Veszélyes vágyak!

4. Rész.

Másnap reggel korábban indultam el az irodába. A szokásos megállóim mellett, ami a Starbucks és a fánkozó, el kellett mennem a tisztítóba, Santiago öltönyéért is. Szerencsére nem nagy kitérő volt, így már 9 óra előtt beértem az irodába. A főnököm fenntartott a belvárosban egy kisebb irodát. Emlékszem mikor 4 éve neki kezdtem el dolgozni, még a lakásán tartottuk a meetingeket, de az évek alatt egyre elismertebb lett a szakmájában, ezért kivett egy épületet és átköltöztünk oda. Tavaly volt az első, hogy Milánóban a divathéten szerepelt a kollekciójával. Azóta egyre többen ismerték meg a nevét és most már egyre több ember dolgozik a keze alatt. Szeretek neki dolgozni, jól kijövünk egymással és nem túlzok ha azt mondom inkább baráti már a viszonyunk, mint főnök és beosztott. Az elmúlt időszakban, ami elég nehéz volt számomra, ő és Luna volt akik végig mellettem álltak és ezért amíg élek örökké hálás leszek.

Belépve az ajtón hangos szóváltásra lettem figyelmes.
-Édesem, most ezt mért mondod?
-Nem, nem ez nem igaz! Ezt csak te gondolod így. Én ilyet sose tennék!
-Nem akarok veszekedni, hiányzol. Te is tudod....igen, hát persze!
-Szeretlek! Gyere haza....jó akkor később...
Aztán nem hallok már több beszédet, gondolom a beszélgetés véget ért. Sajnálnám ha szétmennének, véglegesen, igazán csodálatos pár voltak. Santiago barátja nem igazán tudta elviselni, hogy egyre többet hagyja magára és utazik el nélküle. Ahogy egyre ismertebb lett, úgy változtak meg a dolgok, szinte egyik napról a másikra. Szerelmesek egymásba! Azt mondják a szerelem mindent kibír, de úgy tűnik az ő esetükben ez nem éppen helytálló. Azért én bízok a legjobbakban.

Előbb az én irodámba megyek, lepakolok mindent, de mielőtt elindulhatnék Santiago irodájába meghallom a hangját.
-Soraya, te vagy az? Bejönnél kérlek?-aj nem hangzik ez olyan jól, mi történhetett már megint?!
Megindulok felé, az ajtóban megtorpanok. Te jó isten mi ez a sok virág? Kérdőn nézek Santiagora.
-Ne nézz így, ezek a rózsák a tieid! Titkon virágárusnak álltál vagy elfelejtettél beszámolni valakiről?!-még mindig értetlenül állok az ajtóban. Aztán hirtelen beugrik valami. Ugye nem? Nem az nem lehet, nem tenné. Elindulok az egyik csokor rózsa felé a három közül. Kaptam vöröset, fehéret és rózsaszínt.
-Csajszi, hozzád beszélek ám!-Santiagora kapom a fejem. Egy percre meg is feledkeztem róla, hogy ő is az irodában van.
-Nem tudok senkiről, mármint olyanról aki szóba jöhet egy percig is!-jó ez hazugság volt, félig meddig, de bíztam benne, hogy csak valami ügyfél vagy cég küldte.
-Nem hiszek neked!-a fenébe túl jól ismer. Az első két csokorban nem találtam kártyát, így a harmadikhoz léptem, a vörös rózsákhoz. Nem kellett sokáig kutakodnom, meg is találtam a kis kártyát. Remegő kézzel bontottam ki.
-Ki küldte? Mit ír? Gyerünk már, olvasd fel!-izgatottabb volt mint én. Bár ha őszinte akarok lenni, magamban azért mosolyogtam.

Remélem tetszenek a virágok, sajnos nem voltam benne biztos melyik színt szereted! Még mindig nagyon szeretném ha velem vacsoráznál!

Federico Balocci

Ez megörült! Tényleg nem adja fel? Mért akar ennyire velem vacsorázni? Biztos vagyok benne, hogy bármelyik nő szívesen mondana neki igent!
-Nos?-Santiago hangja ébreszt fel a gondolataimból. Átnyújtom neki a kártyát hagy olvassa el ő is.
-Ki ez a pasi?-egy pióca! Akit valamiért nem tudok levakarni magamról.
-Ő volt a bíró Luna válásán. A teremben hagytam a táskám és....
-Persze már emlékszem! Engem, vagyis az irodát hívták, én szóltam neked.-pontosan. Santiago volt aki felhívott aznap, hogy menjek el a táskámért, de többet nem mondtam neki, csak azt, hogy meglett szerencsére és ennyi.
-És, mi történt? Mért kell mindent harapófogóval kihúznom belőled?-idegesen toporgok, egyik lábamról, a másikra állok. Nem akarom, hogy számítson, sőt gondolni se akarok arra a férfira. Újabb hazugság, hiszen azóta szinte csak ő van a fejemben. Nem engedhetek a kísértésnek, ő egy arrogáns, nőcsábász. Nem akar mást csak ágyba vinni, másnap meg eldobni mint valami szemetet.
-Nem történt semmi! Bepróbálkozott, én nemet mondtam és most itt tartunk ahol. Nem adja fel, ahogy te is látod.-nagyot sóhajtok, majd leülök a vele szemben lévő székre.
-Mért tettél ilyet? Azért egy esélyt adhattál volna neki, vagy ennyire csúnya volt?-csúnya? Pfff a legszebb férfi volt akit valaha láttam és pont ez a baj.
-Nem, nem volt csúnya. Egy helyes arc, szexi, kidolgozott test, öblös, férfias hang, még nem jelenti azt, hogy egyből alá kéne feküdnöm és az ilyen férfi, semmi mást nem akar. Ezt te is tudhatnád!-Santiago összehúzott szemöldökkel bámul rám.
-Tetszik neked!-erre nem válaszolok.
De a fenébe is, igaza van. A mai húzásával meg még inkább. De nem dőlök be neki, azt már nem!