Royalty 18+ BEFEJEZETT

30. Őrláng, vacsora és méreg

Miután elkészültünk, megtöröltem az izzadt homlokom, majd megmondtam az én basznivaló hercegemnek a mondandóm. Például azt, hogy kurvára elegem van a lószar lapátolásából.

– Na, ez kibaszott gusztustalan volt!

– Ne tégy úgy, mintha híg fost kellett volna pusztakézzel felmarkolnod!

– Jó, igazad van, csak ne sózz rám több melót!

– Nem fogok, elvégeztünk mindent. Ügyes voltál.

– Akkor király. Amúgy mi derült ki a méregről? – kérdeztem meg a hirtelen eszembe jutó témát.

– Fidián, arra jutottunk. Minden összetevője arról a földről származik, a rájuk jellemző egyediséggel, csak ők tehették. Valószínűleg véletlenül ejtette el valaki a fiolát, aztán menekülnie kellett, így remélte, nem bukkan rá senki.

– Az apád mihez fog kezdeni ezzel az infóval? – kérdeztem tőle, miközben sétálgattunk valamerre.

– Még nem tudom, azt mondta, tárgyal a Fidiánok királyával, Zerusszal.

– Komolyan? Nem kockázatos az egy kicsit?

– Gőzöm sincs, nem hiszem, hogy annyira problémás lenne. Simán lehet valami önjelölt faszfej a háttérben – rántotta meg a vállát Paeris.

– Igaz, remélem csak erről van szó, egy háborút beszopni kurva szar lenne.

– Az igaz, de kitartanánk egymás mellett, nem igaz? – nézett rám a szépség a nagy, mohazöld szemével, én pedig egyből elvigyorodtam.

– Igen, örökké kitartanék melletted, hercegem. Habár, ha rajtam múlik, az első nap meghalunk mind a ketten, nem vagyok túl életképes.

– Átszexelnénk magunk a túlvilágba.

– Lehetséges, tudod, hogy beleegyeznék – kaptam el, aztán megcsókoltam azt a pirosas, dús ajkát.

– Na, mit taperolsz itt a lószaros kezeddel?

– Te utasítottál munkára, he!

– Ne hezzél, éhezzél! – vágott vissza nekem.

– Jó, vesztettem... azt hiszem. De biztos, érdekes lenne egy háború.

– Az tuti, csak átélni nem akarjuk.

– Így van, ezért reméljük, apuci megdumálja a másik faszival a dolgokat.

– Egyébként ma este indul, a kémeit pedig már hamarabb kiküldte.

– Ó, menő, tehát mindenhol ott vannak a csicskásai?

– Igen, mindenfelé, erről híres, vagyis erről nem híres, szépen titokban tartja – csillant meg a drágám tekintete sunyin. – Na, de lefürdünk?

– Kiülhetnénk a rózsakertbe újra, csak egy kicsikét.

– Engem nem zavar, de mehetnénk inkább hajnal tájában? Mutatnék valamit.

– Okés, benne vagyok!

Innentől együtt töltöttük az egész napot, majd estefelé, mert végül erre változtatta az időpontot, kimentünk, aztán eltátottam a szám. Mindenhol világító bogarak repkedtek, amik színes fényt árasztottak magukból, volt ott mindenféle: piros, narancs, citrom, zöld, kék, lila, de fehér és fekete is.

– Húha, ezek kibaszott szépek! – ámuldoztam, míg ő csak elégedetten nézett rám.

– Tudom, mindig ilyenkor szoktak jönni, körülbelül egy hétig maradnak, aztán elmennek a hegyek irányába. Őrlángoknak hívják őket.