Royalty 18+ BEFEJEZETT

1. Őt ne!

Meg fognak ölni, le fogják csapni a fejem, vagy felakasztanak, mi jöhet még? Meggyalázzák a testem, addig vernek, míg felismerhetetlen húskupac nem leszek? Talán még ők sem tudják, de én biztos, hogy nem. Csak állnak ott, gondolatok és egy árva szó nélkül teljesítik a király parancsát. Egyet már kötélre húztak, egy másiknak nyilat lőttek a szívébe, lassan én következem. Egyelőre vannak néhányan előttem, azonban meg fogunk halni, megölnek minket, mindannyiunkat.

A király úgy ácsorog egyhelyben, mintha valami nagy tettet hajtott volna végre. A harcosai meg csak egyszerű szolgák, azok kaptak el, nem ő. Mindenki tudja, mégis őt istenítik, mintha valami szentség lenne. Szánalmas, már-már nevetséges. Mégis ez a gazdag szerencsétlen fogja kiadni a végső parancsot, egyedül abban reménykedhetek, a nem szenvedős fajtából választ egyet. De vajon melyik az?

Nem volt időm ezen lovagolni, mert megjelent valaki más, a herceg. Szőke haj, finom arc, zöldessárgás szem, tiszta apja. Ha nem kéne arra az idiótára nézve hánynom, talán tetszene is a látvány. Nem hallani róla egyet, van vegyesen jó és rossz. Nekem mindegy, úgysem élem meg a holnapot. Az udvartól lopni... hülye ötlet, ez legalább kiderült. Főleg a családi ereklyék közül válogatni baromság. Mint mondtam, már mindegy.

– Őt ne! – hallottam hirtelenjében egy hangot, észre sem vettem, mennyire elbambultam, miközben újabb elf csüngött az akasztókötélen, és mikor a beszéd felé kaptam a fejem, megláttam azt, hogy a herceg az s mintha felém mutogatna.

– De ellopta a jogart! – ellenkezett a királyt.

– És ezért meg kell ölni? Gondolkozz, apám, kérlek, inkább add nekem!

– Mire válna hasznodra egy ilyen senki?

Azt, hogy mit mond, innentől nem hallottam, mert a fia közelebb lépett hozzá, aztán valamit sugdolóztak, a király pedig egészen megértő fejet vágott mellé. Végül meggyőződve nézett rám az öreg pofa, erre én csak rávigyorogtam. Egyértelmű volt, mi a helyzet: az örököse megmentette a seggem. A szőke felém intett a kezével, mire az őrök magukkal rángattak, követve őt.

Vajon miről papolt az apjának? Van egy sötét kis időtöltés, amit nem mer bevallani mások előtt? Esetleg lenyúzza rólam a bőrt, vagy kikötöz, és elfenekel? Ő akar megölni, kínozni? Talán szimplán rendes, megetet, megpuszilgat, megölelget, majd utamra enged. Biztosan vicces lenne, viszont nem túl valószerű.

Szó szerint füstölögne a király feje, ha meglátná, hogy az egyetlen fiacskája is galád módon rosszalkodik. Milyen szép esemény lenne az! Megnézném a képet, amit vágna hozzá. Talán rávehetném a kicsikét, hogy engedjen el. Csak lehet apuci jönne, majd így is úgy is elfogatna, hogy utána ugyanott végezzem, ahol ma majdnem.

Közben nagyon figyeltem, hogy nehogy szokásomhoz híven, pofával a földön végezzem. Most ráadásul összekötözték a kezem, így még egy jót esni sem tudnék, pedig, ha már kétbalkezesnek és kétballábasnak születtem, ezt megtanulhattam volna kar nélkül is. Remélem, nem fát kell vágnom, vagy a bányában dolgoznom, mert akkor különösen hamar a lábfejemben fog landolni a csákány vagy a fejsze, másik lehetőség pedig: a lábfejem fog a földön landolni.

Az úton a folyosót nézegettem, ami tiszta csicsa, ha itt lettem volna, talán nem a jogart lopom el. De azt szállították két város között valami buta bemutatóra, így gondoltam, megszerzem magamnak, aztán eladom jó pénzért. Csak hát... híresen szerencsétlen vagyok. Megbotlottam egy kibaszott fa gyökerében, aztán olyat estem, hogy az az izé egyenesen kirepült a kezemből, engem meg elfogtak. Persze rögtön a kivégzőosztag elé vittek, mert ez akkora, de akkora bűn, hogy meg kell érte halnom!

