Veszélyes vágyak!

41.Rész.

Az idő érzékemet elvesztettem. Fogalmam sincs mióta vagyok ebbe a szobába bezárva. Lehet pár órája, de az is lehet, hogy már egy napja. A fejsérülésemnek köszönhetően, sokszor nem voltam eszméletemnél. Mikor magamnál voltam próbáltam kikelni az ágyból, de forgott velem az egész szoba. Gyenge voltam, a fejem lüktetett, szomjas voltam és éhes. Nem akartam Diegonak kiabálni mert akkor megtudja, hogy magamnál vagyok. Látni se akartam őt, féltem tőle. Ha erre képes volt, ki tudja mit csinálna velem. Ezt az oldalát nem ismerem. Fizikailag soha nem bántott. Ki kell innen jutnom. A gyengeség, vagy csak a sérülés miatt, újra elnyom az álom. Mikor magamhoz térek Diego az ágyon ül és engem néz. Félelmetes milyen arcot vág. Felemeli a kezét, az arcomhoz nyúl. Amilyen gyorsan csak tudok, feljebb mászok az ágyon, de ez rossz ötlet volt. Szédülök és éles fájdalom nyilall a halántékomba.
-Nem kell tőlem félned, sose bántanálak!-már megtetted, mondanám, de nem feleselek vele. Tervet kell kovácsolnom és minél előbb el kell innen mennem.
-Mért csinálod ezt Diego? Ezt csak megijeszt engem.-valahogy hatnom kell rá. Valamit akar tőlem, ki kell derítenem mi az.
-Hát nem egyértelmű? Azt akarom, hogy újra velem légy. Ha jobban leszel elmegyünk innen, jó messzire, csak te és én. Új életet kezdünk.-legszívesebben az arcába üvöltenék és megmondanám, hogy sehova nem megyek el vele és már nincs olyan, hogy mi.
-Megpróbáltuk, nem működik ez köztünk. Én már mással vagyok és őt szeretem.-már csattan is a pofon az arcomon. Soha nem ütött még meg. A kezemet az égő bőrre teszem.
-Fogd be a szád! Többet ezt ne emlegesd, az enyém vagy, senki másé. Felfogtad?-bólintok, nem akarok több ütést. A fejem sajog, ég a bőröm, érzem, hogy a szemembe könny gyűlik.
-Jól van! Ha szót fogadsz és engedelmeskedsz nekem, nem lesz semmi baj. Gyere segítek felkelni. A konyhába megyünk, enned kell.-teszem amit mond, muszáj ennem, hogy legyen erőm. Megfogja a derekam és kikísér a szobából. Hányni tudnék ettől az embertől. Nem akarom, hogy hozzám érjen, azt se akarom, hogy a közelemben legyen, de egyenlőre nincs más választásom. Leülök az asztalhoz ami tele van pakolva. Azonnal elveszek egy zsemlét és falni kezdem. Úgy viselkedek mintha napok óta nem ettem volna.
-Hé, lassabban, rosszul leszel.-a pohárért nyúlok, iszok egy korty vizet. Próbálom visszafogni magam, de nagyon nehezen megy. Körbe nézek a konyhában ami egybe van nyitva a nappalival, de egyáltalán nem ismerős. Nem tudom hol vagyok.
-Ez a te házad?-megrázza a fejét és beleiszik a kávéjába.
-Nem, mondjuk úgy, hogy egy ismerősé.-és akkor eszembe jut a telefonbeszélgetése. Valaki még benne van ebben, de ki? Rákérdezhetnék, de félek a reakciójától.
-Ismerős? Tudja, hogy elraboltál és idehoztál engem az engedélyem nélkül?
-Nem mindegy az neked? Csak pár napig maradunk, aztán lelépünk, elutazunk.-hát arra várhatsz.
-Diego, gondolkodj már egy kicsit. Ha ez kiderül, lefognak csukni. Életed hátralévő részét börtönben fogod leélni. Tényleg ezt akarod?-felnevet, mintha valami rohadt vicceset mondtam volna.
-Senki nem tudja meg és nem fognak börtönbe zárni. Erről te fogsz gondoskodni nekem.-Én? Ennek elment az esze, ebbe soha nem egyezek bele.
-Miért tenném ezt?-újabb gúnyos mosoly. Kezd elegem lenni ebből.
-Ha megpróbálsz elszökni, vagy segítséget hívni akkor a drága bíró úr kap egy csinos kis golyót a fejébe. Csak egy telefonomba kerül.-Fede...Oh istenem, nem eshet neki baja, miattam. Mért történik ez velem? Mért nem lehetnék csak egyszerűen boldog? A kezem remegni kezd és a pohár kiesik belőle. Hangos csattanással jelzi, hogy a konyhakőre esett. Nem foglalkozok vele és Diegora se figyelek mikor felkel az asztaltól és összeszedi a törött üvegszilánkokat. Federicot látom magam előtt. Nem érhet így véget. Ő semmiről nem tehet, miattam nem eshet bántódása. Megvédem őt, ha ez az utolsó dolog is amit az életemben tenni fogok.
-Rendben, veled megyek, de ígérd meg, hogy neki nem esik baja.-a sors ennyi időt hagyott csak kettőnknek, de életem legszebb hetei voltak. Annyira szeretem őt és még csak elmondani se tudom neki.
-Megígérem. Most pedig segítek lefürdeni. Át kell költözni a sebed.-hánynom kell ha arra gondolok, hogy Diego hozzám ér.
-Menni fog egyedül is.-mikor felkelek az asztaltól, meglátom a telefonomat a konyhaszekrénynél egy tálban. Nem tudom elvenni amíg Diego itt van a közelemben.
-Segítek, úgy sincs semmi olyan rajtad amit már nem láttam volna.-rohadj meg.
-Nem! Ha azt akarod, hogy ez köztünk működjön, újra bíznom kell benned, de ezzel nem segítesz sokat.-látom, ahogy elgondolkodik azon amit mondtam.
-Rendben! Bekísérlek és megvárlak a szobában.-elindulok vissza amerről jöttem. Még mindig gyenge vagyok, de talán holnapra több erőm lesz....