Playing with the fire | Lando Norris

fifteen

Sometimes things have to fall apart to make way for better things

Újból csörög a telefon. A mai nap már legalább huszadjára hallgatom végig az idegesítő csengőhangomat. De most sem veszem fel, csak hagyom, hadd csörögjön. Majd egy üzenet jön, és többet nem csörög a telefonom. Furcsa, mennyire csend lett. Az elmúlt napokban legalább kétszáz nem fogadott hívásom gyűlt össze Lando-tól. Erőt veszek magamon, s elolvasom a szöveget.

"Örökre végeztem veled, Adeline!"

Egy könnycsepp gurul le az arcomon, mégis egy megkönnyebbült sóhaj tőr ki belőlem. Nem tudja... Nem tudja, hogy én is itt vagyok Monzában, a futam helyszínén. Azt meg főleg nem tudja, hogy mint Ferrari csapattag vagyok itt.

Lando minden közlekedési szabályt megszegve hajtott keresztül egész Monacón, de cserébe hazaértem mindössze öt perc alatt.

- Tényleg szeretsz és nem csak úgy mondtad, Adeline? - kérdezte Lando, mielőtt még kiszálltam volna a kocsiból. Csuklóm után nyúlt, úgy húzott vissza, s mélyen a szemembe nézett.

- Most hogy jön ez ide?

- Szeretsz engem és velem akarsz lenni? - kérdezte újból aggódva.

- Nagyon jól tudod erre a választ. - mosolyodtam el és végig simítottam arcán. Annyira szerettem a puha bőrét.

- Akkor mondd el kérlek Carlosnak. - felelt, majd elengedte a csuklóm, amit eddig végig lágyan fogott, s az arcomról is lehervadt a mosoly.

A hátsó bejáratnál tett ki, így mintha tényleg a lakásomból jöttem volna le tudtam Carlost fogadni. Ötletem sem volt arról, hogy mit akart mondani, de biztos voltam abban, hogy valami fontos dologról lesz szó, hiszen csak úgy a semmiért nem repült volna ide.

- A parkolóból jött a lift, miért nem a negyedikről? - "köszöntött" Carlos amikor az ajtóhoz értem, így be tudtam engedni a már percek óta itt szobrozó férfit.

- Mivan?

- Itt álltam, pont szemben a lifttel és a mozgását figyeltem, ami a parkolóból jött fel amikor kiszálltál.- magyarázta. Hihetetlen, hogy minden részletre ennyire figyel és pont ezért érthetetlen, hogy nem tudott három éve semmit a csapattársával való viszonyomról.

- Néha hülyeségeket mutat, már én is észre vettem. Majd a következő lakógyűlésen megemlítem. - füllentettem neki. Ez volt a legjobb ötlet, ami hirtelen az eszembe jutott, majd mindketten beszálltunk a liftbe.

- Őszintén, rosszkor jöttem? - kérdezte amíg felfelé utaztunk, s ez a fél perc is örökké valóságnak tűnt. Úgy éreztem magam, mintha valami kihallgatáson lennék.

- Dehogy, téged bármikor szívesen látlak, tudod jól. - igazából most senki mást nem akartam volna látni, csak Landot.

- Pasival voltál? - kérdezett újból, amitől a szemem is kikerekedett és ha ittam volna, akkor tutira mindent kiköptem volna.

- Hogy mi? - kérdeztem vissza.

- Van egy kis lila folt a nyakadon. Ja, és a mellkasodon is. - mutatott az ujjával egyenesen a mellem felé, amit nagyra nyílt szemekkel erőteljesen bámult is. Teljesen elfelejtettem, hogy egy viszonylag kivágott felsőt viseltem és amióta együtt voltam Lando-val, tükörbe se néztem, így én is most szembesültem a foltjaimmal.

- Ne bámuld már így a csöcsömet, jó? A húgod vagyok! - takartam el magam és feljebb húztam a felsőmet.

- Ja persze, ilyenkor már a húgomnak vallod magad...