Playing with the fire | Lando Norris

twenty-four

The last piece of the puzzle

Lando szemszöge
Visszaemlékezés a monzai hétvégére

- Lando... Mégis mi jár mostanában a fejedben? Miért kell együtt mennünk a pályára? - kérdezte sóhajtva Carlos miután a hotel előtt beszálltam a kocsijába, s közben szélesen vigyorogtam, mint aki valami rosszban sántikál. Valójában, tényleg készültem valamire, de azt, hogy ez rossz vagy sem, nem nekem kell eldöntenem.

Soha nem érkeztünk még együtt egy versenyre sem, s úgy érzem, hogy ettől a Carlando fanok teljesen fel fognak robbanni, pedig nem is sejtik, mennyire feszült közöttünk a hangulat a színfalak mögött. Úgy éreztem, hogy annyi minden történt az elmúlt napokban, mint amennyi mással egy egész év alatt nem történik, és mielőtt még mindennel elkésnék és végleg elrontanék mindent, muszáj leszek belevonni Carlos-t is a tervem részleteibe.

- Azért, hogy tudjunk egy kicsit nyugodtan és kettesben beszélgetni. - feleltem.

- Na ne mondd, azt hittem pedig, hogy egész úton csendben leszünk. - forgatta meg a szemeit, majd erőteljesen odataposott a Ferrariának.

- Tudom, hogy most nem én vagyok a szíved csücske, de könyörgöm, ne ölj meg minket! - szóltam, s kénytelen voltam az ajtóban megkapaszkodni, mivel úgy vette be a kanyarokat, mintha már a monzai pálya sikánján haladt volna át.

- Még ezt meglátom, ez attól függ, hogy miről akarsz beszélgetni, bár van pár sejtésem. - felelt összeráncolt szemöldökkel, de mégis azt láttam rajta, hogy próbálja elfojtani a mosolyát.

- Ó, garantálom neked, hogy sejtésed sincs arról, hogy mit akarok neked mondani. Szerintem még a legmerészebb álmaidban sem gondoltál volna erre, sőt, szerin... - kezdtem el direkt csacsogni, mire szavamba vágott.

- Mondd már, Landinho! - csattant fel, de azon a beceneven szólított, amin egyedül csak ő szokott, és ez bátorságot, s egy utolsó erő löketet adott nekem ahhoz, hogy tényleg elmondjak neki mindent. Ugyanis valójában rohadtul féltem tőle. Szerintem Addy apukájától sem féltem volna jobban, mint tőle.

- Meg szeretném kérni Addy kezét, de úgy érzem helyesnek, hogy ehhez szükségem van a te áldásodra és egy kicsit a segítségedre is. - nyögtem ki gyorsan, de végig egyenesen az utat bámultam, Carlos arckifejezését nem is mertem megnézni.

Szerintem egy egész perc is eltelt, mire Carlos össze tudta szedni a gondolatait, és végre megszólalt.

- Hogy mi? - de csak ennyit tudott hirtelen kinyögni.

- Meg szeretném kérni Adeline Garcia kezét. - ismételtem el, és ahogy kimondtam a teljes nevét, a karom teljesen libabőrös lett.

- Neked nem barátnőd van? - kérdezett újból.

- Dehogy van! Hazugság az egész, ez is csak a tervem része. - legyintettem egyet a kezemmel.

- Hát te teljesen hülye vagy! Minek ehhez ilyen terv? Nem lett volna egyszerűbb nem ott hagyni Addy-t a picsába, hanem együtt, közösen megoldani a helyzetet, és aztán megkérni a kezét? El tudod te képzelni, mennyire ki van miattad? - csattant fel hirtelen, nekem pedig újra meg kellett kapaszkodnom valamiben, de most azért, hogy ne lökjön ki a kocsiból.