azt, hogy szinte tényleg családtag vagyok, az egész gyermekkoromat, a vigasztalást és minden egyéb dolgot soha nem fogom tudni elégszer megköszönni nekik. A temetést ők állták, hiszen akkor még semmim nem volt, s azóta sem engedték azt, hogy visszafizessem annak a költségeit. Az állásom, aminek hála már képes voltam a saját lábamra állni, nekik köszönhető. És én már egyszer eldobtam magamtól mindezt, Lando Norris-ért, amiből semmi jó nem született. Nem eshetek újra ebbe a hibába, márpedig ha folytatom vele ezt a valamit, ami újra kialakult köztünk, akkor előbb utóbb ismét el fogom őket veszíteni, de ezúttal lehet, hogy végleg.

A Sainz család pedig sokkal többet ér nekem, mint egy szerelem. A szerelem amúgy is bármikor véget érhet, de a család örökre megmarad.

Csak akkor tűnt fel, hogy már órák óta a parton ülhetek, amikor már elkezdett lemenni a Nap. Megvártam, amíg a narancs és a vörös minden színárnyalatát felveszi az ég, majd összeszedtem magam, és elindultam vissza.

Pár perc sétára voltam csupán, s addig volt időm azon gondolkodni, hogy mit fogok Lando-nak mondani. Vissza kell utasítanom, egyértelműen le kell állítanom, és le kell zárnom vele a kapcsolatot. Ezt a fejemben már teljesen jól össze is raktam, azonban attól kissé féltem, hogy s valóságban ez közel nem fog ennyire gördülékenyen menni. De most kell erősnek lennem és muszáj megtennem ezt a lépést, ha egy szebb és jobb jövőt szeretnék magamnak.

- Hát te mégis hol voltál? Miért nem jöttél vissza golfozni? - fogadott egyből Isa. A kertben ültek Carlos-al ketten, így egyből látták, hogy megérkeztem.

- Nem találtuk meg az ütőt. - füllentettem, majd lehuppantam közéjük a kerti fotelbe.

- Pedig én bementem utána és egyből kiszúrta a szemem. És amúgy meg, használhattad volna másét is, nem muszáj mindenkinek külön ütő. - szólt közbe Carlos.

- Ja meg kicsit beütött a másnap, és inkább maradtam. - füllentettem újból.

Utáltam hazudni, de már most mégis szinte természetes volt, hogy nem mondtam nekik igazat, mindezt Lando Norris miatt. Egy újabb érv ellene...