Arannyal szőtt szerelem (16+)

33. fejezet

December 24-én reggeliző pultnál ücsörögve dúdoltam a lejátszóról halkan szóló ünnepi dalokat, karácsonyi képeslapokat olvasgatva a család barátaitól, míg a többiek aludtak. Az én hercegem olyan mélyen szundikál meg sem rezdült, mikor kimásztam a karjai alól, mellőle az ágyból. Bizonyára a tiszta hegyi levegő nyomja őt így el.

Szabolcs készítette a reggelit. Elmondása szerint nagyon szeret főzni, ez levezeti róla a stresszt. Rolanddal kötött barátsága óta mennyei fogásokkal kényezteti a családját.

- Csendül az ég, angyali hang, ünnepi szó, égi harang... – magamról megfeledkezve énekeltem míg Szabolcs figyelt fel rám. Kuncogva szabadkoztam. – Ne hari!

- Ugyan folytasd, engem nem zavar, csak ismerős volt. Anett szerette, főleg, ha Áron zongorázta. – mosolygott.

- Miért nem játszik már?

- Egyszer talán majd megmondja nekünk is, földi halandóknak! De a laptopomon van videó, ahogy zongorázik, megnézheted, ha szeretnéd! – visszafordult a serpenyőhöz. – Áron zsülienre reszelt pirított cukkínivel eszi a tükörtojást megkóstolod vagy hagyományos „ham and eggs" variációt szeretnéd baconnel?

- Kipróbálom cukkínivel, ő nem szokott mellé lőni. – mosolyogtam rá. Leült mellém laptopját bújta, hisz korai lenne még elkészíteni. Csendesen fogyasztottuk el a kávékat, várva családunk ébredését.

Több olyan kártyára lettem figyelmes, aminek megfogalmazása és személyekre utaló nevek nem igazán illettek a család életébe. Ezeknek nem tulajdonítottam nagy hangsúlyt félre tettem. Míg nem egyre cirill betűkkel írt néhány sort fogtam kezembe. Oroszországi bélyegzővel volt elküldve vállalat postafiókjára címezve. – Ezt el tudod olvasni? – kérdeztem Szabolcst. Rápillantott a lapra és mintha halálra vált volna egy pillanatra, majd következőben nyoma sem maradt az aggódó tekintetének.

- Boldog karácsonyt kívánok neked... ez a szó férfit vagy úriembert jelentheti, Netti pontosabban letudja fordítani, folytatás pedig ... nejednek és mind a négy gyermekednek! A többi mondatot nem értem. – magyarázta a lap szövegét.

- De hát öt fiad van... – értetlenkedve figyeltem az üdvözlő lapot.

- Valószínűleg tévesen került hozzánk. Az aláírás sem ismerős. – legyintett. – Odaadom később Anettnek ő jól beszél oroszul lefordítja, majd eljuttatja a jogos tulajdonosának. – kivette a kezemből és laptop táskájába tette.

- Még van ilyen orosz nyelvű képeslap itt. – gyanakodva számolni kezdtem hány darab. Összesen hét az elsővel együtt, pont a család létszáma. Nem hagy nyugodni az előbbi ijedt tekintete. – Mindre ugyan azt írták?

- Hova címezték ezeket? – vonta fel a szemöldökét, míg az arcán újra aggodalom suhant át. Furcsálltam, amiért előbb nem tulajdonított neki hangsúlyt, most pedig igen.

- A vállalatnak, mint az összes többi képeslapot. – A család egyetlen publikus címe ez. Nem adják ki az otthonuk adatait féltve őrizik a helyet, ahol élnek. Már-már erődítménynek hat biztonsági kódokkal és különleges záraikkal a Szalamandra utcai ingatlan. Átlapoztam újra akkor vettem észre még egyet. – Nyolc darabot találtam eddig, lehet, hogy mégis nektek címezték őket?

- Volt Áron rajongói képeslapjai között is? – kérdezte, mintha már sejtené mi okból érkeztek, csak az én orromra nem hajlandó kötni. Megnéztem egyesével a neki szánt jó kívánságokat az ünnepekre, ezeket az ügynökségre küldik, onnan hozta el magával.

- Itt van kettő, akkor összesen tíz. – szinte mindegyiknek megegyező ünnepi kép díszeleg az oldalán a szöveget viszont nem tudom elolvasni.

- Jó reggelt szerelmem! – Álmos ábrázatú Áron került elő az emeletről. Apukája csinált neki kávét ezzel újra kikerülte a fel sem tett kérdéseimet. Áron szorosan ölelt magához és puszikat lehelt az arcomra köszönésként. Szívesen maradnék a karjai közt örökre, de most a képeslapok jobban aggasztanak, hisz külön neki is küldtek.