Royalty 18+ BEFEJEZETT

24. Haldokló magány

Paeris megbeszélte velem, hogy minden este itt fog aludni, így lelkesen vártam, hátha nappal is sok időt töltünk majd együtt. Arra viszont nem számítottam, egyből, miután kikelt az ágyból, elköszön, aztán egyedül hagy.

Teljesen összetört miatta, az állapotom már a közelségének a hiányától gyorsabban romlott, erősebben kiütköztek a tüneteim, a fejem sajgott, a fájdalmam égetett, magamra maradtam a kétséges gondolataimmal. Faszom, ez pedig kibaszott szar érzés!

Folyton azt a kurva ajtót figyelem, hátha belép rajta az a szexi seggű herceg, erre az egyetlen, aki járkál, az a nővérke. Megőrülök, kicseszettül megőrülök idebent! Múltkor kész hisztit lenyomott, most meg sehol nincs, már három napja műveli ezt az idegesítő szarságot, agyon fogom baszni valamivel!

Vagyis, ha lesz erőm, pillanatnyilag nem éppen van, várom a halált, ahogyan a szerelmemet, nézem, ki ér ide hamarabb. Szenvedek már mindennek a súlyától, legfőképp a magányétól. Értem, döglődik az a hülye ágyasa, de nemrégiben még bújt hozzám, meg azt mondta szeret, nem igaz?

Vagy összehallucináltam ezt a sok faszságot, mindeközben ő eddig is magasról tojt rám? Eleve, hová megy, és mit csinál ott, engem pedig miért nem visz? Este nem beszél róla, azt mondja, hercegi ügyek, közben látszik a szemén, hazudik.

El sem tudom dönteni, haragudjak, vagy örüljek, lehet éppen kegyesen elhallgat szar dolgokat, a méreg felől azóta sem érdeklődtem, mégis érdekelne, azzal mi a helyzet. Azonban már nem merek mondani neki semmit, tiszta labilis, ha beszélünk, esténként folyamatosan bújik, csókol, attól jobban szoktam lenni, viszont lelkileg totál szétcsesz.

A második nap konkrétan megveszhetett, mert a hozzáértő nővér jelenlétében, titokban, a takaró alatt verte ki nekem, azt hittem, teljesen bekattanok. Habár az állapotát tekintve, ő fog, szerintem a téboly szélén egyensúlyozik, korlát nélkül.

Szinte látom rajta, hogy el fogja veszíteni a józan eszét a halálommal. Nem tudom, mitől jön le nekem olyan tisztán, de így érzem. Paeris herceg az őrületre vár, ahogy az én testem napról napra rosszabbul lesz, úgy az ő elméje szintén.

Az én ártatlan, egyben kemény farokkal megáldott hercegem, saját magát öli meg. Az agya lázad fel ellene, nem pedig az öngyilkosság fog, ezt előre érzem. Természetesen jós vagy géniusz elf lehetek, amiért ilyen rohadt fura dolgokat kitalálok, mégis azt hiszem, ismerem már eléggé ahhoz, hogy felismerjek egy ilyen állapotot.

Mániákus, komolyan, megszállottan viselkedik, értesítenem kéne róla a szüleit, ugyanis valószínűleg előttük elnyomja ezt az énjét. Gratus karamellizált farkára, mit kezdjek most?

Szerintem simán az ágyhoz vagyok kötve, talán segítség nélkül kikelni sem tudnék innen. Azt hiszem, az a redvás féreg bazi nagyra nőtt bennem, aztán mindenfélét zabál. Paeris társasága nélkül, semmi sem gyógyít, így utat tör magának.

Csak esténként kapok belőle egy kicsit, viszont az sem segít, magányos vagyok, megint úgy érzem, ahogyan korábban: kerül. De miért, most sem értem. Lehet, időre van szüksége egyedül, akár zavarja a sápadt képem, ki tudja.

Egy biztos, csak az estét várom, hogy ő újra itt legyen, aztán átöleljen, kaját adjon, egyebek. Az nagyon romcsi tud lenni, az ellenérzéseim azonban olyankor elfelejtődnek, élvezem a társaságát, egészen magán kívül van.

Furcsa, az tény, össze fog omlani, akárcsak egy rosszul megépített vár, de a darabjai soha többé nem kerülhetnek vissza a megfelelő helyre, mert kibaszottul összetörtek! A faszomért kell egész nap ilyeneken gondolkodnom?

Paeris, lódítsd meg azt a kicsit husis, viszont imádnivaló fenekedet, aztán gyere ide, most rögtön, te faszkalap! Legyél a szerelmeddel, gyógyítsál, és nézd végig, ahogy meghalok, ennyit tegyél meg, baszki! Paeris! Miért nem hallgatsz a fejben való kommunikációra?!

