Veszélyes vágyak!

11.Rész.

Ugye én megmondtam! Az ilyen férfi sosem változik. Egyszerűen képtelen rá. Elhúzza a mézesmadzagot az orrod előtt, mond egy-két bókot, de mindig ugyanazt akarja. Pedig voltak olyan pillanatok mikor Federico másmilyennek mutatta magát. A lószart, inkább csak ezt akarta elhitetni velem. Sármos, vonzó férfi, ezt sose tagadtam. Talán egy perc erejéig az gondoltam, hogy tényleg ÉN érdeklem. Mekkorát tévedtem. Nem létezik olyan férfi akire én vágyok. Lehet velem van a baj és túl sokat akarok. Mindegy is, nem igazán számít, elmegyek arra a randira és vége, soha többé nem látom ezt a férfit!

Santiagonál kimentettem magam, fejfájásra hivatkozva leléptem a bálról. Jobb is volt így, nem akartam nézni Federico, hogy fűzi be és lép le azzal a nővel. Nem kellett volna, hogy érdekeljen, mégis ez történt. Érdekelt, és ez megrémiszt. Másnap az édesanyámat látogattam meg ezért is mondtam nemet Federiconak. Idősek otthonában él, ő maga döntött így, hiába ellenkeztem, tettem, vagy mondtam bármit, ebből nem engedett. Miatta dolgozok ennyit, hogy neki mindene meglegyen és ne szenvedjen semmiben hiányt.

Túl hamar jött el a hétfő, rengeteg munkám volt. Santiago új kollekcióval áll elő tavasszal és minden mást szinte rám bízott, hogy ő nyugodtan tudjon...hogy is mondta? Alkotni! Ebédelni is csak úgy volt időm, hogy míg az egyik helyről a másikra rohantam, gyorsan bekaptam valamit. Délután 5 órára értem az irodába és még egy szerződést, ami az egyik modellé volt át kellett néznem. A telefonom egész nap a táskában volt, le volt halkítva, nem akartam, hogy bárki is zavarjon. A főnököm nem keres, ilyenkor megszűnik számára a külvilág. Luna meg pontosan tudja, hogy milyen vagyok ha dolgozok. Hiányzott a barátnőm, napok óta alig beszéltünk. Az a szerződés várhat egy kicsit, felhívom. Amint elővettem a telefonom és ránéztem, meglepődtem. Federico többször hívott és üzenetem is van tőle. Tudom mit akar, behajtani az adósságom. De minden percem be van táblázva, fogalmam sincs mikor érnék rá. Két üzenetet kaptam tőle.

Federico: Nem tudsz elbújni előlem! Vedd fel a telefont Soraya!

Mit parancsolgat ez nekem? Nem tud kérni, mint más normális ember? A másik üzenetét szívem szerint meg se nézném. De végül megnyitom.

Federico: Még mindig játszani akarsz? Behajtom rajtad ezt randit, hiába teszel úgy mintha nem is léteznék. Később hívlak, hogy egyeztessünk!

Minek mentem én ebbe bele? Nincs szükségem egy újabb erőszakos emberre az életemben! Bár Federico nem tűnik annak, de Diegoról se gondoltam, hogy képes lenne bántani. Erre inkább nem is gondolok.
Előveszem a szerződést, addig se gondolok egy arrogáns, pökhendi, jóképű idegenre. Már 7 óra is elmúlt mikor mindennel végzek. Fáradt vagyok, alig bírom nyitva tartani a szemem. Nem vágyok másra csak haza menni, venni egy forró fürdőt és bedőlni az ágyba. Majd otthonról felhívom Lunát. Gyorsan összepakolok az asztalomon és elindulok ki az épületből. Amint kinyitom az ajtót megtorpanok. Ilyen nincs, még a képzeletem is tréfát űz belőlem? Túl fáradt vagyok, ez nem lehet ő! Még mindig a férfit nézem aki egy kocsinak támaszkodik. Lábai, karjai keresztben, sötét farmer és egy fekete ing van rajta. Órákon keresztül nézhetem, de a tényen nem változtat. Ez Federico! Öltönyben is jól néz ki, de így...basszus, nem csorgathatom itt a nyálam utána. Megrázom a fejem, hogy még a gondolatot is kiűzzem a fejemből. Haza kell jutnom, el a közeléből. Már fordulnék el mikor a hangja megállít.
-Nem is köszönsz nekem?
-Szia!-mennék tovább, de elém áll.
-Ne ilyen sietősen édesem!-utálom, hogy így hív!
-Ne hívj így! És mit keresel itt?-csattanok fel.
-Nem vetted fel a telefont és az üzeneteimre se válaszoltál. Kénytelen voltam személyesen eljönni!-ez nem igaz, nem volt muszáj ide jönnie. Nem akarom, hogy itt legyen.
-Dolgoztam! Nem volt időm telefonálgatni! Sűrű a hetem, a főnököm minden ügyet rám bízott.-minek avattam ebbe be, semmi köze hozzá?!
-Ezt megértem, de akarom ezt a randit, tartozol vele! Szakíts rá időt!-könnyen beszél. Minek kell ilyen követelőzőnek lennie? Talán ha egy kicsit megértőbb lenne az sokat segítene. Felbosszant, ezzel csak ezt éri el.
-Te csak ezt a rohadt alkut látod, igaz? Eszedbe se jut kedves lenne és kérni? Akarod, kell, jár neked! Egy követelőző seggfej vagy és az is maradsz! Nincsenek érzéseid, semmilyen empátia nincs benned!-nem akartam ennyire kifakadni, de a legrosszabbat hozza ki belőlem. Mikor ránézek, egy pillanatra meglátom a szemében a megbánást. De amilyen gyorsan jött, olyan hamar tűnik is el. Nocsak, nocsak mégis vannak érzései? De ettől most csak én érzem rosszul magam. Talán egy kicsit nyers voltam.
-Rendben, elfogadom az érveid! Kérlek tudasd velem majd, melyik este lenne számodra a megfelelő.-azzal beszáll az autóba és elhajt. Én még mindig a járdán állok, nézem a távolodó autót. Most ez tényleg megtörtént? Kért és kedves volt? Federico Balocci megértő volt? Mi történik itt?!