Royalty 18+ BEFEJEZETT

22. Ismerős vonások

A többiek ledöbbentek a faszba, addig mi elindultunk különösen szorosan bújva egymáshoz. Úgy kapaszkodtunk, mint a szerelmes párocskák, és valójában annak számítottunk. Nyugodtan lépdelhettünk, néha-néha csókot loptunk a másiktól – ha már jogar nem volt a közelben –, hogy a túlzott elvárásokat támasztók is eltakarodjanak.

Be kellett vallanom, Chervel szép város, emellé még rendkívül hangulatos. Nyüzsögnek itt az elfek, de egészen nyugodtak, főleg, miután lehiggadtak a kedélyek a hercegem látogatását illetően.

Paeris nem mondta, hová tartunk, de reméltem, nem valami béna helyre, habár annyira semmi sem lehet rossz. Ugye? De mégis, mi ez a rettenetes bűz? Mintha döglött hal mellé valami rohadó, poshadt vizet tettek volna, plusz egy hullát és egy kis romlott tejet.

Hányhatnékom lett tőle, pedig nekem már egy ideje rendesen hányingerem van, mégsem dobtam ki idáig egyszer sem a taccsot. Viszont ez a szag valami gusztustalan! Csak ne ennek a közelébe vigyen, mert én esküszöm beugrom valakinek a kemencéjébe!

– Ez undorító! – fogtam be az orrom, amitől pedig a számon át kellett lélegeznem.

Köhögni is kezdtem mellé, aztán minden köhintést csuklás követett, végül büfögtem befejezésképp. A hosszú, szőke hajú szépség csak bámult rám pár másodpercig, aztán kishíján összeesett, úgy röhögött az én szerencsétlenségsorozatomon. Nem értettem, mi ilyen kiváltképp vicces ezen, de nekem attól lett nevethetnékem, amit ő csinál, így végül egymásba kapaszkodva, mint a részeg idióták, könnyítettünk magunkon – nem a rosszabbik értelemben.

– Hercegem, mi a faszért megyünk a bűz felé?

– Őrültek vagyunk, azért! – sétált velem tovább, én pedig mosolyogtam, hiszen olyan jól éreztem magam hirtelen.

– Akkor azt ajánlom, ne legyünk azok, mert rókázni fogok!

– Én medvézni!

– A medve sokkal veszélyesebb, tudod, hogy tartja a mondás, igaz?

– Igen, ami nem öl meg, az medverősít.

– Hát nem éppen, de szép próbálkozás!

– Ott fáj, ahol a leggyengébb, ilyet is tudok még! – dicsekedett Paeris a széleskörű hercegi tudásával.

– Rendkívül tehetséges vagy, ha ennyi mindenhez értesz!

– Igazad van, ez lehet az egyedüli magyarázat!

– De most komolyan, miért megyünk arrafelé?

– Ezt még kérdezed? Arra van a szennyezett víz, amit keresnünk kell! Megdöglött benne szinte minden, a sok barom mégis meglocsolta a növényeket!

– Egy-két nap pihiről volt szó, ha jól rémlik!

– Felbaszták az agyam, mennék már haza!

– Ja, értem, akkor indulás! – vettem sietősre a lépteim, remélve, nem most lelem halálom ezen a kicseszett világon. – Visszavonom, mégsem szeretlek! A szagmentes környezetet szeretem!

– Meg engem! Imádsz, tudom, ne kamuzz!

Nagy nehezen tűrtem a szagokat, amik egy szörnyű gyomorrontás következményei is lehettek volna. Legalább a halat jól kivettem belőle, a többi belekerülése kérdéses. Az tuti, ide vissza nem jövök utána, nem csoda, hogy az én egyetlenem le akar lépni.

Amúgy az idő jó lett volna, enyhe szellő fújt, az enyhítette a fejfájásom, a szédülésem mondjuk nem igazán támogatta, a mellkasom nem volt éppen a toppon, levegőt sem igazán kaptam, a hányingerem felerősödött, vagyis semmi különös, az élet tovább szarakszik, Paeris pedig még mindig tökéletes.