Veszélyes vágyak!

46.Rész.

1 év múlva

Az elmúlt hónapok fantasztikusan teltek Federicoval. De nem volt ez mindig így. Az elrablásom után összeköltöztünk. Pilar börtönbe került, 5 évet kapott bűnrészességben való pártolásért. A tárgyalás eléggé megviselt. Mindent újra el kellett mondanom, holott én semmi másra nem vágytam mint elfelejteni mindent. Nagyon nehezen ment. Éjjelente rémálmaim voltak, végül Federico nem bírta tovább keresett egy embert, egy pszichológust, aki nagyon sokat segített nekem. Visszatértem a munkámhoz. Santiago lett a mentorom. Újra rajzolok és ruhákat tervezek. Bár féltem, hogy a főnököm mit fog hozzá szólni. Nem szerettem volna ha azt gondolja hálátlan vagyok az elmúlt évekért ami mellette töltöttem. Nem akartam visszaélni a barátságával. Felnéztem rá, tiszteltem és csodáltam őt. Fede nagy nehezen rá vett, hogy mutassam meg neki a rajzaim, kérjek tőle segítséget és őszintén mondjam el neki, hogy én mit akarok. Azóta három ruhát, amit én rajzoltam, terveztem be vett a saját portfóliójába. Ennél boldogabb már nem is lehetnék. Jól alakultak a dolgok egészen a múlt hónapig. Federico sokszor későn ért haza, ideges volt. Sőt olyan is volt, hogy szórakozottnak tűnt. Nem igazán tudtam hova rakni. Amikor rákérdeztem a munkára fogta. Tudom, hogy sokszor neki se volt egyszerű. Magát hibáztatta az elrablásom miatt. Pedig ő semmiről se tehetett. Mindent megtett amit tudott. Ma beszélnem kell vele. Valami nem stimmel, és a végére akarok járni mi az.

Bejöttem dolgozni, de a gondolataim nem a munka körül forognak. Azt se vettem észre, hogy Santiago szinte az orrom előtt hadonászik a kezével.
-Hé kislány, merre jársz? Már egy ideje szólongatlak.-megrázom a fejem, hogy egy kicsit magamhoz térjek.
-Nem haragudj, ma nem igazán vagyok itt fejben. Igazából, szeretnék egy kicsit előbb hazamenni ha nem probléma?!
-Minden rendben?-bólintok és a főnökömre mosolygok. Összeráncolja a homlokát, nem vette be.
-Na mesélj, engem nem versz át!-nagy levegőt veszek, talán nem is lenne olyan nagy baj ha valakivel megosztanám a félelmeimet. Lunaval nem akartam erről beszélni, mert csak azt mondaná, hogy képzelődök.
-Federico az utóbbi időben nagyon furcsa. A munkára fogja, de tudom, hogy nem mond igazat. Talán már rám unt és nem tudja, hogy mondja el nekem. Nem tudom Santiago, de valami nem stimmel, érzem.-áthajol az asztalon és megfogja a kezem.
-Jól figyelj rám. Federico bolondul érted. Szeret, ebben én nem kételkednék. Talán csak tényleg sok a  munkája. Lehet frusztráltabb egy kicsit, de nem miattad.-lehet, de én ebben nem vagyok biztos.
-Tegnap mikor hazaértem már otthon volt. Telefonált éppen, de amint meglátott, lerakta a telefont. Megkérdeztem kivel beszélt, de nem válaszolt. Csak legyintett. Ez így nem mehet tovább. Ezért ma szeretnék előbb elmenni. Főzök, vagy rendelek valamit és beszélek vele.-legalábbis az én tervem ez volt.
-Úgy érzed az irányodba is megváltozott?-határozottan nem!
-Hát ez az! Mindig kedves velem. Virágot, vagy csokit hoz nekem. Naponta többször elmondja, hogy mennyire szeret. Ezért nem értem.-nem teszem hozzá, hogy a szex meg egyszerűen őrjítő. Jobban kívánjuk egymást mint valaha. Talán csak tényleg én képzelődök. A telefonom az asztalon rezeg, üzenetem jött. Federico írt. Elolvasom az üzenetét, a szívem hevesen dobogni kezd.
-Mi az? Falfehér lettél!-Santiago felé fordítom a kijelzőt, hogy eltudja olvasni.

Federico: Félóra múlva érted megyek. Elviszlek vacsorázni. Szeretnék veled beszélni!

Federico utál üzengetni. Nem vártam, hogy kapok egy szívecskés emojit vagy egy mosolygós fejet, de ez az üzenet eléggé sejtelmes. Mintha megérezte volna, hogy én is pont erre készülök.
-Mielőtt kombinálni kezdenél, várd meg mit szeretne.-könnyű azt mondani.

Félóra múlva már Fede autójában ültem. Minden úgy zajlott, ahogy eddig. Magához ölelt, megcsókolt, végig simított az arcomon és elmondta, hogy hiányoztam neki. Mégis azt éreztem, hogy ideges. Az étteremben se változott meg, sőt mintha még idegesebb lett volna. Alig bírtam enni. Beszélni akart velem még se mondott semmit. Legalábbis semmi konkrétat. Megkérdezte milyen napom volt, hogy haladunk az új ruha tervezésével. Nem akartam bájcsevegni. Egyszerűen csak kimondtam a szavakat.
-Szakítani akarsz velem?-felhúzta a szemöldökét és elnevette magát. Mi a franc? Most meg mi a fenét nevet?
-Mi?-még mindig nevetett.-Miből gondoltad ezt?-csóválni kezdte a fejét.
Itt volt az ideje, hogy szint valljak.
-Az utóbbi időben furcsán viselkedsz. Vannak napok mikor későn érsz haza. Idegesnek tűnsz és az a tegnapi telefon is. Mi mást gondolhatnék?-elnéz a hátam mögött és mosolyog. Már épp megakarnék fordulni, hogy mit néz annyira, mikor megfogja a kezem és feláll.
-Tudod, igazad van. Ideges voltam és titkolóztam előtted. Van valami, de nem az amire te gondolsz.-elmosolyodik, nem mond többet, csak letérdel elém. A szám elé kapom a kezem. A zakója belső zsebébe nyúl.
-Nem akarok szakítani veled, hogy is tehetném? Szeretlek! Te jelented számomra az egész világot. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyél. Azt akarom, hogy te legyél a gyerekeim anyja. Veled akarok megöregedni. Soraya Ortiz, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?-meg se várom, hogy kinyissa azt a kis dobozkát, azonnal a nyakába ugrok.
-Ez egy "igen" ?
-Ez egy óriási igen! Persze, hogy hozzád megyek.-Federico feláll.-Ebben az esetben....-kinyitja a dobozt és az ujjamra húzza a gyűrűt. Megcsókolom, szinte a nyakában csüngők. Mikor elválnak az ajkaink, megfordít.
-Van még itt pár ember aki részesülni szeretne az örömünkben.-mikor megfordulok a barátaink mosolyognak ránk. Santiago is itt van, nem mond semmit csak rám kacsint. Végig tudta, hogy Fede mit tervez. Federico hátulról átölel.
-Eddig is voltak boldog pillantok az életemben, de igazán boldog csak azóta vagyok mióta megismertelek.
Együtt erősebbek vagyunk és ez soha nem fog megváltozni!

💜VÉGE💚