I am afraid of you ( Befejezett)

13 Új érzések.

Amelia.

A tegnapi kis incidensünk után Nox elég fura volt, ezt be tudtam annak amit olvastam.

Azt hiszem eléggé túl mentünk a határokon, vagyis az övén,(hehe), de igazából nem bánom, érdes volt számomra a tegnapi nap, mivel volt itt két szoba, itt is tudtunk külön aludni. Amit nem is bánok, tudtam gondolkodni, lehet hogy nem normális számotokra, vagy számára sem, hogy utána olvastam, de így jobban meg értem, és át látom a helyzetét, nem kérhetem hogy tartson mindenről felvilágosítást, azért az túlzás lenne.

Ki lépve a szobából, volt egy kis előtér, onnan balra pedig a konyha volt található, mikor ki mentem már Nox ott ült az asztalnál, előtte két tányér amin rántotta van.

- Jó reggelt. - Köszöntem, majd megszokottan le ültem vele szemben.

- Jó reggelt. - Köszönt ő is.

- Ebben az erdőben lehet sétálni? - Kérdezem, nem láttam utat azon kívül amin jöttünk.

- Ha ismered az erdőt akkor igen. - Feleli.

- És te ismered? - Kérdezem.

- Igen, voltam már párszor. - Mondja.

- Lenne hozzá kedved? - Kérdezem, szívesen sétálnék itt, szép az erdő és nyugodt, és jó az idő is.

- Persze. Ha reggeli után meg felel akkor mehetünk. - Mondja aminek megörülök.

- Rendben. - Mondom mosolyogva.

Miután meg reggeliztünk, fel vettem egy pulcsit mivel fújt kint kicsit a szél ,és miután Nox is készen lett, el indultunk az erdőben, nem féltem hogy el tévedünk, ha azt mondja ismeri hiszek neki, biztonságban érzem vele magam. Az erdő nagyon szép, a szélhez képest csendes, csiripelnek a madarak, a nap sugarai át szűrődnek a magas fák lomjain, amik a legtöbb esetben össze érnek, így mintha egy fák által készült burokban lennénk, csak gyönyörködni tudtam benne, a friss levegő át járta a tüdömet, lehet furán hangzik, de úgy éreztem, haza értem.

- Mesélnél magadról? - Kérdezem meg egy kis csend után.

- Mit szeretnél tudni? - Kérdezi meg.

- Bármit, te már tudsz a családomról, apáról, rólam is dolgokat, de én még nem. - Mondtam, őszintén kíváncsi vagyok rá, a múltjára, arra hogy miket élt meg.

- Hát, az én családom egyszerű, jóban voltunk sokáig, aztán el költöztem, sokat jártam haza, de egyszer anya és én össze vesztünk, már akkor Mia miatt, ő nagy hatással volt az életemre, sajnos több rosszal mint jóval, és azóta nem beszéltünk, ő nem keres, én nem keresem, egyikünk sem lépi meg, nem is tudom miért. - Magyarázta elgondolkodottan.

- Ha meg fogadsz tőlem egy tanácsot, mindegy min vesztetek össze, és mindegy mennyire, semmi sem lehet annyira súlyos hogy ne beszéljetek, ha el jön az idő, ami sajnos mindenképpen el jön, és el mennek, nagyon meg fogod bánni hogy nem léptél hamarabb, mindegy mi történt. - Magyarázom neki, hisz el sem tudja még képzelni mennyire hiányozhat egy anya, nekem még most is, hiába alig ismertem, ő szerencsére meg élte hogy fel nevelje és vigyázzon rá.

- Talán igazad van, de nem tudom hogyan kezdenék neki. - Mondja, és most elsőnek látom úgy hogy tényleg bizonytalan a dolgát illetően.

- Ma hazamegyünk? - Kérdezem.

- Igen, miért? -Kérdez vissza.

- Tudod mit? ígérd meg nekem, hogy ha haza értünk, este fel hívod őt. - Mondom neki, mire hitetlenkedve néz rám.