Playing with the fire | Lando Norris

twenty-three

Don't give up before miracles happen

Mondanom sem kell, de egész éjjel nem aludtam. Számoltam a perceket, mikor lesz már délután két óra, hogy tudjunk végre indulni a reptérre. De a percek olyan lassan teltek, mint még soha, én pedig egyre idegesebb voltam. Semmit nem ettem, még inni sem ittam. A gimis szalagavató bál előtt sem voltam ennyire izgatott, pedig akkor is majd' kiugrottam a bőrömből, mivel a suli leghelyesebb sráca kért fel partnernek.

Ideges voltam, mert fogalmam sem volt arról, hogy mire számítsak. Annyira zavaros volt az egész történet, nem tudtam, mit higgyek el és mit nem. Azt éreztem, hogy teljesen át vagyok verve, de ugyanakkor egy részem reménykedett abban, hogy nem feleslegesen utazunk el Dubaiba. Isa a lelkemre kötötte, hogy a lehető legjobb formámat kell hoznom, ezért délelőtt még egy fodrászhoz is elvitt, hogy beszárítsa a hajam és segített a ruhámat is kiválasztani. Végül arra a ruhára esett a választásom, amit Lando egyszer elszakított, de vett belőle egy újat.

Carlos magángépével utaztunk el mindhárman, s a több órás út alatt volt időm kisminkelni magam, valamennyire rendbe szedni a gondolataimat, és egy pár vodka shot-tal próbáltam segíteni az idegességemen. Örökké valóságnak tűnt az út, de amikor este 9-kor végre landolt a gépünk, valahogy megnyugodtam. Tudtam, hogy innen már nagyon nincs vissza út, bármi is történjen. Amúgy is, ennél rosszabb már úgysem lehet a kapcsolatom Lando-val.

- Carlos? - szólítottam meg a legjobb barátomat, amikor már a taxiban ültünk. Furcsa mód, Isa külön autóval ment, így kettesben maradtunk.

- Igen? - kérdezett vissza.

- Miért mondtad el?

- Micsodát? - látszott rajta, hogy csak játsza a hülyét.

- Azt, hogy Lando mire készül a barátnőjével.

- Mert úgy éreztem, hogy jogod van tudni róla. - felelt röviden, és még a fejét is elfordította tőlem, mint aki nem akar erről többet beszélni. Ó, márpedig fogsz erről többet is beszélni, Carlito!

- De te voltál az, aki el akart szakítani Lando-tól, azért írtad azt a szerződést és akadtál ki annyira. Most mégis mi ez a páli fordulat tőled? - vontam kérdőre.

- Mert akárhányszor rád néztem, mardosott a bűntudat. A világ legrosszabb emberének tartottam magam, amiért a boldogságotok közé akartam állni. Nem is tudom, mit gondoltam. Egyszerűen csak megijedtem attól, hogy újra csúnyán fog végződni a kapcsolatotok és ismét itt fogsz hagyni minket. De aztán rájöttem, hogy semmi jogom nem volt ehhez és  muszáj volt belátnom és elfogadnom azt, hogy megőrültök egymásért, még akkor is, ha néha a gyomrom felkavarodott amikor arra gondoltam, hogy miket művelhet veled Lando. - felelt, majd amint ezt kimondta, még a hideg is kirázta, amin felnevettem. - Ráadásul nem hagyhatom azt, hogy ezt a kis figyeleméhes picsát vegye el feleségül a legjobb barátom! - fűzte hozzá gyorsan, ezzel elterelve a gondolatait.

- És szerinted azzal, hogy idejövök, ezzel meg fogom tudni ezt akadályozni? - kérdeztem félve.

- Szerinted létezik olyan forgatókönyv, amiben nem téged választana bárki felett Lando? - megvetően nézett rám. Mindig is utálta, amikor nem becsültem meg magamat eléggé és anyukám helyett is folyton azon volt, hogy az önbizalmamat feltornázza.

- Charles bulija után megcsókoltam őt és ő ellenállt... - nyögtem ki számat elhúzva, mire szemei kikerekedtek.

- Ó! - hirtelen csak ennyit tudott mondani, majd a taxi megállt, én pedig realizáltam, hogy megérkeztünk. Gyomrom hatalmasat liftezett. - Erre nem számítottam, de mostmár mindegy! Sok sikert! - hadart gyorsan, majd átnyúlt rajtam, kinyitotta az ajtómat és szó szerint kidobott a taxiból, majd gyorsan vissza is zárta az ajtót, hogy esélyem se legyen visszamenekülni.