Playing with the fire | Lando Norris

five

Oh God, set me free from his glance

Annyira utálom, hogy amikor egy csepp alkohol is kerül a szervezetembe, túl sok mindenen kezdek el gondolkozni és túl érzékeny leszek.

Lando-val a Carlos-os beszélgetés óta nem beszéltem, és ez megőrjített. Sokszor össze találkozott a tekintetünk, olyankor a szívem mindig kihagyott egy ütemet és egyszerűen csak arra vágytam, hogy szóljon valamit hozzám. Mondjon bármit, csak beszélgessünk, csak legyen velem. Csak ne hiányozzon idegesítően a közelsége.

Éreztem a lelkemben, a mellkasomban, amikor először be-, majd kilélegeztem, és hagytam, hogy a tüdőmben lévő feszültség egy utolsó lélegzettel felszabaduljon. Olyan beszélgetéseket játszottam le újra magamban, amik sosem mentek ki a fejemből. A sokadik feles után csak néztem magam elé, s egyetlen józan gondolat sem volt a tekintetem mögött.

Az elmém üres volt, de millió gondolat futott át az üres téren egyszerre.

Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor igazi csendet fogok megtapasztalni a fejemben. Olyan volt, mint a szünet egy film végén, miután már a stáblista is lement, vagy a csend, amikor hajnali 3-kor felébredek a lélektelen lakásomban.

Mindenkit láttam, de az arcuk elmosódott volt, mintha nem lennének valódi vonásaik. Csak egy folt üres bőrt láttam, testük egyszerre közeledett felém, s egyszerre maradt ugyanazon a helyen.

Lando arca mégis tiszta volt, amikor közvetlenül elém lépett a bárpultnál. Még soha nem akartam neki ennyi mindent mondani, de mégis csendben maradtam.

- Mit csinálsz ma este? - kérdezte, s ezzel visszatértem a valóságba.

- Nem egyértelmű? - nevettem fel. - Valószínüleg azt, amit itt mindenki. Eszek, iszok, beszélgetek rég nem látott ismerősökkel, illetve nagy eséllyel fogom majd Ana haját miközben a wc felett guggol pár feles múlva, meg hasonlók.

- Szoktál táncolni? - kérdezte hirtelen. Mindig is profi volt az éles témaváltásokban.

- Nem. - vágtam rá egyből, kissé grimaszolva is, gondolkozás nélkül.

- Oh, értem. - felelt csalódottan, amin pár másodpercig elgondolkoztam, majd újra megszólaltam.

- De azért felkérhetsz.

Arcán széles mosoly jelent meg. Poharát egyből lerakta a mögöttünk lévő pultra, majd velem szembe állt.

- Szeretnél velem táncolni? - kérdezte kezét felém nyújtva. Kissé félénken elmosolyodtam, majd kezem az ő kezébe csúsztattam.

Kezünket összekulcsolva vezetett keresztül a táncoló embereken, majd pont a tánctér közepén megállt, s velem szembe fordult. Láttam rajta, hogy kissé elbizonytalanodott, mégis finoman magához húzott, egyik kezét a derekamra helyezte, míg a másikkal továbbra is kezem fogta. Én is átkaroltam a hátát, így lépkedtünk lassan jobbra, majd balra, teljesen egymáshoz simulva.

S újra biztonságban éreztem magam.

Hiába tudtam, hogy nem jó ötlet az, amit most csinálunk, nem érdekelt. A vállára helyeztem az állam, s amint megéreztem a jellegzetes illatát, minden rosszat elfelejtettem. Még mindig azt a parfümöt használja, amit tőlem kapott.

- Miattam léptél le? - suttogott a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg. Biztos vagyok benne, hogy ezt ő is érezte, hiszen végig simított a meztelen hátamon, ami kilátszott a ruhámból.

- Dehogy! Megismerkedtem egy mon... - tagadni akartam, mert gyűlöltem, ha valaki sebezhetőnek lát.

- Monacói cukrásszal aki egy nárcisztikus barom volt, fél év után kidobott blablabla. Hallottam Isa-tól a mesédet, azonban engem nem versz át. Tudom, hogy nem volt semmilyen cukrász, nem is vagy édesszájú. - fojtotta belém a szót. Annyira idegesít, hogy úgy ismer, mint a tenyerét.