Playing with the fire | Lando Norris

seven

Back to the roots

A barcelonai szórakozóhelyre belépve újra megpillantottam Carlos új csapattársát, aki az egész téli tesztelés alatt engem bámult. Hogy honnan tudtam, hogy engem nézett? Onnan, hogy akarva akaratlanul az én tekintetem is mindig őt kereste. Nem volt az esetem, de mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan, ami első pillantásra megfogott. Egy csapatnál voltunk, jól kijöhettünk volna egymással, de ő nem igazán akart közeledni felém, én pedig túl büszke vagyok ahhoz, hogy kezdeményezzek, így maradt az, hogy csupán bámultuk egymást.  

Hiába voltunk szinte összezárva napok óta, köszönésen kívül nem beszéltünk semmit, s még most, egy buliban sem szól hozzám, csak néz. Nem közeledik felém, sőt, ha én teszek véletlenül pár lépést az ő irányába, ő hátralép ugyanannyit. Mennyire gyáva.

- Drága, ezt mindet kettőnknek kértem ki, szóval szerintem ne is húzzuk tovább az időt, kezdjünk neki. - tett le elém egy tálca piát Isa, ami tele volt négy centes tequilával. Már a puszta látványtól is felfordult a gyomrom.

- Isa, te meg akarsz ölni? - kérdeztem a barátnőmet, mire ő csak gonoszan vigyorgott. - Én biztosan nem iszok meg ennyit.

- Dehogynem! Csak az elsőt nehéz meginni, utána már hozzászoksz, és egymás után csúsznak majd le a felesek. Muszáj arra inni, hogy csapattag lettél! - felelt, s a kezembe nyomott egy poharat, koccintott velem, majd egy pillanat alatt legurította a torkán az erős alkoholt.

Fintorogva néztem, majd erőt vettem magamon és nagy nehezen én is kiürítettem a pohár tartalmát.

Igaza volt. Az első borzalmasan esett, de utána már feloldódtam, és szó nélkül fogyasztottam el tánc közben a többi felest. Észre sem vettem, de szinte egymás után, alig pár perc szünetet tartva ittuk és ittuk a tequilat, amit meglepően jól tolerált a szervezetem.

Egy pontig.

- Isa, rosszul vagyok. - mondtam hirtelen miután a táncoló tömegből visszaverekedtük magunkat az asztalunkhoz. Mindenből legalább kettőt láttam. Talán nem volt olyan jó ötlet több deci alkohollal a szervezetemben végig ugrálni a Danza Kudurot.

- Mindjárt átmegy rajtad. Igyál egy kis vizet. - próbált nyugtatni, s a kezembe nyomott egy fél literes szénsavas vizet, amitől azonban csak mégrosszabbul lettem.

- Megkeresem Carlos-t, megkérem, szerezzen valakit aki vissza visz a hotelbe.

- Gyere, segítek. - karolt át Isa, majd nagy nehezen felállított az asztaltól és újra a tömeg felé vezetett, ahol semmi levegő nem volt.

Minden lépéssel egyre rosszabbul lettem, s amikor a dübögő hangfalakhoz értünk, nem bírtam tovább, kijött belőlem a gyomrom tartalma.

- Szegény hangfal. - szólalt meg mellettünk egy ismeretlen hang. Én a térdemen támaszkodtam, a fejemet nem bírtam felemelni, így fogalmam sem volt arról, ki lehet mellettünk.

- Lando! Mondd, hogy nem ittál semmit és hogy kocsival vagy! - kiabált a hangos zene miatt Isa Lando-nak. Hirtelen fogalmam sem volt arról, ki az a Lando, majd az agyam kapcsolt, s lányos zavaromban és idegességemben ismét hánynom kellett.

-Ittam, de sofőr hozott. Miért? 

- Miért, na szerinted mégis miért? Vidd haza! - veszekedett vele Isa.

- De még csak most jöttem! - felelt csalódottan. Mekkora szemét!

- Úgy nézek ki, mint akit ez érdekel? - kérdezte tőle Isa, mire Lando akkorát sóhajtott, hogy még a bömbölő hangfal mellett is tisztán hallottam.