Royalty 18+ BEFEJEZETT

26. Új nap virrad

Amit még éreztem, az a hercegem csókja volt, aztán minden elsötétült előttem. Vártam az istenség arcát, a mennyek vagy az alvilág látványát, viszont csak a feketeséget láttam. Aztán rájöttem, ez a szemhéjam.

Kinyitottam a szemem, majd körülnéztem a szobában. Ezt el sem hiszem, a hercegem hálója! Csak álmodtam? Komolyan, minden fájdalom, minden szerelmes pillanat álom volt? Mégis mikortól, melyik perctől?

– Jó reggelt, hercegem!

– Jó reggelt, Klae! – kelt fel mellettem a gyönyörű srác, aztán elmosolyodott, és a nyakamba borult.

Rendben, érdekes viselkedés az tény, mégsem túlzottan gyanús. Lehet csak örül nekem, vagy áll rám a farka, aztán reméli, megfektetem. Igen, biztosan ez az.

– Mondd csak... álmodtam ezt az egészet?

– Az átkot?

– Igen, azt.

– Nem álmodtad, minden perce valós volt – motyogta a vállamnak a srác, aztán megéreztem a nedvességet a bőrömön. Sír. De a hangja is olyan, tényleg megtörtént...

– Akkor haldokoltam?

– Igen, haldokoltál, én pedig teljesen kiborultam. Most már élsz, élni fogsz, azt mondták, sikerült.

– Tessék? Mi a franc sikerült?

– Gyógyítottam.

– Hát, jó későn sikerült, baszki!

– Örüljél neki, sikerült, bunkó! Más gyógyítókat kérdeztem ki róla napokig, míg szerencsére tegnap megkaptam a választ, és kipróbáltam rajtad, nálam is ugyanaz a helyzet áll-e fent – magyarázta, aztán kicsit eltávolodott tőlem, úgy mosolyodott el.

Bassza meg, milyen király, semmim sem fáj! Nem mocorognak a beleim, minden rendben, kapok levegőt, egyszeriben az első tünetektől az utolsóig, az összes eltűnt! Jobban érzem magam, mint valaha!

– És mire jutottál, hercegem?

– A pozitív gondolatok adják ennek a kulcsát. Bármikor, mikor boldoggá tettél, gyógyítottam. Viszont, mikor dühös voltam, vagy sírtam, olyankor saját magammal törődtem.

– Tehát, abban a csókban...

– Benne volt minden jó dolog, amit érzek irántad – fejezte be a mondatot, én pedig hüledezni kezdtem. Ez nem kicsit az, rengeteg kedves dolog lehet képes meggyógyítani egy ilyen betegséget.

– Köszönöm!

– Nincs mit megköszönnöd, szeretlek! Valójában nekem kéne hálát adnom, amiért életben vagy még. Én is átélhettem volna az átkot, mégsem így történt. Valószínűleg már rájöttél, azért mondtad azokat a dolgokat – habozott egy pillanatig, közben végig engem ölelt, simogatott, én meg el sem hittem az egészet –, mert tudtad, beleőrültem volna a halálodba.

– A téboly kerülgetett, ténylegesen. Nem értem, mit kezdenél őrült hercegként.

– Gondolom, hobbiból egy bejövős falfelületet bámulnék, vagy kiülnék a rózsakertbe – nevetett fel, míg kapaszkodott belém.

– Ha így lenne, remélem, beleélveznél abba a kútba.

– Mindenképpen. Szóval... most minden rendben?

– Amennyiben kiölted belőlem azt a geci kis élősködőt, minden a legnagyobb rendben.

– Úgy értem, a kapcsolatunkban – helyesbített, míg én kisimítottam egy rakoncátlan, szőke tincset az arcából.