I am afraid of you ( Befejezett)

26 Minden amit valaha szerettem.

Nox az ajtóhoz nyúlt, hirtelen nyitotta ki azt, de már ott is álltak ketten, a szemembe nézett, félve néztem vissza rá.

- Gyertek csak, üljetek le. - Mondta apa, Nox el távolodott tőlem, meg fogta a kezem és úgy lépkedtünk közelebb, le ültünk velük szemben.

- Nem meg mondtam hogy hagyd el. - Mondja rám nézve.

- Miért csinálod ezt? - Kérdeztem

- Mert azt akartam hogy szenvedj. - Mondja komolyan.

- Nem szenvedtem melletted eleget 15 évig? Valami olyanért amire semmilyen befolyásom nem volt? Még csak gyerek voltam, nem én tehetek róla, okold istent vagy akit akarsz, de engem nem okolhatsz. - Magyaráztam neki, de csak el nevette magát.

- Gyűlöllek te ki taknyos. - Mondja.

- Mondj olyat amit még nem tudok. - Mondom fájdalmasan.

- Meg kellett volna ölnöd. - Mondja utalva arra a napra.

- Igen, kellett volna.- Értek egyet most először vele valamiben.

- Már mindegy, rendezzük ezt gyorsan, lássuk csak, a tervek szerint Lenox meg vadult szokása szerint, rád támadt, te egy konyha késsel le szúrtad ami sajnos halálosra sikeredett, aztán fel hívtad az apádat hogy segítsen. - Néz rám vigyorogva.

Majd hirtelen fel rántja mellőlem Noxot az egyik embere és a nappali közepére térdelteti, én mennék hozzá de a másik le fog, minden erőmmel próbálkozom de nem megy.

- Apaa kérlekk, ne tedd ezt. -Sírtam fel.

- Ezzel engem nem hatsz meg, te hálátlan, inkább becsülted volna meg amit tőlem kaptál.- Mondja majd a férfi aki Noxot fogja a nyakánál fogva húzza magához hogy egyenesen üljön, a másik férfi egy konyha késsel áll elé.

- Apa könyörgöm.. nee..kérlek. - Zokogtam hangosan, és ahogy tudtam próbáltam szabadulni de nem tudtam, tehetetlen voltam.

- Kussolj. - Kiabálja el magát.

- Hogyan becsüljek tőled bármit is? Most először....valami jót is okoztál az életemben....de még ezt is el vennéd...miért? Pénz kell?....adtam...mit akarsz még? - Zokogtam.

- Ez sosem erről szolt Amelia, hanem rólad és rólam, sosem kapom vissza amit el vett az nap. - Mondja ridegen.

- Miért ha én is meg halok mi változott volna apa? Engem is sirattál volna vele együtt? Jobban érezted volna magad vagy rosszabbul? - Kérdezem könnyeimtől alig látva.

- Jobban, mert életben is maradhatott volna, akár helyetted is. Mondta.

- Anya már sosem szeretne, így nem, ő nem ezt az embert szerette, ő azt akarta hogy úgy nevelj mint régen, de te mindent tönkre tettél, mindent amit ő óvott. - Mondom sírva mire egy hatalmas pofon landol az arcomon.

- Ne merd még egyszer meg ütni. - Kiabálja el magát Nox.

- Miért mi lesz? Talán meg ölsz? Ugyan kérlek ne nevettess. - Mondja majd még egyszer meg üt. Nem nézek fel, de persze ezt sem én döntöttem el, apám a hajamba markolt és úgy emelte fel a fejemet.

- Nézd csak meg Nox, nem tudsz segíteni sem rajta, sem pedig magadon. - Mondta majd megint meg tette. Remegett az egész teste, meg mozdulni sem mertem, le blokkoltam, rohamom volt.

- Te rohadt álat ki foglak nyírni. . Mondta Nox idegesen.

- A férfi aki a kést tartotta a kezében Nox elé lépett, nem jött ki hang a torkomon, csak a dübörgő szívverésemet hallottam, annyit látok még hogy a férfi le szúrja Nox fogva táróját majd elájulok.

Lenox:

Elém ereszkedik a férfi fél térdre, meg markolja a kés markolatát.

