Veszélyes vágyak!

43.Rész.

Nem igazán tudom a napokat behatárolni. Még a napszakokban se vagyok igazán biztos. A fejsérülésnek köszönhetően elég sokat alszok. Az ablakomon beáramló fények alapján tájékozódok.
Hiányzik Federico, minden gondolatomat ő tölti ki. Csak arra tudok gondolni, hogy mit csinál. Vajon keres engem? Vagy már feladta az utánam való keresgélést? Mért történik velem ez? Végre megtaláltam a szerelmet, azt a férfit aki mellett szívesen leélném az életem. Most mégis egy olyan férfi oldalán készülök elhagyni az országot, akit teljes szívemből gyűlölök és megvetek.

Diego nem olyan rég bejött a szobába és közölte, hogy pár óra múlva elmegyünk. Szívesen ellenkeztem volna, megmondtam volna neki, hogy sehova sem megyek vele, de eszembe jutott amit mondott.....Federico élete az én kezemben van. Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy miattam történt vele valami. Ezért azt csináltam amit Diego kért. A szobában maradtam és vártam. Az ágyon ücsörögtem mikor meghallottam egy női hangot. Az ajtóhoz siettem és megpróbáltam hallgatózni.
-Változott a terv Diego. Én is veletek megyek! El kell tűnnöm a városból.
-Mi a fene történt?
-Elmentem Federicohoz tegnap. Amint rám nézett tudta, hogy ez a hülye picsa nálunk van.-olyan ismerős a hangja ennek a nőnek, de a hangja alapján nem tudok arcot párosítani hozzá.
-Bassza meg, bassza meg!-pár percig egyik sem szólt semmit, aztán végül Diego megszólalt.-Nem lesz gond. Maradunk a tervnél. Pár óra múlva elrepülünk és soha senki nem fog minket megtalálni.
-Federico nem fogja feladni. Odáig van ezért a nőért. Hagyjuk itt és meneküljünk amíg lehet.
-NEM! Soraya nélkül nem megyek el. Senki nem veheti el tőlem.-hát ez már beteges. Diegonak elment az esze. Mit gondol, hogy majd egy másik országban boldogok leszünk, együtt? Álmodozzon csak, ez sose fog megtörténni.

Nem bírtam tovább a szobában maradni. Annyira kíváncsi voltam ki lehet ez a nő. Talán hibát követek el, de tudnom kellett. Lenyomat a kilincset és kiléptem a szobából. A hangok irányába indultam és mikor megláttam őket a konyhában, megtorpantam. Diego mellett az a nő ült aki valamelyik este Fede ajtajában ácsorgott. Nem akart elmenni, kiosztottam és elküldtem. Bosszúból tette volna? Vagy más áll a háttérben? Még nem vettek észre, de amint léptem egyet, a fa deszka a talpam alatt nyikorogni kezdett. Felkapták a fejüket, mindketten elkerekedett szemmel bámulnak rám. Mozdulni se bírtam, a gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben. Ekkor eszembe jutott a neve.
-Pilar?-gúnyos mosolyra húzta a száját.
-Szóval emlékszel rám?!-hirtelen megszólalni se bírtam. Hányingerem lett, a fejem is lüktetett. Ezt mind féltékenységből csinálta? Mert Fede elutasította? Nem lehet valaki ilyen kegyetlen! Egyre jobban nőtt bennem a harag, egészen addig míg hangot nem adtam neki.
-Ezt azért csináltad mert Federico elutasított? Összefogtatok ellenünk, hogy szétválasszatok minket? De mikor, hogyan? Miért?-a lábaim remegni kezdtek, alig bírtam tartani magam.
-Ne, Pilar, ne mondj semmit!-nem hallgatott Diegora, mesélni kezdett.
-Emlékszel a jótékonysági bálra? Az volt az első alkalom mikor láttalak Federicoval és az első mikor ő visszautasított engem. Te tehetsz róla, elvetted az eszét, pedig ő az enyém.-próbáltam visszaemlékezni arra az estére és beugrott. Fede a bárpultnál állt vele és beszélgettek, elég bensőséges volt, féltékeny is voltam rá, elakartam menni. Most már eszembe jutott. Tartanom kellett volna a szám, de a szavak kikívánkoztak belőlem.
-Sose volt a tiéd, ő nem egy tárgy, amit kedved szerint elővehetsz és használhatsz. Ha veled akart volna lenni akkor veled lett volna.-Diegora nézek.-Te is ott voltál akkor?-bólint. Tudtam, hogy figyel valaki.-Mért csináljátok ezt velünk? Ezt nem fogjátok megúszni.
-Amíg te meg nem jelentél minden rendben volt köztünk Federicoval. Minden a te hibád. Visszaakarom őt kapni.-ennek teljesen elment az esze. A sírás szélén álltam. Az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot. Ha elmegyek ma Diegoval soha többé nem látom Federicot. A bejárati ajtóra néztem. Túl messze van, nem érnék oda, elkapnának. A könnyeim potyogni kezdtek.
-Menj vissza a szobába Soraya. Nemsokára indulunk.-Diego felállt, de meg is torpant mikor meghallotta a szirénákat. Pilarra nézett. Az arcát elöntötte a méreg, de csak egy pillanatra. A helyét átvette a pánik és a félelem. A sziréna egyre hangosabb lett. Nem volt időm gondolkodni, a szobába szaladtam és magamra csuktam az ajtót. Megfogtam egy széket és a támláját a kilincs alá támasztottam. Nem tartja vissza Diegot, de talán nyerhetek vele pár percet. Az ágy mögé bújtam és vártam. Diego kiabált, dörömbölt az ajtón, hogy engedjem be. Nem mozdultam, nem bírtam.
Puff,puff,puff...
Ez volt az utolsó amit kintről hallottam.