I am afraid of you ( Befejezett)

19 Vissza fogad a mély.

Más nap, Nox be ment dolgozni, én nem mentem vele, én el kezdtem dolgozni az új plakáton, nagyon jól haladtam vele, de el fogyott a festék, így gondoltam el megyek valamelyik boltba és veszek belőle még, persze már nem Andrea kártyáját használtam.

Fel öltöztem, majd szóltam Andreának hogy el mentem, Jártam a boltokat de valahogy sehol sem találtam olyat mint az a festék amit akkor vettem, pedig az nagyon szép volt, már az utolsó boltban voltam ami a város szélére esett.

- Igen kisasszony, nálunk van ilyen festék. - Mondta az eladó.

-Hála istennek, maga a megmentőm, be jártam már az egész várost. - Mondom neki.

- Örülök hogy segíthettem, az újabb plakát tervhez viszi? - Kérdezi, vajon honnan... - Oh elnézést csak a médiában láttam a plakátot, meg hogy a cégnél van, ezért bátorkodtam meg kérdezni. - Mondja.

- Igen, egy új kiadás lesz. Mindig is szerettem festeni, és rajzolni is, ez a munka pont ideális. - Mondom neki kedvesen.

- Mr. Lenox szerencsés magával. - Mondja mosolyogva.

- Köszönöm. - Mondom, majd miután meg vettem azt amire szükségem volt, ki mentem a boltból, de ekkor valaki olyanba botlottam, akibe már soha nem akartam, miért van itt?

- Szia Amelia. - Hallom apám gőgös hangját. Ki ráz a hideg, napok óta most először újra el önt a félelem.

- Úgy tudtam el mentél, azt hittem Nox...-Mondanám de félbe szakít.

- Oh igen, el mentem, Nox le fizetett hogy menjek, 5 millió jó érv érted, de vajon mennyit adna még? Vagy neked mennyi van? most hogy részese lettél a cégek, tudod kezdem úgy érezni, rosszul tettem hogy el engedtem a kezed, szóval itt vagyok, legyünk apa lánya. -Mondja vigyorogva, de olyan átlátszó szöveg ez, minden mondatából csak annyi igaz ami először el hagyta a száját, Pénz.

- Nem, én nem akarok veled semmit, csak azt akarom hogy békén hagyj, és el tűnj az életemből örökre. - Mondtam neki komolyan.

- Az sajnos nem fog menni, meg mondom mi lesz, minden hónapban, át utalsz nekem 2 milliót erre a számlára. - Nyomott a zsebembe egy cetlit. - Ha nem kapom meg, nos...meg ismertem pár embert, pénzért meg tesznek bármit, el intézem hogy soha az életben ne lásd többé. - Mondta komolyan, majd meg sem várva hogy fel oldódjak a döbbenetből el ment, én pedig lassan haza indulta, hagytam hogy a könnyeim le folyjanak az arcomon.

Mikor haza értem, úgy tettem mintha semmi sem történt volna, szerintem magától értetődő, hogy ha szólok Noxnak akkor ugyan csak az az opció vár rá mintha nem küldenék apámnak semmi.

Ez így ment egészen 5 hónapig, engem pedig egyre jobban fel emésztett a tudat, hogy átt vertem, hogy ha tudná biztosan fájdalmat okoznék neki, úgy éreztem egyre jobban tönkre megyek, Andrea hiába próbált velem beszélni, nem tudott, nem beszéltem senkivel, Noxal meg romlott a kapcsolatunk és teljesen magam alatt voltam.

Megint itt ülök a laptop előtt, be ütöm a már jól ismert számlaszámot, és közben záporban hullottak a könnyeim, minden alkalommal úgy éreztem elárultam őt, pedig csak az életét védtem, és utalok, okosan csináltam, Nox nem vette észre, legalább is ezt hittem, amíg meg nem hallottam az nap a hangját.

- Tudtam. -Nem dühösen cseng hanem csalódottan. - Pedig annyira reménykedtem hogy ne te legyél az, múlt hónapban is láttalak Am, tudom hogy utalsz, meg találtam a 4 hónappal ezelőttieket is, miért csinálod ezt? Miért teszed ezt velem Am? - Kérdezi meg tört hangon, tudom mit gondol, és tudom hogy nagyot csalódott, csalódott bennem.

- Kinek utalsz Am? - Kérdez, hallom ahogy be zárja az ajtót, nem tudok válaszolni, a gyomrom görcsbe szorul, ha el mondom vége, bár a nagyját már így is tudja, szóval lehet hogy mindegy.

Oda lépked hozzám, majd fel állít a laptop elől, le ül velem az ágyra.

- Am tudom hogyha nem lenne muszáj nem tennéd, csak mond el, láttalak, itt voltam, attól hogy te ki zártál én még itt voltam Am. - Mondja fájdalmasan.

- Sajnálom. - Bukik ki belőlem, majd már csak a vissza fojthatatlan zokogás az ami elő tör belőlem, szorosan ölel magához, és várja hogy le csillapodjak. - Annyira sajnálom, emlékszel a Maffia trilógiás munkámra? - Kérdezem, nehezen.

-Igen.- Mondja.

- El fogyott a festékem, én csak el mentem a boltba, mikor ki jöttem, apa ott volt és.......azt mondta nekem hogy csináljam.....ha nem azt mondta bántani fognak téged....hogy meg ismert embereket akik pénzért bármit meg tesznek neki....én csak féltem hogy bajod esik....nem akartalak bántani én.....sajnálom hogy csalódnod kellett bennem. - Mondom sírva.

- Am- Simítja a kezét az arcomra. - Ne sírj, nem a te hibád, ki használta az érzéseidet. - Mondja és próbál meg nyugtatni.

Ez volt tegnap. Ma itt ülök a kórházban, sírva, és az istennek könyörgöm hogy maradjon életben. Hazafelé tartott, meg állították kocsival, profi volt aki csinálta, az orvos azt mondta hogy aki ezt tette, valami figyelmeztetésnek szánhatta, tudta hol érje hogy ne haljon bele, csak azt akarták hogy lássam ha nem folytatom amit elkezdtem, akkor mindennek vége.

Az anyja nem mozdult mellőlünk egy percet sem, mikor a doki egyik nap be jött és azt mondta most már stabil az állapota és fel épül akkor döntöttem, meg kell védenem, még akkor is ha ennek az az ára hogy nem lehetek vele. Fel álltam majd az anyjára néztem.

- Nem fogsz vissza jönni igaz? - Kérdezi szomorúan.

- Ez az én hibám, az apám nem fog le állni, egyenlőre a cégnél maradok, a médiának gála tudni fogom ha felépült, el megyek, az apám rám fókuszál, így el tudom csalni a közeléből, és a saját munkám árán fizetni is tudok neki. - Magyaráztam.

- Biztos vagy benne hogy ezt akarod? - Kérdezi az anyja.

- Nem akarom ezt, de nincs választásom. - Mondom és érzem ahogy a könnyeim fel szántják az arcomat. - Mondja meg neki hogy nagyon szeretem, mindig szeretni fogom. - Mondtam és már az anyja is sírva nézett engem, ezzel meg fordultam és el hagytam a kórházat.