Veszélyes vágyak!

10.Rész.

Frederico

Biztos voltam benne, hogy utánam fog jönni és nem csak az miatt mert a zakóm rajta volt. Tagadja, de minden megmozdulásán látni, hogy ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá. Nem vagyok számára közömbös és ezt nem az egom mondatja velem. Hanem azok az apró jelek amit a teste közvetít felém.
Mikor meglát a szemei csillognak, alaposan végig mért már, nem is egyszer. Az érintésemtől megremeg a teste. Mikor közel állok hozzá, mélyen szívja be a levegőt, hogy az illatomat, ha csak egy pillanatra is, de érezze. Minden tiszteletem az övé amiért még mindig tartja magát, pedig kíván engem. De már nem sokáig kell várnom. Elviszem vacsorázni és megtöröm az ellenállását. Attól a perctől fogva amint alám kerül másra se fog tudni gondolni, csak rám.

Kezemben a whiskymmel amit az előbb kértem a barnál, meglátok a tömegben egy ismerős arcot. Nem hiányzik egy újabb jelenet tőle! Próbálok elfordulni, de már késő, észrevett. Felém tart. Ha nem lenne Soraya ennyire mélyen a fejemben, a gondolataimban és a fantáziámban, egy percig nem gondolkodnék azon, hogy aki épp felém tart, ne ragadjam meg és vonszoljam el egy üres szobába és keféljem ki a lelket is belőle. De most nem érzem ezt a kényszert, sőt, igazából semmit sem vált ki belőlem. Pedig nagyon csinos, fekete, hosszú ruha van rajta, a combjáig fel van vágva az anyag, talán a szemfülesebbek még a bugyiját is látják. Karcsú alakja, formás idomai, a teremben lévő férfiak tekintetét is oda vonzzák. A mellei majd kibuggyannak a ruhából. Még sincs hatással rám. Kezdjek aggódni, mi a fene történik velem? Már csak pár lépés választ el minket egymástól, így próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. Amint megáll előttem megszólítom.
-Pilar! Ezt a meglepetést!-a mosoly az arcomon nem őszinte, de ezt ő is tudja.
-Federico! Nem hiszem, hogy meglepődtél. Pontosan tudod, hogy apám a gyermek kórház igazgatója. Tudtad, hogy itt leszek, csak megpróbálsz kerülni engem.-szőke létére nem hülye.
-Ugyan már, ez nem igaz. Ha kerülnélek akkor most se beszélgetnénk itt.-a szemeit forgatja, de tesz felém egy lépést.
-A szavak nagymestere vagy. Pontosan tudod mit kell mondani. A héten többször kerestelek, mért nem hívtál vissza? Hiányoztál!-hazudik, maximum a farkam hiányzott neki.
-Nem igazán volt időm. Rengeteg munkám van, eléggé be vagyok táblázva.-újabb lépést tesz felém és nekem ez nem tetszik. Utálom ha sarokba vagyok szorítva. Megérzem magam mögött lévő bárszéket és leülök rá. Az egyik lábamat lent hagyom, a másikat felhúzom és a lábtartón pihentetem.
-Mért érzem, hogy menekülsz most előlem?-mert pontosan erre vágyom, eltűnni, köddé válni. Aztán megérzem a kezét a combomon. A mutatóujját végig húzza rajta. Azonnal megállítom.
-Pilar! Hagyd ezt abba, bárki megláthat minket. Nem akarok műsort magunknak.-idegesen körbe pillantok. Nem akarom, hogy Soraya észre vegyen minket. És mért is ne vehetne észre?
-Akkor gyere fel velem az egyik szobába, nem fogod megbánni. Ott majd megmutatom mennyire hiányoztál.-talán el kellene vele mennem. Levezetném a feszültséget ami bennem van. A legnagyobb baj az, hogy a farkam meg se moccan, ezért kénytelen vagyok nemet mondani neki.
-Sajnálom Pilar, erre a meghívásra most nemet kell mondanom.-elkerekednek a szemei, nincs hozzá szokva az elutasításhoz.
-Még soha nem mondtál nekem nemet! Mi a baj? Tudom, hogy a farkad mást akar.-megőrjít ez a nő és nem jó értelemben. Mit nem ért abból, hogy nem? De tovább megy, úgy helyezkedik előttem, hogy senki nem lát ránk, legalábbis a kezére. Már épp állnék fel a székről mikor rámarkol a péniszemre. A jó büdös életbe, mit művel ez? Ráfogok a csuklójára és elveszem onnan.
-Megőrültél? Bárki megláthatott volna minket!-idegesen pillantok körbe és akkor meglátom Sorayat. Nem messze áll tőlünk, az egyik kezében a zakómat szorongatja. Csodálkozva néz felénk. Tisztán látom a szemében a megvetést és az undort. Az arcáról letudom olvasni mit gondol. Látod, ugyanolyan vagy mint a többi férfi, nem vagy te jobb náluk! Azt gondolná az ember, hogy megfordul és távozik, de ő nem olyan, van benne tartás és ez tetszik. Sőt, csodálom is érte. Már nem is figyelek Pilarra, Sorayat nézem, ahogy egyre közelebb és közelebb jön. Végül megáll előttem és a kezembe nyomja a zakómat. Már fordulna meg mikor meggondolja magát és visszanéz. Előbb Pilarra néz, majd rám.
-Az egyezségnek vége!- ezt nem teheti, én eleget tettem a feltételének, nem táncolhat vissza.
-Milyen egyezségnek?-kérdezi Pilar. Nem is foglalkozok vele, csak Soraya érdekel.
-Nem! Ez nem így működik édesem!-de ő válaszra se méltat, elindul arra amerről jött. Na nem, ezt nem teheti. Felállok és utána megyek. Elkapom a kezét, megállítom.
-Nem léphetsz vissza!
-Csak figyelj!-féltékeny lenne? Biztos vagyok benne, hogy meglátta Pilart mikor hozzám ért. De mért érdekli ennyire ez?
-Ha visszalépsz, beszélnem kell Antonnal, hogy már nem aktuális a mi kis "projektunk".-megtorpan, ahogy sejtettem. Nagy levegőt vesz és megszólal.
-Nyertél, el megyek veled!-azzal megfordul és magamra hagy. Nem tetézem a bajt, nem megyek utána. Inkább az most jobban érdekel, hogy mért lett féltékeny, ha nem akar tőlem semmit?! Édesem, hazudhatsz amennyit csak akarsz de a tetteid elárulnak. Alig várom azt a vacsorát!