Royalty 18+ BEFEJEZETT

21. Városi allűrök

Valójában semmi hangulatot nem éreztem a zabálásra, úgy fájt a mellkasom, mint még sosem, a kedvem pedig egyedül Paeris miatt nem szaródott el. Ő annyira lelkesen tolta magába a nyúlból főzött, tésztával teledobált levest, mintha az élete függene tőle.

Én pedig csak szemeztem az étellel, hátha eltűnik magától egy része. Azért csak belekóstoltam, mégsem jött az az érzés, akárcsak korábban, hogy többet akarok. Így étvágytalanul ücsörögtem, várva a hercegemre, aki viszont nem nagyon sietett.

– Te nem eszel? – tömött a szájába egy kanálnyit a szőke, aztán csámcsogva beszélt. Nem túl nemeshez illő, mit mondjak...

– Annyira nincs kedvem.

– A féreg?

– Az okozza, igen.

– Szerintem ilyenkor főképp ezért kéne enned, hiszen pont attól megy el tőle a kedved, mert növekszik benned, mégsem jutsz előrébb azzal, ha lefogysz – magyarázta nekem, és még mindig gyerek módjára harácsolt.

– Te pedig különösen éhes vagy, nem igaz?

– Igen, felnőtt férfi vagyok, muszáj ennem! Dobj már be egy pár falatot, alig volt valami, össze fogsz esni!

– Jó, de csak a kedvedért!

Az óbégatására hallgatva, enni kezdtem kicsit, leerőltettem a tésztákat, minden falatját alaposan megrágtam, hátha jobban csúszik. A kajától a parazita fickánkolni kezdett, gondolom, éppen örült, újabb falatokat kap.

Olyan fájdalmat éreztem a gyomrom tájékán, amilyet még nem tapasztaltam, egyszerűen a húsomat vágta, üvölteni akartam, épphogy visszafogtam a kiszökni készülő hangokat. Tényleg belepusztulok ebbe, el sem hiszem. A torkom kapart, annak állapotán javított a meleg folyadék, a homlokom tiszta izzadt lett, ziháltam a fájdalomtól.

Röviden lehunytam a szemem, hátha a szemhéjam megvéd a szörnyetegtől. Így nem lett jobb, hallani véltem a rágását, aztán valami csoda folytán, az arcát is láttam. Csáprágós, torz, két nagy gombszemmel. Megrémülve nyitottam fel a pilláim, hogy tekintetem egyből Paeris felé vándoroljon.

– Klae, nézz rám! – fogta meg a kezem, a puha, meleg érintése pedig jobban lenyugtatott.

Mélyen mohára emlékeztető íriszébe néztem, azt nagy levegőket vettem, már amennyire tudtam a mellkasomon lévő, láthatatlan nyomástól. A szédülésem egyszerre elmúlt, a fejfájásom tompábbá vált, mikor a szerelmem halványan elmosolyodott. Tényleg nagy hatással van rám.

– Jobban vagy?

– Igen, az evés... rettenetes, mozgolódik bennem, harap, ha étel kerül a beleimbe.

– Köszönöm, hogy megkóstoltad! Majd megpróbálok kieszelni számodra valami megoldást, mert ez így szörnyűséges – simogatta meg újból a kézfejem, erre én is mosolyogtam. Vége van a legrosszabbnak.

– Nem baj, addig mehetünk kalandozni a városba? Vagyis... miután megetted az összes levest, amit ebben az univerzumban találni lehet. Mit szeretsz rajta annyira?

– A tésztát, az a kedvenc köretem, főételem, mindenem.

– Ez aranyos.

– Mármint, miért lenne az? – emelte meg a szemöldökét.

– A leve nem kell, csak az a finom tészta, nem igaz?

– Így van! Hatásos taktika, ha előre elfogyasztod a többit, aztán meghagyod a kedvenc részed.