Arannyal szőtt szerelem (16+)

15. fejezet

Pénteken a tanítás végén átöltöztünk kényelmesebb viseletbe és indulhattunk a kastélyba, mert az esküvő előtti napot, már szerette volna lent tölteni az ifjú pár a vidéki birtokon a barátokkal és a közeli családtagokkal. Másrészről a készületeket is szemmel tartaná az ara. Nagyon feszültek mindketten, szabad napot vett ki Szabi, reggel óta nyüzsögnek, hogy semmi ne maradjon ki, vagy felejtődjék el a nagy napjukon.

Marci velünk tart, mert Viki nem tudta itt hagyni a munkát, mivel reklám szerződései is akadnak szép számmal, teljesíteni kell az elvárásaikat, fotózáson van reggel óta, csak estére ér majd be minket.

Kedves barátom hátsó ülésre utasított az elvesztett kő-papír-olló miatt, ezért eldöntöttem, hogy megkeserítem az életét, amíg le nem érünk az óriási birtokra, ami a családja tulajdonában áll, és kastélyszállóként üzemel. Középen ültem, előre hajolva a két első ülésen támaszkodtam. Hallgattam, ahogy beszélgettek a számukra érdekes közösen tolt játékról, szörnyen unalmas utazás lesz így.

Marci Áron felé fordította a fejét, szabadon hozzá fértem az arcához. Saját magam szórakoztatására és az ő bosszantására, belenyaltam a fülébe, megrázkódott az ülésben, reflexből kapta el az államat, miközben gúnyosan vigyorogtam rá.

- Nem vagy normális, komolyan mondom! – elengedte az arcomat. Bosszankodva, szemeit forgatva törölte a fülét egy zsebkendővel.

- Figyelmeztettelek, hogy ne kezdj vele! – nevetett Áron, egy pillanatra ránk nézve.

- Nem mondtál újat! Ilyeneket művel, csak még Zsófi is csatlakozik hozzá. Múlt héten a nyakamat szívta ki... Normális?! Viki nagyon kiakadt, nem hitte el, hogy Lizi volt!

- Volt vízhangja. Egésznap hallgattam. Rajtam akarta megbosszulni!

- Nem kell úgy mellre szívni. – legyintettem.

- Azt hittem legalább melletted tud viselkedni. – rázta a fejét, mire ráncoltam a homlokom. Hát ki nekem Áron, hogy fegyelmeznem kellene magamat a közelében?!

- Kikérem magamnak, ő a kedvesem nem pedig a nevelő tisztem. – szóltam Marcira.

- Ugyan ezt csinálja velem is. – nevetve vont vállat Áron. – Csak már rájött, hogyha szórakozik, visszakapja. – sokat sejthetően vigyorogva néztünk össze. Röviden, mert neki az útra kell koncentrálnia.

- Nem csodálkozom semmin... – sóhajtott egyet a barátunk. – mindketten egyformán hülyék vagytok! – gúnyosan kinevettük, ugyan arra gondoltunk. Ez telitalálat zsák a foltját. Kis puszit nyomtam az arcára, közben Marci az előbbit elengedve, az autóról kezdte faggatni Áront. – Mennyit tud? Kipróbáltad már? – kérdezte és a műszerfalat bámultuk. Száznyolcvannál táncolt a mutató, szinte fel sem tűnik, az óriási sebesség. Kivetíti a szélvédőre az információkat a fiúk onnan olvasták le, a jelenlegi sebességet.

- Próbálkozom, de háromszáznál „sikított" a hölgyike, – mutatott rám. – Pedig még bírná a kicsikém. – megsimította a kormányt, majd a váltóval átállította sport fokozatra. Kijelzőn matatva dinamikát szabályozott, ettől nagyot nyeltem. Már tudom mire készül. – Csatold be magad Lizi! – kért, egy pillanatra rám nézve. Péntek délutánhoz képest az autópálya forgalma gyér volt, lehet fokozni a sebességet még ennél is jobban. Mögé csúztam az ülésben szorosan húzva magamra biztonsági övet.

Torkomban dobogott a szívem miközben a srácok feszítették a kocsi határait. Talán jobb, ha nem látom mennyivel megyünk. Belenyomott az autó ereje az ülésbe.

- Erős! – kiáltott fel Marci, túl hevülve az RS7-től, belemélyesztettem az ujjaimat az ülés szegélyébe, az adrenalin a fejemig szállt. – Hihetetlen teljesítménye van! – lelkendezett Marci.