Arannyal szőtt szerelem (16+)

27. fejezet

 Hétvégére Viki teljesen belakta a lakásunkat, Áron nem győzi neki a szabályait hangsúlyozni, persze rendszerint megszegi őket. Nyúzottan ébredtünk szombat délelőtt. Marci elrángatta Áront a pubba este, Vikivel és Zsófival itt tartottunk pizsi partit, ami kőkemény ivászatba és sírásba fulladt. Két lány a szemközti szobában dőlt ki, én ébren vártam meg Áront, nem bírtam Nélküle aludni.

Majd szét hasadt a fejem reggel, mikor kihúzta a kezét alólam. Felé fordultam, nyögve ült fel az ágyon. Fogta a homlokát, ők sem szolidan ittak.

Tudom, mert mocsok részegen került haza és heves vággyal esett nekem, hogy ébren talált. Felültem hozzá, enyhíteni akartam a macskajaját, csak közben nyújtózkodott, nem számított rám a háta mögött. Erőből lekönyökölt.

- Basszus Lizi, ne haragudj, nem láttalak! – szabadkozott. Orrom elé kaptam a tenyeremet. Könnyeim folytak a fájdalomtól, szinte csillagokat láttam. Tenyerembe csöpögött a vérem és eláztatta takarómat. Nyöszörögtem bár tudom, hogy nem szándékosan tette. Ágy mellé dobott pólóját nyomta az arcom elé, hogy felfogja a csordogáló véremet. Közben fejemet puszilta meg. Tényleg nagyon bűntudata volt.

- Eltört az orrom? – kérdeztem aggódva. Rettentő erős, pedig csak nyújtózkodott, semmi szándékosság.

- Nem dehogy, megpattant egy hajszálér. Annyira sajnálom Liz, nem akartam! – nyugtatott, a véráztatta ruhával törölgetve. Hátradöntött a támlának. – Emeld fel a fejed, lassan abbamarad...

- Lizi kicsim! – hallottam Vikit kiabálni ahogy belépett a szobámba. Még ő is...

- Megbeszéltük, hogy kopogás nélkül nem jössz be! – mérgelődött Áron mellőlem lekiabálva. – Már csak ő hiányzott!

- Alszotok még? – kérdezte a lépcső tetején. Majd megszeppenve megállt. – Mit csináltál vele, te vadállat? – felém sietve kiáltott és kezem után kapott.

- Véletlen volt! – szabadkozott neki.

- Segítek elállítani! – felhúzott az ágyból, értetlenül néztem rá. Viki teljesen ki kelt magából. – Menj a közeléből!

Tartottam a véres pólót az orrom előtt, ne csöpögjön a nyomunkban. Fürdőbe kísért. Bedobta a ruhát a mosdóba.

- Hajolj előre! – kérte és összenyomta az orromat. Sziszegtem a fájdalomtól ott ért az ütés. Vörös lé csöpögött a mosdókagylóra. Majd rövid időn belül teljesen abba maradt. Viki a pólót vizezte be és letörölte nyakamra és mellkasomra folyt vörös cseppeket.

- Honnan tudod, mit kell csinálni az orrvérzéssel? – kérdeztem tőle. Próbáltam leplezni a zavartságomat, miközben ő könnyedén törölget a melleim körül.

- Ahol felnőttem sokszor előfordultak az ilyen jellegű sérülések. Megtanultam ezt azt. – nevetett legyintve és eszembe jutott mit mondott Áron róla, de ő mégis olyan könnyedén beszél. – Tényleg véletlen történt? – kérdezte aggódva. Bár ezt nem értettem, hisz ismeri tudja, hogy sosem emelne lányra kezet, főleg nem rám.

- Igen! Hogy jut ilyen az eszedbe?! – vágtam rá határozottan.

- Jobban vagy Lizi? – lépett be Áron hozzánk bűntudattal teli arccal. Bólintottam.

- Már elállt. Ne hari a pólódért, ez biztos kuka. – kezébe vette arcomat és megnézte a sérült területet. Óvatosan simítva hüvelykujjával, csillapított.

- Nem érdekel egy nyamvadt póló! Neked ne legyen bajod! – puszit nyomott homlokomra.

- Kicsit piros, de szerintem nem fog belilulni. – nyugtatta Viki.