Ashes & Betrayals

10 fejezet

A császár megállította a lovát.

– Térdre!

Egyetlen mozdulattal intett, mire a körülötte álló katonák egyszerre léptek előre, durván megragadták és vasmarokkal tartották Yibot és társait a vállukat szorítva, miközben karjukat hátracsavarták, majd egy-egy rúgással az elfogott kultivátorok lábhajlatába rúgva térdre kényszerítették őket, mire mindannyian egyszerre zuhantak a hideg, poros földre.

Yibo és többiek teste megfeszült, vállukból és térdükből kiinduló fájdalom kígyózva végigfutott az egész testén, de nem engedte, hogy arckifejezése a gyengeség bármely jelét tükrözze, helyette állkapcsa megrándult, amikor összeszorította a fogát. Vonásai hűvösek maradtak, mint mindig, továbbra is előreszegezte a tekintetét, de nem a földre, nem a katonákra, hanem a saját ikertestvérére. A düh – az az érzés, amit soha nem érzett a szerettei iránt – most mégis vadul tombolt a szemeiben... ezzel szemben Yiren, egy macska nyugodt közömbösségével szállt le a lováról, és lépett előre, kegyetlen arcán a legcsekélyebb nyoma sem volt az érzelmeknek:

– Lám, ki tévedt vissza. – kezdte ridegen, hangjában csöpögő gúnytól és megvetésből nehéz szavakkal. – A kóbor kutya.

Yibonak görcsbe rándult a gyomra a szavakból csöpögő gúnytól és megvetéstől, ahogy rámeredt a testvérére.

– Nyolc év háború – mondta utánozhatatlanul hűvös nyugalommal, minden szava ítéletet hirdetett – S miért? Egy olyan birodalomért, ami a harcok alatt a darabjaira hullott? Egy emberi császárért, aki gyáván elmenekült, mindent hátrahagyva, még a saját családját is? Nyolc évvel ezelőtt a fél kultivátor világot magad mellé állítottad és a halálba vezetted, s most... visszatértél. A Wang család büszkesége. Wang Yibo. – vicsorogta Yiren. – De mondd csak, testvér... most, hogy a világ már nem előtted hajbókol, még mindig olyan különlegesnek érzed magad? – Yibo arcán nem tükröződött érzelem, összeszorította a fogát. – A világ, amit ismertél... megváltozott, Yibo. Minden, amit valaha ismertél... és szerettél... – Yiren hideg tekintetében nem tükröződött szenvedély, de amint pillantása Xiao Zhan felé fordult, szemében nyers erő és olyan szexuális fenyegetés sugárzott, ami nem kellett volna ennyire megrémisztenie Yibot. – már az enyém.

Yibo tekintete elsötétült.

De nem hajtott fejet... nem hagyta, hogy szavai megtörjék.

– Hazugság. – szűrte Yibo a fogai között. Xiao Zhan, aki eddig mozdulatlanul állt az erdő szélén, alig észrevehetően összerezzent Yiren tekintetének nyers, birtokló villanását látva. – Te csak elvetted azt, mit nem tudtál kiérdemelni. A hatalmad... ő... minden, amit magadénak mondasz, hazugságon alapul.

Yiren arcán hideg, leereszkedő mosoly jelent meg.

– Talán igen, talán nem. Letartóztatni!

– Mégis miért? – vicsorogta Yibo.

Egy újabb diadalittas önelégült mosoly öntötte el az arcát.

– Felségárulásért.

Yibo értetlenül összevonta a szemöldökét.

– Miféle felségárulásért?

Egy eunuch lépett elő, éles hangja határozottan csengett a félhomályban:

– Ő császári felsége, a császári hitves és a császár gyermekeinek elrablásáért.

Yibo szeme újra összeszűkült, megpróbálta kitépni magát szorításból és megmarkolni a Xuehuat,* de megdermedt. A néma csendet valami baljós nesz törte meg. A katonák mögött a sötétben... hirtelen kezdett valami... alakot ölteni. Fekete fogú és karmú horda özönlött elő az erdő mélyéről, az általuk kiadott kattogó, csattogó hangok, a szájuk helyén tátongó lyukból szűrődtek ki. Emellett hideg, sötét démoni energia vette körbe őket.