Ashes & Betrayals

16 fejezet

Yibo késő éjszaka indult.

A császárváros hosszú folyosóinak falait fáklyák cikázó narancsszín fénye világította meg. Lovának patája egyenletesen kopogott kikövezett úton, ahogy ügetőre fogta a tempót. Már a nagykapu közelében járt, amikor meghallotta unokatestvére kiabálását a háta mögött. Hirtelen oldalra fordította a lova fejét, meghúzta a gyeplőt és megállásra kényszerítette az állatot.

Jun Hie levegő után kapkodva fújtatott, amikor megállt mellett.

– Yibo, várj!

– Mi az? – kérdezte hűvösen.

– Beszélnünk kell...

– Ha Lang Jianról akarsz beszélni, feleslegesen jöttél el idáig. – vágott közbe Yibo türelmetlenül. – Már beszéltem róla Xiao Zhannal.

Jun Hie értetlenül nézett fel rá, majd amikor leesett, hogy miről beszél, megrázta a fejét.

– Mi? Jah, nem! Nem erről van szó.

A fiatal férfi körbepillantott, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem hallja őket. Aztán lábujjhegyre állt, kezét eltakarta a szájával, és adta át az üzenetet.

Yibo összeráncolta a szemöldökét.

– Hol?

– A palotán kívül.

– Egy füstölőnyi idő múlva legyél a Déli kapunál.

Yibo bólintott.

Az egy füstölőnyi idő elteltével Yibo a Déli kapuhoz ért, díszes katonai egyenruháját egyszerű, hétköznapi ruhára cserélte – amiben könnyedén elvegyülhetett az egyszerű emberek körében –, s úgy rejtőzött csuklyás köpenyébe, mintha bebábozódott volna. Jun Hie a vörös kapu hatalmas szárnyaitól csupán egy li távolságban, egy sikátor sötétjében várta. A férfi szó nélkül elindult, Yibo követte.

A palotán kívüli város utcáit rengeteg árus és járókelő – katonák és közemberek egyaránt – töltötte meg, még ebben a késői órában is. Jun Hie könnyedén kicselezte az utcákon szolgálatot teljesítő katonákat, végig a háztetők nyújtotta árnyékban haladtak, egészen addig, amíg el nem érték a bordélyházat. A három szintes épület grandiózus volt és impozáns; oszlopai, teteje és falai pazar élénkvörös színben tündököltek.

A bordélyház nagyterme valósággal tömve volt; a beltér három emeletre volt osztva, a földszint közepén egy pavilon foglalt helyet, ahol most egy fiatal kurtizán gyönyörű táncával vonta magára a figyelmet. A pavilon körül helyet kapó tíz-tizenöt asztalnál vendégek és őket szórakoztató nők ültek. Az első emeleten kaptak helyet a magánfülkék, amiket arany hímzéssel díszített vörös függönyök választottak el a külvilágtól, amin át a bent lévők tisztán ki tudtak nézni, de kintről nem lehetett belátni. Ezek a fülkék védték az ismertebb vagy befolyásosabb vendégek kilétét. Addig a második és harmadik emeleten a vendégek kiszolgálására alkalmas és kényelmes szobák kaptak helyet.

A nők egy része kivillantotta a vállát, mások kiengedték a hajuk, voltak köztük, akik egy-egy vendég ölében ültek, társaik italt töltöttek. Egyvalami azonban közös volt mindenkiben: a mámoros tekintet.

Jun Hie és Yibo feltűnés nélkül a bordélyház hátsó részében található, lépcső alatti ajtóhoz mentek, unokatestvére kivett az erszényéből egy ezüst taelt,* és a madam kezébe nyomta a diszkréciójáért. Az ajtó kinyílt, sötét csigalépcső vezetett lefelé. Először Jun Hie lépett be, majd Yibo követte őt, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre értek, a keskeny félhomályos folyosó elnyelte a bordélyban uralkodó kacagás és italozás hangjait. Hamarosan egy földalatti tágas, fáklyafényben úszó helyiségben találta magát, a halk beszélgetés moraja elcsendesedett, amikor beléptek a terembe.