I am afraid of you ( Befejezett)

8 Soha többé

A másnap hasonlóan vette kezdetét a tegnaphoz csak ma itt volt Andrea is, pluszban pedig őröket fogadott az ajtók elé. hogy még véletlen se tudjon be jönni ide az apám.

Mikor Andrea meg tudta mi történt, alaposan ki faggatott arról hogy mi is történt valójában, és hogy ténylegesen jól vagyok e, bár ennek hála megint Nox itta a levét, ugyan is távolságtartóbb lettem, tudom hogy nem az ő hibája de reflekxíven cselekszem, és sokszor nem tudom kontrollálni.

A szobámban voltam és filmezéssel tengettem az időmet, délben le mentem ebédelni amikor szinte ki vágódik az ajtó és Nox lép be rajta, rám szegezi dühös tekintetét majd ennyit mond.

-Fel, most.- majd el indul, fel az emeletre, egyenesen a szobámba. Mikor utána megyek és be lépek a szobám ajtaján.

- Pakolj össze, haza viszlek. - Jelenti ki, mire a szívem ki hagy egy ütemet.

- Hogy mi? -Kérdezek vissza hirtelen.

- Nagyon szép volt, meg kell hogy mondjam, te ide férkőztél most meg az apád milliókat követel, tőlem, jól játszottad a szereped, de ennek vége. - Mondta mire könnyes szemekkel meredek rá.

- Én nem játszottam semmit, Nox kérlek ne tedd ezt, nem tudom mit mondott neked de....- de közbe vég.

- Elég Am. Fejezd be ezt az ócska játékot, már nem hat meg, hittem neked, csak azért nem fektettelek meg mert hittem neked. - kiabálta el magát.

- Nox kérlek, én nem tettem semmit. -Sirtam neki, majd hozzá lépem de el tolt.

- Fejezd ezt be, elég a játékból, ennyi volt, pakolj és menj - Rivall rám. Majd már menne is.

- Ez neked játék? - Emelem rá a hangom én is mire felém fordul. Össze szorított szemekkel de lassan fel húzom a felsőm, érzem ahogy végig pásztázza az oldalamon levő sérüléseket, a lila foltokat, a hegeket amiket az évek során rajtam hagyott.

Mikor ki nyitom a szemem látom hogy felém lép, automatikusan hátráltam a falhoz, mikor elém ért a szemembe nézett. Ekkorra már le engedtem a felsőm.

- Ha azt akarod hogy higgyek neked, akkor ezt most meg engeded. - Mondta, vettem egy mély levegőt, csak a szemembe nézett, éreztem ahogy a keze fel emeli a felsőm, majd a másik végig simította az oldalam, le pillantott, végig vezette a kezét a hegeken, a zúzódásokon, és meglepetten ért, nem láttam rajta megvetést, vagy undort, vagy bármi olyat amit ne akartam volna, mikor vissza nézett rám, megértés ült a szemeiben.

- Amélia, ha az apádat fel jelentem, mindenért, képes leszel ki állni ellene? - Teszi fel a kérdést.

- Nem tudom, jelen esetben még veled sem tudok úgy működni ahogyan alap helyzetben kellene, és tudom hogy ami ott zajlik az rendőri érintkezéssel járna minden téren, nem hiszem hogy....- Nem fejeztem be mert tudja hová akarok ki lyukadni.

- Igazad van, nem gond, meg oldom másképp. - mondja.

- Maradj itt, most el kell intéznem valamit. -Mondja.

- Rendben. - mondtam. Miután el ment én az ágyamra ültem, Andrea jött fel hozzám.

- Az apád egy kegyetlen ember lehet ha képes volna pénzért még erre is. El küld aztán tönkre tenne mindent.- Mondja, megvetéssel a hangjában.

- Az is, tönkre tette az életem, engem, a testemmel együtt, csak az lepett meg hogy Nox nem tántorodott el...- elmélkedtem.

- Miért mit vártál? Hogy fintorog? min? azon hogy a saját apád ezt tette veled? Azon hogy ide száműzött aztán rá jött hogy ez élteti és visszajött hogy még több fájdalmat okozzon? Amélia mindenre van okod, minden érzésre, a félelemre, arra hogy nem engeded neki hogy megérintsen, de egyre nincs, szégyellni a tested vagy akár ön magadat, egyedül neki van oka szégyellni azt amit tett veled. - Mondta és a szavai meg hatottak, fel álltam és meg öleltem öt.