Veszélyes vágyak!

17.Rész.

Kétségtelen, Federico Barcelona egyik legvonzóbb férfija. Sármos, elegáns, szexi, a csókolni való szájáról alig tudom levenni a szemem. De igazán akkor a legvonzóbb ha mosolyog. Erős kettősség van bennem. Fogalmam sincs melyik énje az igazi. Való igaz azt mondtam neki, hogy mára hagyja otthon ezt a macsó szerepet és most nem tudom eldönteni, akinek most mutatja magát előttem, az csak nekem szól, vagy tényleg mindez megvan benne. A vacsora alatt többször érzem magamon a tekintetét, nem kell felnéznem tudom, hogy engem néz. Talán nem kellene, hogy ez ennyire tetsszen, mégis örülök neki.
A telefonom megállás nélkül rezeg a táskámban. Nem kell megnéznem, biztos vagyok benne, hogy Luna az. A kis kíváncsi, kár volt neki elárulnom előre, kivel is találkozok.
-Ha valami fontos intézd csak el.-a hangjára felemelem a fejem. Gondolhattam volna, hogy a rezgést ő is meghallja.
-Várhat, bármi is legyen az. És illetlenség lenne tőlem.-az ujjával a tányérja mellett dobol. Pótcselekvés, olyan mintha ideges lenne. Ez nevetséges, egy ilyen férfira nem jellemző. A levesembe temetkezek, ami isteni. Örülök, hogy hallgattam Federe, újfent igaza volt. Már megint így hívtam, még szerencse, hogy magamban. Minek becézgetem?
-Szóval, divat?! Mondhatnám, hogy meg vagyok lepve, de az nem lenne igaz. A nők élnek, halnak érte. Kíváncsi vagyok melyik kiegészítő az?-felnevetek, lehetetlen, hogy így kiismert volna. Pontosan értem a kérdését.
-A cipők a gyengéim.-felsóhajtok, ha csak rágondolok mennyit költöttem rájuk. Felnézek a velem szemben ülő férfira és nem azt látom rajta amit vártam. Nincs ítélkezés, nem tart bolondnak, mosoly ül a szája szélén. Két ujját a szájához érinti. Bámulom szégyentelenül. A mutatóujját végig húzza az alsó ajkán, a szám belsejébe harapok mielőtt felnyögnék. Felhúzza a szemöldökét úgy méreget. Talán hallotta volna? Nem, az ki van zárva. Mit is kérdezett? Cipő, ruha, puha ajkak, nem, nem, nem. Divat. Ez az erről beszéltünk.
-Igazad van szeretem a divatot. Stilystnak tanultam. Sokáig saját márkát akartam, aztán végül nem valósult meg. De nem is baj, szeretek Santiagonak dolgozni, remek ember és nagyon tehetséges.-félre billenti a fejét úgy néz rám. Elveszi az ujját a szájáról és a pohárért nyúl.
-Mért mondtál le a saját márkáról?-kár volt megemlítenem. Nem mondhatom el neki, hogy az exem szerint szart se értek hozzá és szörnyű az amit terveztem. Akkor beszélnem kéne róla és én még nem állok készen rá.
-Nem tudom, nem így alakult. Talán majd egyszer.-rámosolygok, bízok benne ennyi elég lesz neki.
Elviszi a pincérünk a tányérjainkat és máris hozzák a főételt. Amint a tányér lekerül elém és megérzem az illatát, máris összefut a nyál a számban. Kapunk egy kis tányéron citromot, amit kettőnk közé tesz le a pincér. Egyszerre mozdulunk érte. Az ujjaink összeérnek, kiráz a hideg az érintésétől. Lágyan végig simít a kézfejemen, majd elhúzza a kezét. Muszáj másra gondolnom. Még soha nem történt velem ilyen, egy érintéstől felizgultam. Szánalmas vagyok és gyenge.
-Mindig itt éltél? Barcelonában?-kérdezi, közben a citromját az ételre facsarja. Hüvelyk és mutatóujját a szájához emeli és lenyalja. Ebből elég, nem bámulhatom így. Megköszörülöm a torkom és válaszolok a kérdésére.
-Nem! Zaragozaban nőttem fel, a szüleim még mindig ott élnek. Az egyetem miatt jöttem ide, aztán végül itt ragadtam. És te? Te itt nőttel fel?-bólint, megtörli a száját, majd rám néz.
-Igen, itt nőttem fel. A szüleim is itt élnek. Szeretem ezt a várost. Minden meg van benne ami nekem kell és a tengert is imádom. Nem szeretnék innen elköltözni.-ezzel én is így vagyok. Ezért maradtam, bár a szüleim nagyon hiányoznak.
-Merre felé laksz?-basszus, ezt nem kellett volna kérdeznem. Az arca mindent elárul.
-Édesem, nem kell ilyen burkoltan fogalmaznod. Szívesen megmutatom az este végén.-felnevetek, nem is ő lenne ha nem csapta volna le ezt a magas labdát.
-Álmodozz csak!-nevetek én is.
-Épp azt teszem!
-De ne itt!-csapok rá finoman a kezére amit az asztalon pihentet. Már húznám is el, de megfogja és a szájához emeli. Végig csókolja az összes ujjamat, majd a tenyerembe csókol. Basszus, bizsereg az egész testem az érintésétől, a bugyim már épp eléggé nedves így is. Elengedi a kezem és én azonnal visszahúzom.
-Képtelenség nem rád gondolnom. De fogsz te még nekem könyörögni.-ördögi mosolyra húzza a száját és mintha mi sem történt volna folytatja a vacsoráját. Elképesztő ez a férfi.

Nem tudok többet enni, minden isteni volt, de tele vagyok. A desszert előtt, elnézést kértem, majd kijöttem a mosdóba. Kellett pár perc míg összeszedem magam. Félő, hogy igaza van. Nem tudom mennyi ideig tudok neki ellenállni. Nem! Egy randiról volt szó, nem csábulhatok el. Ő nem az a férfi aki nekem kell. Ezt csak eljátssza most, ugye? A francba, ezt még magam se hiszem el.