Ashes & Betrayals

17 fejezet

Két nappal később - Nyúl órája*

Pirkadt.

A hajnal halvány rózsaszín fénye lassan megjelent a palota ódon falai fölött, a horizonton, felváltva az éjszakai égbolt nyomasztó sötétségét.

Yibo egyenes háttal sétált végig a katonák mellett, akik már felsorakoztak: a lovak patái halkan dobbantak a kövezett udvaron; a páncélok halkan csörögtek és a fegyverek finom surrogása betöltötte a feszültségtől terhes hajnali levegőt, de ő semmi mást nem hallott, csak a saját gondolatainak zúgását.

A két napos ultimátum határideje lejárt, ahogy a tétlenkedés ideje is. Yibo két napot tudott biztosítani Lang Jiannak és családjának arra, hogy elhagyja az országot, mielőtt a császár ráeszmélhetne, hogy az elmúlt napokban a bolondját járatta vele. Szerencsére Yirent teljesen lefoglalta a birodalom irányításával kapcsolatos mindennapi feladatok, hogy a lázadók miatti probléma eltörpült az értékrendjében.

A csapatok élére sietett, kivette a kantárt a katona kezéből, majd könnyed mozdulattal felpattant a nyeregbe.

– Yibo! Várj!

Jun Hie hangja ugyanolyan élesen hasította ketté a palota csendjét, ahogy két nappal ezelőtt.

Yibo ösztönösen megállította a lovát, és hátrafordult.

– Mit akarsz?

– Nem teheted ezt Yibo. – szűrte a fogai között. – Megígérted!

Yibo lehunyta a szemét egy pillanatra, majd mély lélegzetet vett.

– Két napot ígértem, Jun Hie. – felelte Yibo szomorúan. – Nem tehetek mást. Tudod, mit vár el tőlem. Tudod, hogy nem szegülhetek ellen.

Jun Hie a fejét rázta.

– És Xiao Zhan? Ő mit fog gondolni, ha megtudja, mit tervezel?

Yibo keze akaratlanul is megfeszült a kantáron.

– Ő... megérti majd.

– Megérti?

Hosszú hallgatás következett. Túl hosszú.

– Vigyázz rá, amíg távol vagyok. – mondta halkan, szinte kérlelően. – Ha valami történik vele...

Jun Hie keserűen felsóhajtott, majd bólintott.

– Mindig vigyáztam rá, Yibo.

Yibo elment, és annyi embert vitt magával, amennyit a császárváros nélkülözni tudott. A lovasok patadobogásainak hangja és ritmusa elnyomta komor gondolatait, miközben maga mögött hagyta Jun Hie alakját, és a déli kapu monumentális árnyékát.

A hajnal csendjét ezt követően egy éles, sürgető kiáltás törte meg.

Yibo megfeszítette a kantárt, mire a ló nagyot fújtatva megállt.

Hátrapillantott a válla fölött.

Egy fiatal katonatiszt vágtatott felé, leugrott a lováról és megállt mellette. A fiú azonnal térdre ereszkedett, mélyen meghajolva.

– Herceg! – kezdte zihálva, még mindig a poros föld fölé hajolva. – Sürgős üzenetet hoztam a palotából!

Yibo szemei megkeményedtek, ahogy lassan visszafordította a lovát.

– Mondd!

– A császár parancsa; azonnal térjen vissza a trónterembe!

Yibo összeszorította az állkapcsát, majd mereven ránézett a futárra.