Playing with the fire | Lando Norris

nineteen

No person is sent to you by accident

- Hiszel a sorsban? - kérdezte köszönés nélkül egy szélesen vigyorgó Charles Leclerc, amikor kinyitódott a szállodai lift ajtaja. Én a reggeliből felfelé szerettem volna indulni a szobámba, ő pedig minden bizonnyal akkor érkezett reggelizni. De amint én beszálltam a liftbe, ő nem szállt ki, hanem jött vissza velem együtt.

Már hetek teltek el az első találkozásunk óta, és én hiába utasítottam el szerintem eléggé egyértelműen és határozottan, úgy tűnik, Charles Leclerc nem az a könnyen feladós típus. Azóta is amikor csak tud, a közelembe férkőzik, folyamatosan keresi a társaságomat, azon kapom magam, hogy az átlagosnál többször nézünk össze, és amíg én gyorsan elkapom a tekintetem, majd kis idő múlva vissza pillantok rá, ő addig folyamatosan engem néz. Ha én Carlos-al vagyok, ő is csatlakozik hozzánk. Egyszóval már kissé idegesítően lohol utánam, de egy szinten mégis élvezem ezt a helyzetet, hiszen Lando azóta is az új nőjével jár mindenhová és ez szörnyen önzően hangzik, de legalább én sem vagyok egyedül. Beláttam, hogy neki már nem kellek, és itt van egy másik férfi, aki pedig rajong értem, így kénytelen vagyok nagy nehezen, valamennyire én is túl lépni és próbálkozom egy kicsit élvezni a társaságát Charles-nak.

- Nem igazán. Miért, te hiszel benne? - fogalmam sincs miért kérdeztem vissza, amikor igazából egyáltalán nem érdekelt a válasz. Alapból nem tudtam hova tenni ezt a kérdését.

- Én kezdek hinni benne.

- Tényleg? Hogy hogy? - tettettem érdeklődést.

- Mert az éjjel veled álmodtam, az előbb is pont rád gondoltam és erre te vagy az első ember akivel a mai nap találkozom.

- Talán mert ugyan abban a szállodában vagyunk? Így elég nagy az esély arra, hogy összefutunk. - feleltem, majd kinyitódott a lift ajtaja és meglepetésemre ő is velem együtt szállt ki, pedig nem is ezen az emeleten volt a szobája.

- Annyira reménytelen eset vagy, Adeline! Pedig én azt gondoltam, hogy minden nő kicsit spirituális és érzelgős az ilyen témák tekintetében. - nevetett fel, s még mindig mellettem sétált. Ugye nem akar bejönni a szobámba?

- Hát, amekkorát én csalódtam egy emberben és úgy az egész szerelemben az elmúlt időben, örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled, Leclerc... - feleltem sóhajtva, s már az ajtóm előtt toporzékoltunk.

- Ezt éreztem az elejétől fogva, hogy valaki nagyon nagy sebet ejtett benned és még nem vagy túl rajta. De tudd, hogy rám bármikor, bármiben számíthatsz! - a kezemért nyúlt, s bíztatóan megszorította azt.

Annyira jó lelke van ennek a srácnak és szörnyen érzem magam amiatt, hogy ennyire irritál és hogy az esetek nagy részében ennyire unottan viselkedek mellette. Pedig amikor legelőször megláttam, még Lando-t is elfelejtettem és azt hittem, ő lesz az új férjjelöltem, de valamiért az az esti italozás megváltoztatott bennem mindent. Ilyen sem volt még, hogy az alkohol hatására nem hülyeséget, hanem jót cselekedtem.

Annyira sok volt számomra ez az elmúlt időszak. Miközben minden vágyam volt Lando-val lenni, azt kellett néznem az összes versenyhétvégén, ahogy ő bájcseveg az új barátnőjével. Ha felnéztem Instagramra, Facebookra, a legelső poszt mindig az új sztárpárról szólt. Az, hogy ilyen hamar és ilyen módon lépett túl rajtam, ez még Lando-tól is egy övön aluli húzás volt, pedig átéltem már mellette egy-két durva esetet. És mégis, még ezek után is őt akartam. Valami nagyon nem működik nálam fejben helyesen...

- Köszönöm Charles, tényleg. Nem érdemellek meg téged. - fogalmam sincs mi ütött belém, de megöleltem őt. Ez a tettem nem csak engem, hanem egyértelműen őt is meglepte, mivel csak állt lefagyva, én pedig hirtelen észbe kaptam és mielőtt vissza tudott volna ölelni, elengedtem őt.