Arannyal szőtt szerelem (16+)

9. fejezet

Délután vitt át Áron az ifjúpár lakására, ahol izgatottan készülődtek a lányok. A csomagtartóból a táskáimat kivette és felkísért a tömblakás harmadik emeletére. Áron hívta a liftet, ez nem Szabiék nappalijába juttat minket, mint az otthoni, de elég közel nyílik a lakásukhoz.

- Biztos, hogy holnap hazajössz? – gúnyolódott velem a kisméretű bőrönd tetején a neszesszerrel és egy közepes háti táska láttán.

- Egyetlen nap, de rettentő mozgalmas, mindenre fel kell készülni! – tártam szét a karomat. Lehet egy kicsit túl pakoltam, viszont nagyon elronthatja az estémet, ha valami itthon maradna. – Több szettet készítettem össze, mellé táskák, cipők, a kispárnám, amiben benne van az illatod. – nyávogtam neki az utolsó szavakat biggyesztett ajakkal. Államnál fogva emelte magára a tekintetem és harapva a számat csókolt már a felvonóban. – Hogy éljem túl Nélküled ezt az éjszakát? – karját simítva suttogtam, alig elválva a csókból.

- Ahogy én fogom, nehezen... – sóhajtotta szorosan magához ölelve. – Viselkedsz a kedvemért? – kérdezte aggódó arccal.

- Minden rendben lesz. – bólintottam égő ajkakkal. – Bízz bennem jobban! – kérésemet a csütörtök esti pub után csoda, ha komolyan tudja venni. Mégis úgy éreztem a lány csapat között Edinával nem egy féket kiengedő bulira készülünk még a tűzoltókra gondolva sem. Igaz figyelő szemek nélkül akarja megünnepelni az esküvője előtti utolsó hétvégét, akkor sem tartom őt olyan szabadosnak.

Óh micsoda kaland vár rá Lellén, ha csak nem lelövi... de ezzel megadom Szabinak a kegyelemdöfést, amiért Áronra akasztotta a szajhákat.

- Benned bízok, Vikiben nem! – összeszűkült szemekkel engedett maga elé a feltáruló liftben. – Előre félek mit fog művelni, tudván nem leszek a környéken.

- Meg volt az esélyetek, hogy eljöjjetek velünk, egyhangú tiltakozást kaptunk. – vontam vállat a csengőt nyomva.

- Hibáztunk! – vigyorgott gyengéden meglökve a vállával.

Duplaszárnyas faajtót azonnal nyitotta Edina kezében a kicsivel. Haragos pillantásokkal adta át Áronnak a keresztfiát.

- Hol voltál? Direkt szívatsz te is?! Szabi azt mondta veled mennek a villába, azt hittem sosem érsz már ide! – siránkozott köszönés helyett. – Mindjárt itt a sofőrötök, Máté nincs el nélkülem, a lányokkal sem tudok foglalkozni. A bátyád szívózik velem, szinte össze sem pakoltam még! – bekísért minket a nappaliba nézegetve a kezemből elvett táska tartalmát, mit hoztam magammal az odaútra. Megtalálta a négy centiliter tequilát rejtő üvegcséket és egyet magába töltött, leesett állal figyeltem. – Kösz ez kellett, igyál te is józanul nem lehet elviselni a vőlegényem! – figyelmeztetett, majd Áron vállát bokszolta. – Persze a telefont sem veszed fel! Csinálj vele valamit szabotálni akarja az esténket! – könyörgött az ara és Mátéval a kezében kikutatta a telefonját. Egyszer némítja le a délutáni izgalmas huncutkodás okán, akkor is elfelejti megnézni kereste-e bárki. A sok nem fogadott hívás között ott volt Edina öt hívása.

- Vegyél néha levegőt is! Nekem nem szólt, más különben hamarabb jövünk... – Nem tudta befejezni a szabadkozást, mert a koszorúslányok körbe állták őt a szoba közepén, és kivették a kezéből a gyereket. Földre tették az értetlenül zavarban álló kicsikémet. Fogtam a kis karját és dohányzóasztalhoz guggoltunk. Megnyugtattam, hogy a keresztapjának nem lesz baja, csak megeszik a lányok, mint ő a sütit. Nyammogva átadtam neki egy kekszet, közben a feje felett dühös tekintettel néztem Szabira.

- Szedd le róla a csajokat, vagy kitekerem a nyakad! – fogaim között sziszegtem, elégedett arcot vágott a dühös tekintetemre, ő vette rá a lányokat... erre ment ki a játék?! Bosszú, amiért Lellére csaltam az arát lány búcsúzni!