Ashes & Betrayals

23 fejezet

A sátorban pattanásig feszültek az idegek, miután Yibo tiltakozása elhangzott. Senki sem szólt egy szót sem. Egy-egy vezető arca megfeszült, másoknak a tekintete csillant meg a gyér fényben, néhányan dühösen, mások gyanakvóan pillantottak rá. Aztán suttogni kezdtek.

Xiang Ning lassan előrehajolt, kezeit összekulcsolta az asztalon, és mély reszelős hangon megszólalt:

– Wang Yibo, tudnod kell, hogy az érzelmi kötődés veszélyes egy háború kellős közepén. Idáig eljutottunk... a Xiaoyao Jingshan birodalom bukása a küszöbön áll. Mégis azt kérni, hogy kíméljük meg a császár életét... aki elvette tőlünk az otthonainkat, legyilkolta a kultivátorainkat, és rabszolgasorba taszította az embereket. Mondd, miért ne öljük meg?! Ha nem a testvéri kötelék, akkor mi az ami visszatart?

Ez nem Yirenről szól, gondolta magában.

Yibo ekkor minden különösebb ok nélkül felemelte a tekintetét és Jun Hie-re nézett. Unokatestvére rosszalló pillantása és merev állkapcsa azonban egyértelmű jelzés volt, hogy ne teregesse ki mindenki előtt a családi szennyest.

Vett egy mély levegőt, és szinte harapva ejtette ki a szavakat:

– A shizunom* miatt tiltakozom. A császár tíz éve fogva tartja. Ha ő nem lenne, mi sem lehetnénk most itt. Az ő élete sokkal többet jelent, mint amit ti most felfoghattok. S az ő élete közvetlenül függ a császárétól!

A vezetők egy pillanatra kis szégyent éreztek, amikor Yibo megemlítette Xiao Zhant. Többen jobbra-balra néztek, magukban motyogtak, de nem mertek mondani semmit.

Végül valaki megköszörülte a torkát:

– Wang úrfi, ne légy dühös. Qinglian mesterről szólva... mind hálásak vagyunk neki. Úgy van, ahogy mondta, már tíz éve fogva tartja a császár, ezért ha bármi történt vele... Dehát, már tíz évet várt, még egy pillanat nem fog ártani, nem gondolja?

Yibo keze ökölbe szorult.

Qing Zhang felhorkant, a legfiatalabb klánvezetőként, nem éppen a türelméről volt híres, főleg a burkolt beszélgetésekkel szemben.

– Ez nevetséges! Mégis, hogy függ egy ember élete a másikétól?

Jun Hie Yibo mellé lépett.

– Egyelőre fogalmunk sincs milyen technikával hozta létre ezt a köteléket. De ha igaz, amit Yibo állít..., és a császár sötét teremtményekkel vette körül megát, akkor kétségtelen, hogy a tiltott, démoni kultiváció útján kovácsolta a karperecetet. Egy ilyen technika... a saját spirituális erejét használta fel és kötötte össze magát a császári hitves életével. – A sátorban hirtelen néma csend lett. – Nem tudjuk, hogy meg lehet-e szüntetni a spirituális kapcsolatot, anélkül, hogy ártanánk shizunnak.

– Ez biztos valami gyerekes mese. Egy kifogás, hogy megvédhesd az öcsédet! – köpött egyet Qing Zhang.

A rosszindulatú szavak és közönyös arckifejezésének párosításától Yibot és Jun Hie-t is kirázta a hideg. A többség még nem tért magához, Yibo viszont képtelen volt tovább visszafogni magát. A szemében végtelen tűz, gyűlölet és undor égett, amikor felpattant a helyéről.

– Ez nem mese és nem kifogás, Qing Zhang! S egyáltalán nem nevetséges! Xiao Zhan, a császár hitvese, az a férfi, akit ti mind alábecsültök. De ő az én shizunom! Az enyém! S az ő életét egy jáde karperec köti a császár spirituális erejéhez. Az a karperec, amit Xiao Zhan visel, az életének forrás! Ha a császár meghal... és a kapcsolat megszakad, Xiao Zhan is meghal! Ezért nem engedem, hogy bárki is megölje a császárt!

A vezetők között a megdöbbenés újra végigsöpört, de ezúttal a hitetlenkedés hangosabb volt, mint valaha.

– Mi van akkor, ha meghal? – kérdezte valaki hideg, közönyös hangon. – Egyetlen élet feláldozása nem számít! Hányat áldoztunk már fel eddig? Hány ember halt már meg így a nyomorban? Hány ember halt meg a lázadás során? Egyetlen ember miatt...

Yibo remegő kezével az asztalra csapott, és dühösen felnézett.

A szeme villámokat szórt.

– Ti azt mondjátok, egy élet nem számít..., hogy Xiao Zhan halála a birodalom sorsa szempontjából jelentéktelen. De hadd mondjam el, hogy az embereim... utánam, csak a császári hitveshez hűségesek. – Mielőtt még bárki reagálhatott volna a szavaira, fenyegetően felemelte a mutatóujját. – Az én csapataim adják a lázadás erejének több mint a felét. A hozzám és a császári hitveshez hű katonák vannak ott a frontvonalakon. – Lépett egyet előre, testének árnyéka a gyertyafényben hosszúra nyúlt az asztalon. – Ha ti úgy döntötök, hogy Xiao Zhan élete semmit sem ér, akkor számoljátok a döntésemmel; kivonom az embereimet a frontvonalakról. S akkor meglátjuk, hogy mit érnek a seregeitek a fronton.

A beálló csendben fogalma sem volt, hogy mit kap a szavaiért cserébe: káromkodást, verést, veszekedést. Aztán egy szempillantás alatt elszabadult a pokol, mindenki mindenkivel kiabált, ezt egy hatalmas üvöltés követett. Olyan hangos volt, hogy szinte hallani sem lehetett, mindenki csak egyfajta fájdalmat érzékelt a dobhártyájában, és csengeni kezdett tőle a füle. Ez a hang volt az, amelynek hatására mindenki mozdulatlanná dermedt a sátorban.

Xiang Ning volt az.

Az ez után beálló feszült pillanatban Qing Zhang volt az első, aki dühösen felcsattant.

– Ez fenyegetés, Wang Yibo?!

– Ez a feltételem! – válaszolta higgadtan. – Vagy elfogadjátok, hogy a császárt élve fogjuk el... vagy felkészültök arra, hogy a harcaitokat nélkülem és az embereim nélkül kell megvívnotok. Döntsetek!

A tanács tagjai között most már nem voltak türelmetlen kiáltások. Csak a tanácstalanság és a csend, amely lassan mindenkit megfojtott. Xiang Ning felemelte a fejét, hosszan nézett Yibo eltökélt tekintetébe, mielőtt kelletlenül, de bólintott.

– Legyen!

– Xiang Ning! – csikorogta Qing Zhang.

– A francba is, igaza van! – káromkodott nagyot Xiang Ning. – Nincs elég...

Mielőtt még végigmondhatta volna a mondandóját, hirtelen egy földet rengető robbanás rázta meg a Wangwu-hegyet.

—

Shizun: mester