Ez felháborító, de ez nem a képességem, immár biztos. Komolyan mondom, valami szar történetet kanyarítok mindjárt a fejemben, például valami izgi baszást, igen, fejben berakom neki!

A féreg szerencsére egy részem épen hagyta, az még pillanatnyilag is tökéletesen gondolkodik a maga módján, Keményebb és hosszabb lesz, amikor csak kedve tartja, ami pedig baj, mivel nem igazán tehetek semmit.

Tehát jobb nem erre gondolni. Inkább legyen valami izgi téma: unikornisok, amik pockokkal társulnak! Igen, máris jobb, tehát társulnak a kis rágcsálókkal, hogy csórikáim együtt szerezzék meg a tortát, ez az, alakul a sztori!

Na, de az útjukat állja egy óriási órafejű csávó, aki tiszta fogaskerék. Így őt le kell győzniük a két társával együtt, azok életre kelt szarkupacok. Fúj! Legalább a takaró alatti probléma már lankad.

Szóval, előveszi az unikornis a zsebéből, mert olyanja is van neki, a kaktuszát, a híresen harci helyzetekre való bökőjét. Azt egyenesen feltolja az óramű seggébe, aki megdöglik, míg a pockok a csicskáit ölik, azzal, hogy legyeket gerjesztenek rájuk.

Gyerünk, basszátok meg, sikerülni fog, győzzön a jó, legyen meg az a torta! Mázlijukra a gonosz köcsögök igen hamar kipusztultak, így nem állta semmi az útjukat, ezért az orrukon keresztül megették a tortát, vége! Gyönyörű sztori volt, lehet írni kezdek ezek után!

Ó, megérkezett Paeris, de király! Gratusra, milyen gyönyörű! Kicsit zilált és fáradt... attól még szép. Hogy mosolyog! Engem meg tényleg kibaszott könnyen le lehet venni a lábamról.

– Hiányoztál, hercegem – köhögtem, miközben elmondtam a mondatot, aminél sokkal jobban visszafogtam magam, mint amennyire izgatott voltam.

– Te is nekem.

– Ma mi jót csináltál?

– Öhm... hercegi teendők, tudod, apám megint rám sózott rengeteg mindent.

– Például?

– Azt, hogy... – gondolkodott el, mire idegesen megforgattam a szemem, aztán az ágyat megcsapkodva, magam mellé tessékeltem.

– Hazudsz, tudom. Nem értem, miért nem akarsz velem lenni, kerülsz... ismét. Már megszokhattam volna, mégsem tudom.

– Jó, tényleg hazudok, de hidd el, nem kerüllek, hanem veled kapcsolatosan gondolkodom!

– Komolyan?

– Komolyan, a napom minden percét ebbe ölöm, nincsenek hercegi teendőim, apám most mellőzi őket. Egész nap egy szobában ülök, a falat bámulom, néha jegyzetelek egy füzetbe.

– Pontosan mit jegyzetelsz?

– Sokfélét, ha nem baj, ezekről nem beszélnék – válaszolta halkan, míg befeküdt, és hozzám simult. Értékeltem a közelségét, akkor is, ha nem éppen a legközlékenyebb állapotában találtam. Legalább elárulta, mit csinál, az már valami.

– Rendben, köszönöm, hogy beszéltél róla!

– Nem vagy dühös?

– Mi a faszért legyek az? Rájöttem, ennyi nekem bőven elég, úgyis lassan kinyiffanok, akkor minek törjem magam gyerekes vitákon? Szeretlek és kész, a halálomon túl szintén szeretni foglak.

Jaj, bassza meg, elfeledkeztem az érzelmi labilitásról! Most mit csináljak? Itt bőg előttem, rázkódik, mint állat, én meg baromira lefagytam az egésztől. Jó, megsimogatom a vállát.

Finoman hozzáértem, aztán végül hátulról átöleltem, a forró teste az enyémhez nyomódott, az orromba kúszott az illata, a reszketését pedig igyekeztem figyelmen kívül hagyni, mielőtt kibaszottul bőgni kezdek.

Megcsókoltam a fejét, aztán az arcát, majd végig a nyakát. Ha lenne erőm baszni, megtenném vele, mindent megtennék egy őszintén boldog mosolyért. Viszont ez lehetetlen, már sosem látom azt a kifejezést, amire én vágyom.

– Paeris, hercegem... Kérlek, értem ne sírj, értem nem éri meg! – súgtam a fülébe, ezután felnyögtem, a parazita erőteljesen rángani kezdett, ha sokat ettem volna a napokban, az már a takarón lenne.

– Kevés olyan elf van, akiért megéri... téged örökké siratni foglak.

– Jól van, cuki gombóc, gyere ide, így... szorosan – vontam még közelebb magamhoz. – Kitaláltam egy klassz történetet unikornisokról és pockokról, szeretnéd hallani?

– Igen, szeretném!