I am afraid of you ( Befejezett)

12 Kicsit bátrabb.

Lenox:

Reggel el határoztam hogy ma egy kicsit rá játszom, meg keresem a határait, kíváncsi vagyok, vajon mer-e nekem nemet mondani. Tegnap sem tette, pedig félt, lehet beteg vagyok, és egy segg amiért így érzek, de legszívesebben letepertem volna.

Le mentem a konyhába, Am már ott volt, le ültem vele szemben.

- Jó reggelt. - köszönt egy kis mosollyal, ez új.

- Jó reggelt. - köszöntem én is.

- Ma el viszlek valahová. - mondom, mire érdeklődés csillan a szemében.

- Hová megyünk? - kérdezte.

- Szereted a fa házakat? - kérdezem tőle.

- Igen. - felel, és bár nem mutatja ki látom a szemében ott lappang az izgatottság.

- Miért nem engeded el magad? - kérdezem, mire meg lepett a tekintete.

- Ezt hogy érted? - kérdezi.

- Látom a szemedben az érzéseid, mégis semmit nem mutatsz ki belőle. - mondom komolyan. Ennyi erővel még ha élvezné is az érintésem magán, akkor sem mutatná ki.

- Én,......uhm- vesz egy mély levegőt.

- Nem tudom. - válaszol.

- Hogy érted ezt? - kérdezem.

- Apa sosem hagyta hogy ilyen érzéseim legyenek, hogy örüljek bárminek, nem tudom hogyan kell ki mutatni, érted? Nem tudom. - magyarázza.

- Nem tudnod kell, hanem érezni, reflekxiven, érezned kellene, hogy mosolyogni szeretnél, vagy nevetni, vagy akármi, és aztán csak meg tenni. - mondtam neki komolyan. Nem hiszem el hogy ennyire nem hagyta kiteljesedni.

- De annyira nehéznek tűnik, ez mindig egy rossz dolog volt az életemben, és azt érzem ha ki mutatom mit érzek, az rossz, és rosszat teszek vele, mert mindig bántott érte. - magyarázta el.

Ha tehetném megölném azt az embert, azt sem tudja mi az hogy jó vagy rossz.

- Ezek nem rossz dolgok, hanem éppen hogy jók, az inkább számít rossznak ha nem mutatod ki az érzéseid, és itt mindenről beszélek. - Mondom neki.

- Úgy mint amikor félsz, és sírsz. - ezzel együtt értelek meg, ha nem adnál érzéseket azokhoz a dolgokhoz amiket mondasz, akkor talán nem is hinnék neked. - magyarázom neki.

- Az, azért megy, mert azt ismerem, ismerem a fájdalmat, a szenvedést, a szégyent, a megbánást, a magányt, de nekem a boldogság, az öröm, az izgatottság ezek mind idegenek, és néha nem is értem hogy pontosan mit érzek. - magyaráz komoly tekintettel.

- Te azt amit látsz rajtam, izgatottság ként nevezed de én nem értem, már magát az érzést sem. - mondja szomorú tekintettel a végére.

Hogyan teszel boldoggá valakit aki azt sem tudja mi az a boldogság? Hogyan mutatsz meg neki érzéseket ha már magától az érzésektől is fél mert nem tudja mi az?!

Hogyan javítsd meg azt ami teljesen darabokra hullott?.

- Félsz ezektől az érzésektől igaz? - nézek a szemébe.

- Félek, mert minden idegen, ahogyan Andrea is viselkedik, ahogyan mindig mosolyog, amikor rá nézek mindig olyan idegen érzés, olyan kívülállóként érzem magam, mintha nem is lennék emberi, csak valami robot. - magyarázza. Csak maga elé néz, meg veti saját magát amiért nem tud olyan lenni mint kellene.