Ha ellopnám a drágalátos királyné testnedveit, akkor meg életem végéig börtönben raboskodhatnék? Netalántán akkor is kivégeznének? Lehet a király személyesen köpne arcon, amiért megtettem, a fia meg... az gondolom nem csinálna semmit, lehet akkor nem tudna kimenteni onnan. El sem hiszem, ez a kis nyomorult csettint egyet, aztán megáll körülötte a világ. A dolgok meg pont úgy alakulnak, ahogy ő akarja.

– Hová megyünk? – kérdeztem rá türelmetlenül, de erre a két katona megállt, majd akkora gyomrost kaptam az egyikőjüktől, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy minden a hányásomban fog úszni, beleértve a drága országunk hercegének vállát is.

– Mondtam egy szóval is, hogy bántsátok?!

Elég volt a srácnak ennyit szólnia, mire mind a ketten megugrottak, mintha minden gonosz atyja szólította volna őket. De lehet, ez így is van, és Paeris herceg ördögien viselkedik másokkal. Lehet az ártatlannak tűnő pofija mögött egy igazi gonosz rejlik, de majd ez is kiderül, ahogy minden.

Tovább sétálgattunk és én a nagy kapukat, díszes ablakokat nézegettem a kőből épült falakon. Aztán márványból készült lépcsőn kezdtünk el menetelni, amire piros-arany színű szőnyeget tettek, hátha lecsúszik onnan valaki, majd belehal. Ennek egyedüli potenciális áldozata én lehettem, így próbáltam a két seggfejt a szélére terelni, de csak nem engedtek el.

Eközben a herceg formás testét fixíroztam, mert be kellett vallanom, sokkal szebb, mint az apja. A járása hasonlított egy elegáns nőjéhez, testtartása pedig tükrözte, hogy tudja, milyen rangban van. Kihúzta magát, mint aki a szolgákra néz le, az a selymesnek tűnő, szőke haja meg ott úszott utána. Elbűvölően nézett ki, az tuti, nem csoda, hogy annyian csorgatták rá a nyáluk. De vajon hányan kaphatták meg?

Ahogy mentünk tovább, a lépcsőfordulóban Paeris rám pillantott, aztán... elmosolyodott? Akárhogy is néztem, nagyon úgy tűnt, ez nem egy baleset volt – mert az átlag elf már csak úgy balesetből mosolyog –, hanem céltudatosan nekem szánta. Mire összekaptam volna, hogy én is rávigyorgok, ő már rég hátat fordított nekem, és sétált tovább.

Nem kérdéses, mivel szedett össze ilyen erős farizmot, én már azt hittem, belepusztulok az egészbe, ő pedig lihegés nélkül járkált fel-alá. Erre még gyorsabban kezdett el menni, mint korábban, felteszem, már közel jártunk a céljához. És tényleg, ahogy jobbra fordultunk egy folyosószakaszon, a képekkel díszített fal egy ajtóban végződött, vagyis pontosabban négyben, de a legvégében lévő felé igyekezett olyan nagy sebesen.

Amikor megérkeztünk az egyik őr már elengedett, és a pasztellkék bejáratot tárta ki előttünk. A másik elf a szobába befelé tolt nem túl finoman, hamarosan pedig elkápráztatva néztem az egész hóbelevancot. Annyira lefagytam az óriási szobánál, a nagy szőnyegnél meg mindennél, hogy elfelejtettem levegőt venni.

Szerencsére nem ájultam el, az lett volna csak az igazán gáz. Minden tiszta volt, látszott rajtuk, hogy minőségi, de semmi sem olyan, mint az épület többi részében. Itt takaros ágy várt, finom színek, szép festmények mindenféle szép nőkről és virágokról.

Azonban a legnagyobb csodálkozásom nem ekkor történt. Eltátottam a szám, mikor észrevettem, hogy a herceg közben olyan három-négy lány és még vagy két pasi között feküdt az ágyon, azok meg nagy odaadással tapizták. Az egyik nő kicsit sem diszkréten simogatta őt, de a többi sem finomkodott. Emellett lenyeltem valami bogarat is, aminek elég keserű íze volt, így kicsit visszatértem a valóságba.

– Mit gondolsz róla? – kérdezte a herceg. A bársonyos hangja meg a szép, zöldessárgás tekintete olyan vonzóvá tette már magában is, de a sok, feltehetőleg ágyassal körülötte, majdnem felért egy kiadós dugással.

– Először is, köszönöm, hogy megmentettél... vagyis megmentette az életem, felség – javítottam ki magam.

– Hagyd ezt az felségezős dumát, elegem van belőle! – legyintett egyet a herceg. Mindeközben páran szétrebbentek, és immár csak ketten maradtak, az egyik a nyakát csókolta, a másik a mellkasán húzta végig a kezét újra és újra. – A köszöngetést pedig szintén. Tudod, mi lesz a feladatod?

– Én is a kurvád leszek? – viccelődtem.

– Pontosan!