- Engem nem ezért fizettek. - Mormogja, majd hirtelen fel áll és az engem le fogó férfi szívébe szúrja a kést, nem gondolkozom azon hogy mi történik, gyorsan szerelem le a másik két férfit, Am apja már menekülne mikor el kapom, sorozatosan bombázom ütésekkel, nagyon dühös vagyok azért amit Am el tett, mikor már a földön feküdt el vettem tőle a fegyvert és rá szegeztem.

- Várj. -Mondja a férfi mögülem, mellém lép majd felém tartja a kést. - Inkább ezzel, a fegyvert nehezebb ki magyarázni, és ha öngyilkosságnak tüntetjük fel akkor egyszerűbb dolgunk van. - Magyarázza.

- És a többi? - Kérdezem.

- El intézem. - Mondja.

- Miért segítesz? - Kérdezem meg.

- Engem azért fizetnek hogy rossz embereket öljek, azt tudtam hogy te tettél szar dolgokat de az a lány nem ezt érdemeli, csak ezért vagy még életben. - Mondja komolyan.

Le guggolok Am apja elé.

- Mondtam hogy megöllek. - Mondom, mire ijedten néz rám. A torkához teszem a kést majd keresztül rántom rajta. A kést az előttem állónak adom.

- Mindent elintézek, vidd a lányt kórházba, mire vissza értek semmi nyom nem lesz. -Mondta komolyan és én egy szó nélkül bólintottam majd mentem Ammet meg nézni.

Fel vettem a karjaimba, az arcán zúzódások voltak, be tettem a kocsiba majd olyan gyorsan hajtottam ahogyan tudtam. Mikor be értem a kórházba be jelentkeztem, gyorsan meg írtam pár papírt amit kellett, addig ők el vitték Amet és stabilizálták.

Már a váróban ülök egy órája és azt várom hogy mikor jön ki valaki, ideges vagyok, nem kaphatott olyan nagy ütéseket igaz?

Egyszer csak ki nyílik az ajtó majd egy orvos lép ki rajta.

- Kérem mondja hogy jól van. -Mondom hirtelen.

- Nem lesz baja, enyhe agyrázkódása van, de ezen kívül nem észleltünk semmiféle problémát, most be mehet hozzá, ébren van, de kérem lassan közeledjen felé. - Mondta komolyan a doki, csak bólintottam, majd engedett is.

Mikor be nyitottam az ajtón azt láttam hogy könnyes szemekkel fekszik és csak néz egy irányba, lassan lépkedek felé, nem hirtelenkedem, hagyom hogy észre vegyen, ahogyan az orvos is kérte, lassan fel néz rám majd még több könny gyűlik a szemébe, lassan fel ül az ágyban, én pedig az ágy szélére ülök, ezután pedig szinte a karjaimba zuhan zokogva.

Két napot volt kórházban, vele voltam végig, miután ki engedték haza vittem, úgy volt ahogy a férfi mondta, nyoma sem volt annak a napnak.

- Nem akarok itt lenni Nox. - Mondja Am, éppen a nappaliban ültünk.

- Tudom, amint lehet haza megyünk, most már nem lesz semmi baj. - Nyugtatom majd magamhoz öleltem.

Érzem hogy tartózkodik, fél, nem hibáztatom, valószínűleg most minden fel tört benne amit eddig sikerült félre tenni.

- Am, ugye tudod hogy én..- Kezdeném de meg állít.

- Tudom...csak annak ellenére...hogy tudom ki ö..és hogy milyen volt...és amit tett 15 éven át...még mindig képes volt..képes volt fájdalmat okozni. - mondja keserűen.

- Sajnálom Am. - Mondom. Szorosan bújik hozzám.

- Most már ugye vége? - kérdezi meg törten.

- Igen, most már vége. - mondtam, ez legalább olyan érzés volt mintha azt kérdezte volna hogy meg öltem e, de mégis úgy érzem helyesen cselekedtem. És amikor ki mondom, akkor érzem mintha ő is meg könnyebbült volna és kicsit el is lazul.

- Te vagy minden amit valaha szerettem, remélem tudod. - mondja a mellkasomhoz bújva.