Veszélyes vágyak!

37.Rész.

Talán egy kicsit könnyebb lett a lelkem, miután elmeséltem mindent Federiconak. Lehet ilyet mondani egyáltalán?
Diegoval nem volt egyszerű. A poklok poklát éltem át mellette. Annyira hülye voltam és naiv. Sokáig észre se vettem a jeleket, vagy csak nem akartam, a fene tudja. Vége, és ez a lényeg. Fede betartotta az ígéretet. Az elmúlt két napban szinte sehova nem engedett el egyedül. Nála aludtam, a munkába is ő visz, és ő is jön értem. Ez nevetséges. Nem vagyok már gyerek. Hiába próbálom megnyugtatni, hogy a közelemben se jöhet, végzésem van róla. Szerinte az csak egy papír, semmiben nem gátolja Diegot. Ez még igaz is lenne, de már egy éve nem hallottam felőle. Legalábbis személyesen nem keresett meg. Egészen mostanáig semmit se tudtam róla, pontosabban három nappal ezelőttig. Biztos vagyok benne, hogy az üzenet, a virág és a telefon hívások tőle jönnek. De azt gondoltam ha nem reagálok rá, majd megunja és abbahagyja. Rohadt nagyot tévedtem.
El kellett volna mondanom Federiconak, de nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon. Ha nem hagyja abba a zaklatást, akkor majd szólok neki.

Santiago nincs az irodában. A varrónőkkel van találkozója. Vészesen közeleg a bemutató ideje. Maximalista, ahogy én is. De nincs félnivalója. A kollekció gyönyörű és tökéletes, a modellek, szépek és tudják a dolgukat. A meghívók kiküldve, a helyszín, pipa. Már csak le kell aratni a babérokat.

A telefonom csörögni kezd az asztalomon. Fede hív.
-Szia!
-Szia édesem! Hogy telik a napod?-szeretem mikor felhív. Jó hallani a hangját.
-Egészen jól. Újra átnéztem mindent a bemutatóval kapcsolatban. Szerencsére minden a legnagyobb rendben van. Egy óra múlva el kell mennem Santiago öltönyéért a tisztítóba, de aztán én végeztem.-morog. Pontosan tudom mi nem tetszik neki.
-Nem akarom, hogy egyedül menj. Félóra múlva tárgyalásom lesz, de talán megkérhetném...
-NEM! Fejezd ezt be. Nem kell idejönnöd és senkit nem kell idehívnod. Az utca végén van a tisztító. 5 perc gyalog. Megyek, jövök. Nem lesz bajom. Tudom, hogy féltesz, még akkor is ha nem akarod beismerni, de ez már kezd sok lenni. A telefon nálam lesz, ha baj van hívlak. Ez így megfelel?-újabb morgás. Ez kezd hozzá nőni.
-Rendben. Legalább egy üzenetet írj ha visszaértél.-ez vállalható.
-Ha ettől megnyugszol....
-Köszönöm. Este érted megyek délután késni fogok kicsit. Ezért is hívtalak igazából. Van egy új ügyfelem. Egész héten próbáltam összehozni neki egy időpontot, de vagy neki nem volt jó, vagy nekem. Ma este 6-ra jön hozzám. Sietek, ahogy tudok. Addig maradj az irodában és ha odaérek, felhívlak.-belementem ebbe az őrültségbe, hogy hozzon, vigyen, de talán egy kicsit túlzásba viszi az aggódást.
-Egyedül is haza tudok menni. Hívok egy taxit és majd nálam találkozunk.-újabb morgás. Na jó, erről este mindképpen beszélnünk kell.
-Szeretnélek én haza vinni. Tudom, hogy utálod és paranoiásnak gondolsz, de nyugodtabb vagyok így. Engedd ezt meg nekem, kérlek.-felsóhajtok.
-Rendben. Itt fogok várni. De erről még beszélünk este.
-Talán tudunk kompromisszumot kötni. De az sokba fog kerülni, édesem.-bármire hajlandó vagyok, ha egy kicsit fellélegezhetek végre.
-Uram, elnézést a zavarásért, de telefonon keresik.-biztos a titkára volt. Dolgozik, ahogy én is. Ideje a munkámra koncentrálni.
-Most mennem kell. Este hívlak.
Mire kimondhatnám, hogy "szia" már le is rakja.

A nap további része elég gyorsan elmegy. A tisztítót megjártam és, ahogy ígértem küldtem neki egy üzenetet. Választ nem kaptam, biztos még tart a tárgyalása. Lunara is rá írtam. Hiányzik. Szinte csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. A hétvégén viszont találkozunk. Federico nem örült, de szükségem van egy csajos napra.

Lassan fél 8 van, de Federico még mindig nem hívott. Éhes vagyok és fáradt. Nem maradok az irodában tovább. Megvárom odalent, kell a friss levegő. Egész nap be vagyok ide zárva. Amint kilépek az ajtón, jó nagy levegőt veszek. Kellett már ez a friss oxigén az agyamnak. Ettől talán egy kicsit felébredek. Az utca szinte teljesen üres. A boltok, butikok már rég bezártak. Semmi nincs nyitva, talán csak a sarkon lévő kávézó. Beülhetnék addig oda, nem? Mindegy, hogy az irodában ülök, vagy ott! Elindulok a kihalt utcán, mikor megpillantok egy alakot, aki a ház falának támaszkodik. Hogy-hogy eddig nem vettem észre? Nem látom az arcát. Fekete ruhát visel, a pulóvere kapucnija a fejébe van húzva. Rossz érzés fog el mikor a közelébe érek. Át kellett volna mennem az utca túloldalára, de már késő. Amilyen gyorsan csak tudok megpróbálok elsietni mellette. Nem sikerül. Az egyik kezével megfogja a derekam, a másikat a szám elé teszi. Sikítani akarok, de nem tudok.
-Egy hangot se! Megértetted?-bólintok. A szívem zakatol, nyelni is alig bírok. Pontosan tudom ki áll mögöttem. Bárhol felismerném a hangját.
-Ügyes kislány. Ha szót fogadsz, nem esik bántódásod.-elveszi a kezét a számról és egy pisztolyt húz elő a kabátja belső zsebéből. Az oldalamhoz szorítja, egy autó felé lökdös vele.
-Most kocsikázunk egy kicsit. Szállj be!-teszem amit mond. Túlságosan megvagyok ijedve ahhoz, hogy ellenkezzek. Hallgatnom kellett volna Federicora. Mi van ha soha többé nem látom őt? Nem tudtam elmondani neki, hogy szeretem. A könnyeim elerednek.
Félek. Rettegek.